2021. augusztus 31. kedd

aug. 31
0:16
A belga szervezők nem zárkóznak el a nézők kárpótlásáról (m4sport.hu)
Beszélni fognak erről a Forma–1 vezetőivel.
aug. 31
0:18
Vége az állóháborúnak a súlyemelőknél, új korszakot nyitottak az IWF-nél (Infostart)
Az olimpiáról való kitiltás, doppingügyek és más gondok árnyékában új alapszabályt fogadtak el.
aug. 31
0:18
Fizikális és mentális tréningeket is tart: így turbózza fel Shane Tusup a válogatott sztárjait (Blikk)
– Shane Tusup neve összeforrt a háromszoros olimpiai bajnok úszónő, Hosszú Katinka sikereivel, s bár az uszodától sem szakadt el az amerikai tréner, az utóbbi időben már elsősorban labdarúgók kapcsán hallani róla.
aug. 31
0:20
A Barcelonából igazol középpályást az RB Leipzig (m4sport.hu)
Már hétfő este Lipcsébe utazik.
aug. 31
0:22
Ilyet még sosem ért el magyar csapat, de nem ez volt a legfurább ezen a világversenyen (Infostart)
A hatodik helyen zárt az európai selejtezőben, ezzel kijutott a jövő évi olaszországi világbajnokságra a magyar női bridzsválogatott. A vb-házigazda nyílt csapata ellen a harminc ellenfele közül egy sem állt ki.
aug. 31
0:24
Bakayoko újra a Milanban - hivatalos (m4sport.hu)
Tiémoué Bakayoko a 2018-19-es szezonban már játszott az AC Milanban, akkor is kölcsönben.
aug. 31
0:26
Märcz Tamás az olimpiáról: más versenyeken több kiugró magyar teljesítmény volt (Infostart)
Lát még előrelépési lehetőséget a Tokióban bronzérmes magyar férfi vízilabda-válogatottban az új olimpiai ciklusra a szövetségi kapitány. Arról is beszélt, hogy tovább gyorsul a játék a sportágban, így még több stabil góllövőre van szükség.
aug. 31
0:28
Brawn: A helyzet nem ideális, de legalább jutalmazzuk az időmérőt (m4sport.hu)
A sportigazgató szerint az sem lett volna jó megoldás, ha a pilóták – főleg a kiugró eredményt elérő Russell – üres kézzel távoznak.
aug. 31
0:30
Most vált véglegessé Cristiano Ronaldo szerződtetése, kiderült, mikor mutatkozhat be (Infostart)
Cristiano Ronaldo egyelőre Lisszabonban van, ott esett át a klubváltás előtt szokásos, részletes orvosi vizsgálaton. A nemzetközi sajtóban „átigazolási guruként” emlegetett Fabrizio Romano azt jelentette be a közösségi médiában, hogy aláírták a szerződést is.
aug. 31
0:32
A dán élvonalban győztes góllal debütáló Prosser tudta, mit vár el tőle régi-új edzője (m4sport.hu)
A dán csapat irányítását a nyáron a német Michael Boris vette át, aki az MTK-nál és az U21-es válogatottnál is dolgozott már Prosserrel.
aug. 31
0:34
Újabb futballistát vett meg Szoboszlai Dominik mellől a Bayern München (Infostart)
Dayot Upamecano és az edző, Julian Nagelsmann után megvan a Bayern München harmadik, az RB Leipzigből érkező új szerzeménye.
aug. 31
0:36
Suárez térdsérülés miatt nem áll Uruguay rendelkezésére, Cavanit az MU nem engedte (m4sport.hu)
Luis Suárez, Sebastián Coates és Edinson Cavani sem állhat az uruguayi labdarúgó-válogatott rendelkezésére a szep
aug. 31
4:06
Kínai kézbe kerülhet az Újpest? Így fest majd, hogy hajrá: 加油 (Blikk)
– Kínai befektető kezébe kerülhet az NB I-ben gyengélkedő újpesti labdarúgócsapat.
aug. 31
4:48
Elképesztő villantás, kitette az egyik mellét a vadító kebelcsoda (Ripost)
Jojo Babie vetkőzés közben okozott meglepetést, felfedte az egyik mellét.
