2025. április 7. hétfő

ápr. 7
13:18
Lipcsei Péterék kieső helyre lökték Mészöly Gézáékat (NB1)
Kiesési rangadón fogadta a Soroksár a Budafokot vasárnap délután. A kezdés előtt Lipcsei Péter együttese mindössze két pontot szerzett 2025-ben,
ápr. 7
13:36
Kiakadtak a szurkolók a Southampton kiesést ünneplő posztján (Sport365)
A szurkolók valóban nem hiszik el, amit Southampton posztolt a közösségi médiában, miután a klub megerősítette kiesését az első osztályból, miközben egy
ápr. 7
13:36
Mutatjuk, hol ment el a McLaren győzelme a Japán Nagydíjon (Racing)
A McLaren rengeteg kritikát kapott, amiért nem tudta Max Verstappen elé játszani magát, ám valójában nem a futamon csúszott ki a kezei közül a siker.
ápr. 7
14:12
Rajczi Péter az újpesti válságról: nem Grzelak lesz a hosszú távú megoldás (Blikk)
A szerdai 3-1-es Magyar Kupa-vereség után a hétvégi, bajnoki derbit is elbukta a Ferencváros ellen az Újpest labdarúgócsapata, amely vasárnap 2-0-ra maradt alul az Üllői úton. A tavasszal még nyeretlen lila-fehérek szurkolói Bartosz Grzelak vezetőedző fejét követelik, ennek kapcsán Rajczi Pétert, a klub egykori gólvágóját kérdeztük.
ápr. 7
14:12
Több száz kispesti énekelhetett: reakciók! (NB1)
A Soroksár–Budafok (3–2) mérkőzés mellett még egy fővárosi rangadóra került sor vasárnap délután: a Bvsc a Honvédot fogadta, a találkozót
ápr. 7
14:30
Kazár magabiztos győzelmével kezdődött az ORB eddigi utolsó WRC-korszaka (Racing)
2013-ban ismét lehetővé vált, hogy WRC autókkal lehessen harcolni az abszolút magyar bajnoki címért, a szezon Kazár Miklós és Szőke Tamás magabiztos sikerével kezdődött Egerben.
ápr. 7
14:48
Mentális problémái miatt tarthat szünetet a világelső dartsos (Sport365)
Annak ellenére, hogy az angol dartsos sima 6-1-es győzelmet aratott Dirk van Duijvenbode ellen a nemzetközi darts Open második fordulójában, Humphries mégis
ápr. 7
14:48
A legendás horvát labdarúgó unokaöccse Kisvárdára igazolt (NB1)
A Kisvárda II vasárnap 3-2-re verte a Dvtk második csapatát az NB III Északkeleti csoportjában. A várdai gárdában kezdett, sőt,
ápr. 7
15:06
Most érkezett a felfoghatatlan hír: szívrohamot kapott a válogatott focista, már nem tudták megmenteni (BorsOnline)
A focista klubja is megerősítette a tragikus hírt.
ápr. 7
15:42
Marozsán szettelőnyről esett ki az első fordulóban (Sport365)
A világranglistán 81. magyar játékos két mérkőzést nyert a selejtezőben, ezzel került fel az 56 fős főtáblára, ahol a rutinos francia teniszező
ápr. 7
16:06
Edzőt vált a mély gödörben lévő NB I-es csapat (NB1)
A hétvégén a Nyíregyháza a Paks otthonában kapott ki 2-0-ra. Ezt követően a Loki 4-1-re verte a DVTK-t, így a
ápr. 7
16:24
Videó – Eltilthatják a vereség után fejét vesztő Real-sztárt (Sport365)
Mint ismert, a címvédésért küzdő Királyi Gárda drámai körülmények között, 2-1-re kikapott hazai pályán a Valenciától, így négy pontra nőtt hátránya a
ápr. 7
16:36
Öröm a köbön – értékelések a Diósgyőr Rally céldobogójáról (Racing)
A Diósgyőr Rally első három helyezettje egyaránt boldogan értékelt a versenyt követően, ez sem feltétlenül mindig van így. Tízből hét szakaszon a leggyorsabbnak bizonyult, és összességében közel három perces előnnyel nyerte meg a szezonnyitót Turán Frigyes és Zsiros Gábor. A kettős kiválóan versenyzett a III. MBM Rent Diósgyőr Rallyn, amelyen egy ú
ápr. 7
16:48
Fontos bejelentést tett a Dvsc elnöke (NB1)
A Loki szombaton a Dvtk ellen 4-1-re nyert, ezzel pedig elmozdult a kieső zónából az NB I-ben. A hétvégi siker
ápr. 7
16:54
Szakíró: Max Verstappen tudása egyenlíti ki az autója gyengeségeit (Infostart)
A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma–1-es Japán Nagydíjon. A pontversenyben a most második Lando Norris vezet minimális előnnyel, a konstruktőröknél ugyanakkor a McLaren már ellépett riválisaitól. Vámosi Pétert, a Motorsport Online főszerkesztőjét kérdeztük.
