2021. augusztus 21. szombat

aug. 21
14:33
Elképesztő: máris elfogytak a jegyek a futballválogatott szeptemberi hazai meccseire (Infostart)
Minden jegy elfogyott a magyar labdarúgó-válogatott Anglia és Andorra elleni, szeptemberi világbajnoki selejtezőjére.
aug. 21
14:57
Babos Tímea: "Ma valami olyat kellett tennem, amit a karrierem során még sosem!" (Blikk)
A teniszező sérülés miatt nem indul az augusztus 30-án kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokságon, közösségi oldalán osztotta meg érzéseit az esettel kapcsolatban.
aug. 21
15:30
Pillanatok alatt elkapkodták az összes jegyet a válogatott vb-selejtezőire (Demokrata)
Minden jegy elfogyott a magyar labdarúgó-válogatott Anglia és Andorra elleni meccseire.
aug. 21
16:03
Második mecsét is megnyerte a Liverpool (Infostart)
A Liverpool 2-0-ra legyőzte a vendég Burnley együttesét az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombat délutáni nyitómeccsén.
aug. 21
16:15
Csődközelben az Fc Barcelona: 595 millió eurós hitelt kellett felvenniük a túléléshez (Blikk)
Ez már nem az első komoly kölcsön, amihez folyamodniuk kellett. Joan Laporta elnök egy újabb hatalmas, 595 millió euró értékű hitelt volt kénytelen felvenni annak érdekében, hogy stabilizálja az FC Barcelona anyagi helyzetét
aug. 21
16:33
Megszületett a nyár legnagyobb magyar atlétikai sikere (Infostart)
Tóth Anna 100 méteres gátfutásban bronzérmet nyert a Nairobiban zajló U20-as atlétikai világbajnokság szombati napján.
aug. 21
16:36
Telt ház lesz a magyar válogatott Anglia és Andorra elleni vb-selejtezőjén a Puskás Arénában (SzMo)
Egy nap alatt közel 50 ezer jegyet adtak el, mára pedig egy belépő sem maradt a szeptemberi meccsekre.
aug. 21
17:09
Mourinho még világrekorder, de Guardiola közelít (Infostart)
Az AS Roma költötte a legtöbb pénzt játékoskerete megerősítésére a Serie A, az olasz labdarúgó-bajnokság 2021–2022-es szezonjának rajtja előtt. A Farkasok az edzői poszton is váltottak.
aug. 21
17:51
Folytatódik a magyar csoda a Bundesligában: Sallai győztes gólt lőtt a Dortmund ellen (Infostart)
Szoboszlai Dominik pénteki remekelése után Sallai Roland volt a Bundesliga 1 szombati játéknapjának hőse. A magyar válogatott csatár győztes gólt szerzett a Freiburgnak a Borussia Dortmund ellen.
aug. 21
18:09
Jakobsen második sprintsikere a Vueltán (Infostart)
Az egy éve rendkívül súlyos bukást elszenvedő Fabio Jakobsen immár második sprintsikerét aratta a Vuelta a Espanán, a spanyol országúti kerékpáros körverseny nyolcadik szakaszán az összetett élcsoportja nem változott.
aug. 21
18:27
Öt gólig jutott a Manchester City (Infostart)
A vereséggel rajtoló Manchester City gálázott az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján: a címvédő 5-0-ra nyert a vendég Norwich City ellen.
aug. 21
18:29
A ZTE első győzelme, a DVSC első veresége az idényben (Infostart)
Az újonc Debrecen hazai pályán 2-1-re kikapott az eddig nyeretlen Zalaegerszegtől az OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
aug. 21
19:15
Michelisz harmadik a hungaroringi időmérőn (Infostart)
Michelisz Norbert harmadikként zárta a szombati időmérőt a túraautó-világkupa (WTCR) Magyar Nagydíján.
aug. 21
20:45
A Fehérvár kettős emberhátrányban győzte le az éllovas Kisvárdát (Infostart)
Már nincs százszázalékos csapat a labdarúgó OTP Bank Liga 2021/22-es kiírásában, mivel az éllovas Kisvárda Master Good 2-1-es vereséget szenvedett a MOL Fehérvár vendégeként a negyedik forduló szombati játéknapján.
aug. 21
20:51
Négygólos sikerrel kezdett a bajnok Inter (Infostart)
A címvédő Internazionale 4-0-s győzelmével rajtolt az olasz labdarúgó-bajnokság 2021/22-es idénye: a milánóiak a vendég Genoát múlták felül a nyitóforduló szombati játéknapján.
aug. 21
21:12
IndyCar: Newgarden az első, Grosjean tizenegyedikként kezdett Gatewayen (USAracing)
A World Wide Technology Raceway (Gateway) egyetlen, többszörös IndyCar-futamgyőztesének elsőségével zárult a Bommartio 500 edzése....
aug. 21
22:51
Vereséggel kezdett a magyar válogatott a női jégkorong vb-n (Infostart)
A magyar női jégkorong-válogatott elvesztette története első mérkőzését az elit világbajnokságon: szombaton 3-0-ra maradt alul Németország legjobbjaival szemben Calgaryban.
aug. 21
22:57
Megszerezte első győzelmét a Honvéd az Nb I-ben (Infostart)
A Budapest Honvéd 3-1-re legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombat esti mérkőzésén.