aug. 31
6:06
Legendás győzelmek itt, történelmi fölény ott – magyar–angol múltidézés (m4sport.hu)
Áttekintettük a két csapat közös múltját, a kezdetektől az Aranycsapaton és a ’62-es világbajnokságon át egészen Dárdai bombagóljáig és a legutóbbi egymás elleni mérkőzésig.
aug. 31
6:30
Paralimpia 2020: Dávid Krisztina bronzérmes (Blikk)
Ő szerezte a magyar küldöttség nyolcadik érmét.
aug. 31
6:36
Paralimpia - Magyar bronz sportlövészetben (Infostart)
Dávid Krisztina bronzérmet nyert légpisztolyban kedden a tokiói paralimpián.
aug. 31
6:36
Bronzérmet nyert női sportlövészetben Dávid Krisztina a paralimpián (Demokrata)
A sportlövő a magyar küldöttség nyolcadik érmét szerezte.
aug. 31
6:42
Bronzérmes a sportlövő Dávid Krisztina a pralimpián (m4sport.hu)
A 45 éves sportlövő a magyar küldöttség nyolcadik érmét szerezte.
aug. 31
6:42
Paralimpia 2020 - Bronzérmes a sportlövő Dávid Krisztina (HírTV)
Dávid Krisztina bronzérmet nyert légpisztolyban kedden a tokiói paralimpián.
aug. 31
6:54
Bronzérmes a sportlövő Dávid Krisztina a paralimpián (m4sport.hu)
A 45 éves sportlövő a magyar küldöttség nyolcadik érmét szerezte.
aug. 31
7:06
Konkoly Zsófia a kilencedik helyen zárt 100 méteres gyorsúszásban a pralimpián (m4sport.hu)
A későbbiekben még 200 méter vegyesen és 100 méter pillangón indul Tokióban.
aug. 31
7:12
Kötelező a győzelem, bátor üzenetet kapott Marco Rossi (Ripost)
Portugália és Franciaország után újabb sztárcsapat lép fel Budapesten. Csütörtökön az Európa-bajnoki ezüstérmes Angliát fogadja a magyar válogatott a Puskás Arénában labdarúgó világbajnoki-selejtezőn.
aug. 31
7:12
Konkoly Zsófia a kilencedik helyen zárt 100 méteres gyorsúszásban a pralimpián (m4sport.hu)
A későbbiekben még 200 méter vegyesen és 100 méter pillangón indul Tokióban.
aug. 31
7:24
Nehezen hihető számokat közölt a FIFA az elmúlt 10 év átigazolásairól (Infostart)
Az összegek és a "mozgó" futballisták mennyisége is lélegzetelállító.
aug. 31
7:51
Dávid Krisztina bronzérmet nyert légpisztolyban a tokiói paralimpián (SzMo)
Dávid 2014-ben vb-második, öt éve, a riói olimpián ötödik, 2018-ban pedig Európa-bajnok volt, a magyar küldöttség nyolcadik érmét - harmadik bronzát - szerezte.
aug. 31
8:00
Változott a Celtic–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés időpontja (m4sport.hu)
Az előzetes programmal ellentétben két nappal korábban lép pályára Skóciában a magyar bajnok.
aug. 31
8:06
Paralimpia: bronzérmes lett a sportlövő Dávid Krisztina (444.hu)
Légpisztolyban nyert érmet a tokiói paralimpián.
aug. 31
8:42
Elönti a tenisz a képernyőt - sport a tévében (Infostart)
Persze csak a paralimpia után.
aug. 31
8:42
Mindenben megegyeztek, megvan Gyurcsó Ádám új csapata (m4sport.hu)
A 20-szoros magyar válogatott szélső kedden írja alá a két évre szóló szerződését.
aug. 31
9:06
Átnevezik Monza legendás kanyarját (m4sport.hu)
Monza bejelentette, hogy új nevet ad az egyik leghíresebb kanyarjának, a célegyenesre vezető Parabolicának.
aug. 31
9:18
Kínai kézbe kerülhet az Újpest FC (Infostart)
A hírek szerint a klub korábbi gólkirálya, Rajczi Péter is szóba került mint lehetséges sportigazgató.
aug. 31
9:18
Wermeser hetedik, Ocelka nyolcadik lett az országúti kerékpárosok időfutamon (m4sport.hu)
A C5-ös kategória magyar indulója nyolc ellenfelét előzte meg.
aug. 31
9:48
Talán meglepően csekély összegért váltott klubot C. Ronaldo (Infostart)
A Juventus közölte az eurómilliók pontos számát. Töredéke annak, amennyiért Olaszországba ment.
