Újabb angol futballcsapat vetett szemet Robbie Keane-re. A Ferencváros vezetőedzője állítólag esélyes lehet a Crystal Palace kispadjára. Az FA-kupa címvédőjétől az osztrák Oliver Glasner mindenképpen búcsúzik a nyáron.
A Ferrarit vezető Charles Leclerc volt a leggyorsabb a szezon előtti utolsó Forma–1-es tesztnapon Bahreinben. A monacói a háromnapos teszt legjobb idejét autózta pénteken. Az új idény az Ausztrál Nagydíjjal március 8-án kezdődik.
A Sierra Morena Rallyval kezdődik az idei ERC-szezon, a spanyol versenyen hagyományosan 13 gyorsasági szerepel a programban, köztük több 20 km feletti hosszúságú.
Ismét egy izgalmas futballhétvége áll előttünk, amely minden focirajongó számára tartogat érdekességeket. Miközben a hazai élvonalbeli pontvadászatban a csapatok már a harmadik kör kezdetén feszülnek egymásnak a túlélésért és a dicsőségért, Európa elitje sem pihen. Angliában ádáz észak-londoni derbi forgatja fel a várost, Németországban pedig kőkem
Szoboszlai Dominik ebben az idényben a Liverpool legjobb labdarúgója – ehhez talán nem is férhet kérdés. Közben persze folyamatosan jönnek a hírek a szerződésének meghosszabbításáról, illetve a Real Madrid érdeklődéséről. A vörösök minden forgatókönyvre felkészülnek.
Egy, az olimpiai helyszíneken élő nemzeti kisebbség még több jogot szeretne a magáénak tudni, és mindenütt megjelenő zászlókkal hívják fel magukra a figyelmet Cortinában is.
A téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya-versenyén az amerikai Kristen Santos-Griswold pengéje okozta a lengyel sportolónak a sérülést. A futamot leállították, a vétkes versenyzőt pedig megbüntették.
Minden korábbinál több eseménnyel és résztvevővel ünneplik vasárnap a Magyar Parasport Napját. A Magyar Paralimpiai Bizottságot és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségét irányító Szabó László az InfoRádióban beszélt a Ludovika Arénában pénteken délelőtt tartott különleges sportrendezvényről is.
Soha nem könnyű erősorrendet felállítani az F1-es tesztek alapján, most pedig még nehezebb, de azért van néhány következtetés, amit levonhatunk az első verseny előtt.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) legkorábban novemberben vagy decemberben tűzheti napirendre az orosz és fehérorosz csapatok visszaengedésének kérdését.
Súlyos baleset miatt hosszú percekre félbeszakították a téli olimpia négyes bob versenyét, miután az osztrák egység pilótája, Jakob Mandlbauer megsérült a döntő második futamában.
Kiemelt figyelmet kapott a török és a nemzetközi sajtóban Sallai Roland teljesítménye, miután csapata, a Galatasaray kedden este drámai mérkőzésen 5–2-es győzelmet aratott a Juventus ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc első felvonásán. Bár a statisztikai oldalak átlagosra értékelték a magyar válogatott szélső játékát, a
Szenvedett az Aston Martin, szárnyalt a Mercedes és a McLaren Bahreinben, míg a Ferrari innovatív megoldásokkal és remek rajtprogrammal rukkolt ki a Forma–1-es tesztszezon utolsó részére. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője az InfoRádióban elmondta: még sok a kérdőjel, de úgy tűnik, a Ferrari sokkal jobb helyzetben van, mint egy évvel ez
100 nappal a Bajnokok Ligája budapesti döntője előtt kijelenthetjük, ma minden esély megvan arra, hogy a magyar világsztár, Szoboszlai Dominik a magyar fővárosban magasra emelheti a BL trófeáját. Május 30-a számunkra is az év egyik legfontosabb napja. A tavalyi döntőt Münchenből 145 millió néző követte, most pedig rajtunk a sor, az RTL közvetíti a
Botrányba fulladt a Gyirmót FC Győr felkészülési mérkőzése a szlovákiai Somorja ellen: a 39. percben történt incidens után a játékvezető lefújta a találkozót.
Minden olimpiai érem egyedi, hiszen minden alkalommal a házigazda tervezi meg őket. Bár korábban valódi arany járt az első helyezettnek, ma már jóval kisebb a medálok nemesfémértéke. Mutatjuk, mit érdemes tudni az olasz érmek tervezéséről, és összegyűjtöttük az elmúlt 70 év legikonikusabb olimpiai medáljait is.
Szokatlan videóbírói döntés kavarta fel az indulatokat az Újpest–DVTK NB I-es bajnokin, de a miskolciak végül így sem tudtak pontot menteni: a lila-fehérek 2–1-re nyertek hazai pályán.
Hatalmasat küzdött a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligájában, idegenben 30–28-ra legyőzte az Odense Handbold csapatát, de ez sem volt elég a biztos negyeddöntőhöz.