2021. augusztus 22. vasárnap

aug. 22
0:03
Wtcr: A pole pozíció nem magyar kerék alá került, Michelisz Norbert helyezése így is szép az időmérőn (Blikk)
Lezajlottak az időmérők a WTCR, azaz a túraautó-világkupa magyarországi helyszínén, a Hungaroringen.
aug. 22
0:24
IndyCar: Will Poweré a pole Gatewayen (USAracing)
IndyCar-karrierje 63. pole-pozícióját ünnepelhette Will Power a World Wide Technology Racewayen (Gateway), aminek köszönhetően az...
aug. 22
6:36
IndyCar: Newgarden-győzelem, Grosjean-show és csillaghullás a szezon utolsó oválfutamán (USAracing)
Régen láttunk annyi kiesőt egy Indianapolis 500-on kívüli versenyen, mint az IndyCar magyar idő szerint...
aug. 22
9:21
Egyszerre játszunk világversenyen Csehország és Olaszország ellen – sport a tévében (Infostart)
A női jégkorong-világbajnokságon Calgaryban és a női röplabda Európa-bajnokságon Zadarban is 20 órakor kezdődik a magyarok mérkőzése.
aug. 22
10:15
Világbajnoki címet szerzett a triatlonos Lehmann Csongor (Infostart)
Az U23-as vb-n győzött Edmontonban.
aug. 22
12:33
Paralimpia: tizenöt magyar érmet vár az elnök (Infostart)
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke nagyobb tokiói csapatban bízott.
aug. 22
13:03
Marosi Ádám: nagyon nehezen fogom abbahagyni, ha abbahagyom (Infostart)
Még nem tudja, hogy belevág-e az öttusa új változatába, vagy 37 évesen befejezi a pályafutását Marosi Ádám, a tokiói olimpián 6. helyen végző világ- és Európa-bajnok sportoló.
aug. 22
13:45
Csodaidőt futott a 100 olimpiai bajnoka (Infostart)
A jamaicai Elaine Thompson-Herah a szám olimpiai címvédőjeként a világ idei legjobb eredményével nyerte meg a Gyémánt Liga amerikai versenyét szombaton, Eugene-ben.
aug. 22
14:09
Beugró verte Manny Pacquiaót (Infostart)
A nyolc súlycsoportban is profi világbajnoki címet szerző fülöp-szigeteki bokszoló lába a második menettől görcsölt.
aug. 22
14:27
Megsorozta a Stuttgartot: videón Szoboszlai Dominik góljai - A magyarok ászát imádja Németország (Blikk)
Lipcse – Alig több mint kilencven perc is elég volt Szoboszlai Dominiknak a német labdarúgó-bajnokságban ahhoz, hogy elvarázsolja a Bundesliga rajongóit, s rögtön sztárként beszéljenek róla.
aug. 22
14:45
WTCR: mindkét magyar pontot szerzett a Magyar Nagydíj első futamában (Infostart)
A második futamon Tassi Attila javított, Michelisz Norbert rontott.
aug. 22
16:45
Paralimpia 2020 (Demokrata)
.
aug. 22
17:42
Festetics Vágta Gyenesdiáson (HírTV)
Idén tizenkettedik alkalommal adott otthont Gyenesdiás a Nemzeti Vágta regionális előfutamának.
aug. 22
18:18
“Örülök, hogy itt lehetek” – Grosjean pozitívan értékelte első oválfutamát (USAracing)
Hullámvasútszerűen alakult Romain Grosjean oválpályás debütálása. A World Wide Technology Racewayen rendezett Bommarito 500 során...
aug. 22
18:33
Döbbenetes rekordot állított be a Manchester United (Infostart)
Továbbra is százszázalékos a Tottenham Hotspur, amely a Wolverhampton vendégeként nyert az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójában.
aug. 22
19:03
Vuelta: Damiano Caruso óriási szökéssel ért révbe, Primoz Roglic növelte előnyét (Infostart)
Az olasz 70 km tekert egyedül a kőkemény hegyi szakasz végén.
aug. 22
20:21
NB I: Újpesten nyert az MTK (Infostart)
Győzelmével az MTK feljött a második helyre a Fehérváron vereséget szenvedő Kisvárda mögé.