aug. 31
9:54
Most már biztos: újabb fontos játékost vesztett el a magyar válogatott a vb-selejtezők előtt (Blikk)
Lovrencsics Gergőre hosszabb kihagyás vár a vasárnapi sérülése után.
aug. 31
10:00
Igaza volt Vettelnek, a versenyigazgató elismerte, hibázott (m4sport.hu)
Elismerte az FIA versenyigazgatója, hogy hibázott a szombati időmérő edzés túl késői leintésével. Ez is közrejátszott a vasárnapi versenyen mutatott óvatosságában. Lando Norris a helyzetet jól látó és nyíltan beszélő Sebastian Vettelt méltatta.
aug. 31
10:06
Összeházasodott a tenisz a squash-sal - jön az első hazai verseny (Infostart)
Az a neve, hogy padel. Voltaképpen teremtenisz, két pár játssza.
aug. 31
10:18
Két nappal a magyar–angol focimeccs előtt még büféseket keresnek a Puskás Arénába (Blikk)
Pontosabban kisegítőket, elsősorban diákokat vagy alkalmi munkavállalókat.
aug. 31
10:24
A Juventus elköszönt Cristiano Ronaldótól és azt is elárulta, mennyi pénzt zsebelhetett be a szupersztárért (m4sport.hu)
A portugált egy évig még szerződés kötötte a torinóiakhoz.
aug. 31
10:42
Cüneyt Cakir vezeti a Magyarország–Anglia vb-selejtezőt (m4sport.hu)
Korábban háromszor fújta a sípot a magyar nemzeti csapatnak.
aug. 31
11:00
Ecclestone: Gyáva volt az F1! (m4sport.hu)
Gyáva volt a Forma–1, hogy nem indította el a vasárnapi Belga Nagydíjat, a pontosztós kirakatkörök mögött pedig biztosan álltak üzleti érvek – Bernie Ecclestone elmondta, ő hogyan kezelte volna a helyzetet.
aug. 31
11:18
A jövő csillaga: 18 éves francia tinisztárt igazol a Real Madrid (Blikk)
Ha már Kylian Mbappé egyelőre nem jött össze, beújítottak egy másik különlegesen tehetséges franciát.
aug. 31
11:24
Már nem titok: itt folytatja a pályafutását Gyurcsó Ádám (Blikk)
A ciprusi AEK Larnaca labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a 20-szoros magyar válogatott, Gyurcsó Ádám.
aug. 31
11:30
Részleges szalagszakadás, Lovrencsics Gergő már el is hagyta a válogatott edzőtáborát (m4sport.hu)
Marco Rossi szövetségi kapitány nem hív be másik játékost a helyére.
aug. 31
11:32
Ez lenne a Mercedes búcsúajándéka Bottasnak? (m4sport.hu)
Az már eldőlt, hogy jut egy Mercedes-ülés 2022-ben Valtteri Bottasnak. Búcsúajándék és tiszta lap? Mit jelenthetnek a fotók?
aug. 31
11:48
Sipos Jenő: A magyar válogatott eljutott arra a szintre, hogy mindenkinek méltó ellenfele tud lenni (m4sport.hu)
Az MLSZ szóvivője sportszerű szurkolást kért a drukkerektől.
aug. 31
12:12
Williams: A hétvégi munkáért érdemeltünk egy eredményt (m4sport.hu)
Miközben sokan vitatják, hogy ért-e pontokat a biztonsági autó mögött töltött két kör, Jost Capito szerint rossz lett volna semmivel sem díjazni a versenyzőket a spái hétvége egészén végzett munkájukért.
aug. 31
12:18
Kiderült: ennyit kapott a Juventus Ronaldóért (Blikk)
Milliárdos összeget kapott a Juventus Ronaldóért.
aug. 31
12:48
„Visszajöttem oda, ahová tartozom!” – Érzelmes posztban írt manchesteri visszatéréséről Cristiano Ronaldo (Blikk)
A sztár az Instagram-oldalán jelentkezett.
aug. 31
12:51
Bemutatkozás Reimsben, Mbappé ellopta Messitől a show-t (BorsOnline)
Udvariasságból nem vizsgázott jelesre Lionel Messi, tudniillik nem adta oda a mezét emlékbe a reimsi futballista Andrew Gravillon-nak.

Keresés