ápr. 7
17:00
Távozott a Nyíregyháza vezetőedzője (Infostart)
Távozott posztjáról Tímár Krisztián, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője.
ápr. 7
17:30
Budapest: érkezik egy nagy visszatérő (Infostart)
Visszatér Budapestre a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj: a nemzetközi szövetség kontinentális sorozatának arany besorolású versenyére augusztus 12-én kerül sor a Nemzeti Atlétikai Központban.
ápr. 7
17:36
BL-előzetes: Kedvező mérleggel utazik a Real Madrid Londonba (Sport365)
Az Ágyúsok a Premier League-ben nagy hátránnyal másodikak a Liverpool mögött, az FA-kupából pedig kiestek, így gyakorlatilag már csak a BL-ben van
ápr. 7
17:42
Felfoghatatlan tragédia történt: meghalt a válogatott focista (Ripost)
Egy születésnapi bulin érte a halál a sportolót.
ápr. 7
17:54
FTC-Újpest: Fiola Attila történelmet írt (NB1)
Köztudott, hogy a Ferencváros vasárnap 2-0-s győzelemmel zárta az Újpest elleni mérkőzést az NB I-ben. A vendégeknél végig a pályán
ápr. 7
18:30
Szörnyű tragédia, megtalálták a 15 éves futballista holttestét (BorsOnline)
Tragédiával végződött az úszás.
ápr. 7
18:30
Az egykori F1-es csapatfőnök bízik benne, hogy jobbá tud válni a WRC (Racing)
A WRC egy nagyszerű sport, azonban régen sokkal jobb volt, véli a Haas F1-es csapat korábbi csapatfőnöke, Günther Steiner.
ápr. 7
18:36
Guardiola szerint a Manchester City „új Rodrija” nem elég okos (Sport365)
Guardiola éles kritikával illette Matheus Nunes-t, mint középpályást a Manchester City-nél. Azt a játékost, akit a klub az „új Rodriként” szerződtetett, és
ápr. 7
19:06
Arteta három lépésben semmisítené meg a Real Madridot (Sport365)
Az Arsenal baszk vezetőedzője a Diario AS értesülése alapján mindenre kiterjedő stratégiát állított össze, hogy megállítsa Carlo Ancelotti együttesét a legjobb nyolc
ápr. 7
19:18
Az Arsenal-játékos, aki túl PR-szagú volt a Realnál (rtl.hu)
A keddi Arsenal–Real Madrid Bajnokok Ligája-negyeddöntő egyik legérdekesebb figurája lehet Martin Ödegaard. Nem véletlen, hogy a hétfőn 21 órától az RTL+ Premiumon elérhető Focipéntekben is hosszabban beszéltek róla.
ápr. 7
19:30
Közel a nagy bejelentés, Szoboszlaiék ennek borzasztóan örülnének (Ripost)
Nagy hírt kotyogott el a csapatkapitány.
ápr. 7
19:36
A Psg elnöke szerint jobb csapattá váltak Mbappé nélkül (Sport365)
A győzelem után a Psg elnöke, Nasser Al Khelaïfi beszélt a csapat sikereiről. Valamint egy csípős megjegyzést is tett Kylian Mbappéra, aki
ápr. 7
20:06
Golovin bevallotta: volt, ami csődöt mondott az olimpián – most változtatnak! (Sport365)
A nemzeti csapat a brazilokkal játszik előbb nézők előtt Tatabányán csütörtökön 18.30-tól, majd szombaton zárt kapuk mögött. A válogatott felcsúti edzőtáborában a
ápr. 7
20:24
A pályán kívül is tarolt a Fradi: bejött a húzásuk (Ripost)
Hihetetlen számokat produkált!
ápr. 7
20:36
Chase Elliott elárulta, milyen is a viszony valójában az Hms versenyzői között (USAracing)
A Nascar-rajongók jelentős részét nem csak a pályán zajló küzdelmek tartják izgalomban, hanem a személyes...
ápr. 7
20:36
Chase Elliott elárulta, milyen is a viszony valójában az Hms versenyzői között (Racing)
A Nascar-rajongók jelentős részét nem csak a pályán zajló küzdelmek tartják izgalomban, hanem a személyes...
ápr. 7
21:54
Michael Jordan: Denny Hamlin egy bohóc, aki megérdemli a bajnoki címet (USAracing)
Március végén, Martinsville-en Denny Hamlin megszerezte idei első győzelmét a Cup Seriesben. A leintés után...
ápr. 7
21:54
Michael Jordan: Denny Hamlin egy bohóc, aki megérdemli a bajnoki címet (Racing)
Március végén, Martinsville-en Denny Hamlin megszerezte idei első győzelmét a Cup Seriesben. A leintés után...
ápr. 7
22:24
Erre a teljesítményre az orosz elnök is csettintett (Infostart)
Gratulált Vlagyimir Putyin orosz elnök Alekszandr Ovecskinnek, a Washington Capitals sztárjának, aki megszerezte 895. alapszakasz-gólját, és ezzel az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) történetének legeredményesebb játékosa lett.