2021. augusztus 23. hétfő

aug. 23
0:03
Szertefoszlott Michelisz Norbert álma, nem állhatott a dobogóra a Hungaroringen (Blikk)
Mogyoród – Balszerencsésen alakult a magyarországi versenyhétvége Michelisz Norbert számára. A túraautó-Világkupában (WTCR) szereplő BRC Hyundai magyar pilótája lemaradt a futamgyőzelemről a Hungaroringen, de még a dobogóra sem állhatott fel az őt támogató hazai közönség előtt.
aug. 23
0:06
A pilóták kérése ellenére a Nascar továbbra is keményen fellép az oltatlanokkal szemben (USAracing)
A hét egyik legnagyobb, Nascar-vonatkozású sztorija az volt, hogy Corey LaJoie-nak ki kell hagynia a...
aug. 23
0:07
Emberhátrányban focizva szerezte meg első győzelmét a Fehérvár az Nb I-ben (Blikk)
Székesfehérvár – Emberhátrányban futballozva szerezte meg első győzelmét az NB I 2021–22-es szezonjában a Fehérvár. A csapat az élvonalban a negyedik fordulót megelőzően éllovas, három meccs után három győzelemmel álló Kisvárdát verte 2-1-re hazai pályán. Pedig a fehérváriakat erősítő, zöld-foki szigeteki Stopirát az 53. percben kiállította Berke B
aug. 23
0:11
Összeomlott a vereség után: a befejezésen gondolkodik a bokszlegenda (Blikk)
Las Vegas – Nem kizárt, hogy utoljára láthattuk a ringben a Fülöp-szigeteki bokszlegendát, Manny Pacquiaót, aki Las Vegasban pontozással kapott ki a WBA-világelső Yordenis Ugastól.
aug. 23
0:15
Wtcr: így alakult a Magyar Nagydíj második futama (Blikk)
Tassi Attila és Michelisz Norbert is pontszerző helyen zárta a túraautó-világkupa (WTCR) Magyar Nagydíjának a második versenyét vasárnap.
aug. 23
1:12
Nascar: Az Mis-en valaha mért legszorosabb befutóban nyert Ryan Blaney (USAracing)
Rendkívül intenzív hajrában szerezte meg Nascar Cup-pályafutása hatodik győzelmét Ryan Blaney. Az észak-karolinai versenyző a...
aug. 23
6:39
Hármat rúgott a Real Madrid, mégsem tudott nyerni (Infostart)
A Real Madrid fordulatos mérkőzésen 3–3-as döntetlent játszott a Levante vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság második fordulójában.
aug. 23
8:03
Hatalmas kapusbaki után elvette a VAR a cserepadról érkező Cristiano Ronaldo győztes gólját (Infostart)
Az elmúlt szezonban negyedik Juventus 2-0-ás vezetés után döntetlent játszott Udinében az olasz labdarúgó-bajnokság nyitófordulójában.
aug. 23
8:39
Megkezdi a szezont a Milan is – sport a tévében (Infostart)
A Diósgyőr Szolnokon játszik a labdarúgó NB II-ben.
aug. 23
8:57
Észak-Karolinában javíthat ranglistahelyezésén Fucsovics Márton (Infostart)
Öt helyet rontva a 42. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján a legjobb magyar.
aug. 23
11:30
Nyernie kell az FTC-nek a Young Boys elleni visszavágón (HírTV)
A magyar bajnoki címvédő múlt szerdán, az első mérkőzésen nagy lehetőséget szalasztott el azzal, hogy emberelőnyben maradt alul 3-2-re.
aug. 23
11:30
Szoboszlai Dominik lett a második forduló legjobbja (Demokrata)
Szoboszlai Dominikot választották a második forduló legjobbjának a német labdarúgó Bundesliga honlapján.
aug. 23
11:33
Csodálatos antré: Szoboszlai Dominik a fordulója legjobbja a Bundesligában (Infostart)
A két nagyszerű gólt lőtt első Bundesliga-mérkőzésén, és ezt díjazták a szavazók.
aug. 23
11:39
Hatalmas elismerés: Szoboszlai máris a Bundesliga legjobbja lett (Blikk)
Szoboszlai Dominikot választották a második forduló legjobbjának a német labdarúgó Bundesliga honlapján.
aug. 23
12:15
Megszületett Gulácsi Péter második gyermeke: a kicsi nevét is elárulták (Blikk)
Megszületett Gulácsi Péterék második gyermeke!

Keresés