Még a francia futball legkiválóbb ismerői is értetlenül dörzsölik a szemüket a mai futballprogramot látva: egy negyedik ligás amatőrcsapat, a Rumilly-Vallières a Francia Kupa döntőjébe jutásért játszik az AS Monacóval.
Madrid – Nagy lépést tett a spanyol bajnoki cím megkaparintása felé a listavezető Atlético Madrid labdarúgócsapata, amely a 36. fordulóban hazai pályán 2-1-re múlta felül a Real Sociedadot. A gárda karnyújtásnyira van attól, hogy 2014 után újra elhódítsa a trófeát.
Legjobb magyarként Rasovszky Kristóf ötödik helyen végzett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében csütörtökön a budapesti vizes Európa-bajnokságon.
Valter Attila átvette a vezetést az összetettben a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hatodik, csütörtöki szakaszán. Ezzel övé az olasz körverseny élén álló bringásnak járó rózsaszín trikó, amivel a magyar kerékpársport történetének legnagyobb sikerét érte el.
Valter Tibor aligha sejtette, amikor a göröngyös, csömöri utcákon biciklizni tanítgatta akkor kétesztendős gyermekét, hogy két évtizeddel később kisfia sporttörténelmi sikereiről beszél majd egy ország.
Elképesztő, soha el nem felejthető botrány kerekedhet Sidi Péter és Péni István ügyéből. Minden jel arra utal, hogy a két sportlövő szerdán kirobbant balhéja összefüggésben áll egy rejtélyes doppingesettel.
A Borussia Dortmund története ötödik német kupagyőzelmét szerezte meg, miután kiütötte Gulácsi Péter csapatát, az RB Leipziget. A Dortmund 4-1-re nyert, a Borussia nyolcadik meccse maradt veretlen a lipcsei csapat ellen.
A magyar versenyzők egy férfi kajakos és két férfi kenus kvótát szereztek a tokiói játékokra a Szegeden rendezett európai olimpiai pótkvalifikációs viadalon csütörtökön, így Magyarország jelenleg az elérhető 18-ból 17 indulási joggal rendelkezik.
A belga Jordi Meeus nyerte sprintbefutóban a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második szakaszát, amellyel övé lett az éllovast illető sárga trikó is; Pelikán János átvette a legjobb helyen álló magyarnak járó fehér trikót Karl Ádámtól.
A hegymászó Varga Csaba útját is megnehezíti a viharos időjárás: a Mount Everestet ostromló sportoló az időjárási viszonyok miatt csütörtöktől akár egyhetes kényszerpihenőre is mehet.
Negyven japán város mondta le a külföldi sportolók olimpiai edzőtáborát. A települések vezetői a koronavírus-járvány terjedése miatt hozzák meg ezt a döntést. Még mindig nagyobb az esélye annak, hogy lesz idén Tokióban olimpia, de fel kell készülni a B forgatókönyvre is – mondta az InfoRádiónak Dénes Ferenc sportközgazdász.
Döbbenetes fordulatot vehet a sportlövők botrányos doppingügye. Állítólag egy videófelvétel áll rendelkezésre arról, hogy valaki illetéktelenül bemegy Péni szállodai szobájába. A sportlövők azt sejtetik, ez a valaki ott doppingot rakott a sportoló italába. Azt állítják, a videófelvételen egyértelműen felismerhető, ki volt az.
Nem kezdődött jól és nem is végződött úgy a Manchester United számára a csütörtöki, a Liverpool elleni rangadó. Tíz rohamkocsi próbálta feltartóztatni a szurkolókat a stadion előtt, akik semmit sem kíméltek.
Nem kezdődött jól és nem is végződött úgy a Manchester United számára a csütörtöki, Liverpool elleni rangadó. Tíz rohamkocsi próbálta feltartóztatni a szurkolókat a stadion előtt, akik semmit sem kíméltek.
Péntek délután rendezik a Magyar Atlétikai Szövetség tisztújító közgyűlését. Az elnöki pozícióért újrainduló Gyulai Miklós az InfoRádióban hangsúlyozta, hogy az elmúlt években egyértelműen sikerült előrelépni itthon ebben a sportágban.
Alapembereit veszítette a Ferencváros labdarúgócsapata, amely nem hosszabbított szerződést Lovrencsics Gergővel, Isael de Barbosával, Michal Skvarkával és Marcel Heisterrel. Mind a négy játékos távozik a klubtól, ám a pótlásukon már gőzerővel dolgozik a szakvezetés.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki küldöttgyűlésén Csányi Sándor elnök elsősorban három területet - az utánpótlást, a helyszíni nézők számának növelését és a szakemberképzést - jelölt meg, melyet fejleszteni kell az elkövetkezendő években.
Erős csapattal fut neki a túraautószezonnak a Zengő Motorsport: a korábbi világbajnok Robert Huff és a rendkívül rutinos Jordi Gené csatlakozik a tavalyi csapathoz 2021-re.
Valter Attila átvette a vezetést az összetettben a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny hatodik, csütörtöki szakaszán, így a 22 éves magyar sportoló az első magyar bringás, aki a rózsaszín trikót viselheti egy háromhetes nagy körversenyen. Valter Attila 11 másodperccel vezet a belga Remco Evenpoel és 16-tal a Tour de France-győztes k
Mindössze három nappal, de megdöntötte minden idők legfiatalabb Serie A játékosának rekordját a Bologna középhátvédje, Wisdom Amey, aki szerdán 15 évesen és 277 naposan lépett pályára a Genoa ellen. Amadeo Amadei és Pietro Pellegri rekordját adta át a múltnak.
Biztonsági kamera buktatta le Sidi Pétert, hogy belopózott magyar vetélytársa szállodai szobájába egy indiai versenyen. Nem tudni, mit csinált, de Péni István ezután megbukott doppinggal.