2025. április 8. kedd

ápr. 8
0:18
Ezt a hasonlóságot látni kell: a "magyar John Wick" röplabdában akar sikert aratni (Blikk)
Nagy fába vágja a fejszéjét bárki, akit a magyar válogatott szövetségi kapitányává neveznek ki, legyen szó akármelyik sportágról. Különösen igaz ez a röplabdára, amelyben a férfiaknál Európa középmezőnyétől is tetemes a lemaradásunk. A játékosként kiemelkedő sikereket elérő Nagy Péter már harmadik éve irányítja a válogatottat, és eltökélt célja, ho
ápr. 8
0:18
A Fradi a pályán kívül is letarolta a mezőnyt, mutatjuk, hogyan (Metropol)
A Fradi egészen hihetetlen számokat produkált.
ápr. 8
0:18
Súlyos érvágás a BL-negyeddöntő előtt – az egész szezonra kidőlt a Dortmund kulcsembere (Sport365)
A védelem alappilléréről hétfő délután érkezett az aggasztó hír, miszerint elszakadt a meniszkusza és a szezonban már nem léphet pályára. Később pedig
ápr. 8
0:18
Videóra vették Szoboszlai bénázását, mindenki fogja a fejét (BorsOnline)
Ezúttal nem az ellenfelekkel gyűlt meg a focista baja.
ápr. 8
0:18
Ovecskin emberfeletti gólrekordjával minden idők egyik legnagyobb NHL-sztárjává emelkedett (Telex)
Egy családi tragédia megviselte, de erősebbé is tette, az étrendje nem hétköznapi, ahogy a játéka sem. Orosz létére lett az amerikai-kanadai liga csillaga, ráadásul Putyinnal szimpatizál.
ápr. 8
0:18
Nyíregyháza: a korábban a Mezőkövesdet és a Vasast is irányító edző érkezhet (NB1)
Pár órája derült ki, hogy az NB I-ben az utolsó előtti helyen álló Nyíregyháza új trénerrel vág neki a szezon
ápr. 8
0:22
Első edzése után még eltanácsolták, most sporttörténelmet írt Alekszandr Ovecskin (Blikk)
Nemhogy nagyon sok, de egy ember talán nem is fogyaszt életében annyi gombócot, mint ahány góllal Alekszandr Ovecskin az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) új rekorderévé vált. Az orosz sztár csapata, a Washington Capitals legutóbbi, New York Islanders elleni vesztes találkozóján (4-1) megszerezte 895. találatát az alapszakaszban, így a kanad
ápr. 8
0:22
Megvan az utolsó kimaradó – végleges a magyar vb-keret (Sport365)
A magyar szövetség (Mjsz) honlapján közzétett névsorból az előzőhöz képest Cservjacsenko Alexandra maradt ki. A meccskeretekbe majd 22 játékost lehet nevezni. A
ápr. 8
0:22
Mindenki a Fradi sikereit csodálja, letarolta a teljes hazai mezőnyt (BorsOnline)
Elképesztő számokat produkál a Fradi.
ápr. 8
0:22
„Alkalmatlan volt a játékra” – edzői reakciók a viharos Csákvár–Kisvárda után (NB1)
Az orkánerejű szél miatt a Csákvár és a Kisvárda szakvezetője is úgy látta, hogy alkalmatlanok voltak a körülmények a mérkőzésükön.
ápr. 8
0:26
Nem élt lehetőségével a Vasas – kiütéses Kövesd-siker a rangadón (Sport365)
Az első félidőben kisebb meglepetésre 2-0-ra elhúzott a hazai alakulat. A 31. minutumban a hetedik bajnoki gólját szerző Szalai József talált be
ápr. 8
0:26
"Egyre több füst szállt be az autóba" – horrorbaleset után kórházba került a női versenyző (BorsOnline)
A 24 éves pilóta autója kigyulladt.
ápr. 8
0:26
Aczél Zoltán fájó értékelése miatt sok pécsi drukker búslakodhat (NB1)
Az NB III Délnyugati csoportjában a Pmfc nem bírt a Majossal, a bajnoki 1-1-es döntetlennel végződött vasárnap délután. A pécsieknek
ápr. 8
0:30
Másfélszeres béremelést kér a Liverpool alapembere (Sport365)
A francia bekk kontraktusa 2026 nyaráig szól a Vörösöknél, képviselői pedig világossá tették feltételeiket a Mersey-parti alakulat vezetőségénél – derül ki a
ápr. 8
0:30
Magyar Kupa: jelentős változásokról számolt be az MLSZ (NB1)
Az Mlsz elnöksége a hétfői ülésén több változásról döntött a Magyar Kupával kapcsolatban. A szövetség beszámolója szerint az új idényben
ápr. 8
0:34
Kétésfélszeres béremelést kér a Liverpool alapembere (Sport365)
A francia bekk kontraktusa 2026 nyaráig szól a Vörösöknél, képviselői pedig világossá tették feltételeiket a Mersey-parti alakulat vezetőségénél – derül ki a

Keresés