Hatalmas botrányt emlegetnek Bulgáriában a Ludogorec–Ferencváros labdarúgó Európa-liga-mérkőzés után. A felvételek szerint a Fradi hátvédje, Cebrail Makreckis bemutatott a hazai szurkolóknál. A bolgárok eltiltást követelnek.
A fejlődés kulcsa az őszinteség. Nem köntörfalazott a Haas a 2025-ben várakozásaiktól elmaradó Esteban Oconnal. Csapatfőnökük az M4 Sportnak nyilatkozott két versenyzőjükről.
Az amerikai Alysa Liut származása miatt Kína is honosítani akarta, ezért pár trükköt is bevetettek ellene. 16 évesen egyszer már visszavonult a korcsolyázástól, majd kétévnyi kihagyás után egy budapesti győzelemmel tért vissza. Most kétszeres olimpiai bajnok.
Újra felbőgnek a motorok, Ausztráliában, az egyedi vonalvezetésű Phillip Island-i pályán pénteken kezdetét veszi a Superbike 2026-os szezonja. Rengeteg változáson esett át a sorozat a legutóbbi verseny óta, legendák távoztak, Nicoló Bulega előtt pedig nyitva áll a lehetőség, hogy beteljesítse álmát és bajnoki címet szerezzen. Kérdés, hogy a szerenc
Esapekka Lappi több, mint egy év kihagyás után versenyzett újra a Rally1-es Hyundaijal a Svéd Rallyn, ahol sokáig ő volt a csapat leggyorsabb versenyzője, azonban ő sem tudott érdemben harcolni a Toyotákkal. A finn versenyző szerint a Hyundai nagyon félre fejlesztett.
Nem a várakozások szerint alakult a téli olimpia a kétszeres olimpiai bajnok számára. Liu Shaoang a játékok után három nyelven – köztük magyarul is – üzent a szurkolóknak.
Fabrizio Romano transzferguru pénteken kész tényként számolt be róla, miszerint a Fizz Ligában szereplő MTK Budapest eladja Vitályos Viktort a Sparta Prahának. A sajtóhíreket nem sokkal később a cseh klub megerősítette a hivatalos honlapján.
Carlo Ancelotti megerősítette, hogy hajlandó, sőt szeretne új szerződést aláírni a brazil szövetséggel, a 2026-os világbajnokság után további négy éven át irányítaná a válogatottat.
Óriási esés fagyasztotta meg a levegőt a férfi szabadstílusú sízők félcső versenyén: az új-zélandi Finley Melville Ives földet érésénél csúnyán beütötte a fejét és mozdulatlanul elterült. Hosszú perceken át ápolni kellett, de több portál is úgy értesült, azóta már eszméleténél van a 19 éves versenyző.
A 2006-os ORB-szezon második futamaként rendezték meg a Miskolc Rallyt, melynek negyedik szakaszán parádés autózást mutatott be Balázs Öcsi és Pehyel György a Ladával.
Újabb brazil labdarúgóval erősödött a Zalaegerszegi TE FC a téli átigazolási időszakban: Diogo Silva személyében bal lábas belső védőt szereztek meg – jelentette be a klub a hivatalos oldalán.
Az Aston Martin a vártnál is tragikusabb nappal fejezte be a felkészülést, az élmezőnyben pedig egész nap a Ferrari diktálta a tempót, ami persze vajmi keveset jelent.
A megszokott felállásban tért vissza a Gurulj be lassítva is!, a mikrofonnál ismét Hajdú B. István és Berkesi Judit! A hét futballeseményei közül a csütörtök esti Ludogorec-Ferencváros mérkőzés kapott kiemelt szerepet, ahol 2–1-es vereséget szenvedtek a zöld-fehérek. A meccs elemzése mellett a következő hét találkozói is előkerültek, különösen a hé
Egyre élesedik a kiesés elkerüléséért folytatott harc, amelynek a Nyíregyháza Spartacus a szezon kezdete óta állandó résztvevője. Annak ellenére, hogy a szabolcsiak folyamatosan a kiesőzónában – vagy legalábbis ahhoz rendkívül közel – tartózkodtak, mi több ízben is cizelláltuk a haladó statisztikai mutatók segítségével, hogy a Szpari nem feltétlenü
A kínai Vang Hszin-ti nyerte a férfi szabadstílusú sízők ugrás versenyszámát a milánói-cortinai téli olimpián. A második helyen a svájci Noe Roth, a harmadikon egy másik kínai, Li Tien-ma végzet.