Humorral reagált George Russell távozásának hírére a Williams másik versenyzője. Nicholas Latifi emellett Charles Leclerc-rel együtt képet festett arról, milyen a brit csapattársának lenni.
Meghívást kapott a magyar síválogatott a 2021-es Gyepsí Ifjúsági és Felnőtt Világbajnokságra. A helyszín a csehországi Stitna nad Vlari sípálya lesz, ahol a versenyszámokat szeptember 6-11 között rendezik meg.
A magyarok hét arany-, öt ezüst- és négy bronzéremmel fejezték be a tokiói nyári paralimpiát. A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke útban hazafelé értékelt az InfoRádiónak.
Szomorú aktualitással jellemezte Mészöly Kálmán a 80 éves dr. Mezey Györgyhöz fűződő viszonyát. Azt mondta, együttműködésük megegyezik Alain Delon és az immár néhai Jean-Paul Belmondo kapcsolatával.
A korábbi megállapodás szerint az Rb Leipzig csapata mindhárom magyar labdarúgóját, Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominiket is visszarendelte a válogatott harmadik, Andorra elleni vb-selejtezőjéről. Szoboszlai viszont saját kérésére maradt a keretben.
A második helyen kiemelt Danyiil Medvegyev jutott be elsőként az elődöntőbe a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság férfi versenyében. A junioroknál Szabanin Natália nyolcaddöntőbe jutott.
Jelenleg a legnépszerűbb brit teniszező a 18 éves Emma Raducanu, aki már negyeddöntős a Us Openen. A román-kínai lánynak rövid időn belül 500 ezer követője lett az Instagramon.