Mindkét első helyezett sokkal jobbat futott korábbi legjobbjánál. A mezőnyt három rajttal indították útjára - 8 percet vett igénybe, mire mindenki áthaladt a startvonalon.
Székesfehérvár – Minden futballista olyan bemutatkozásra vágyik új csapatában, mint Kenan Kodro. Öt nappal ezelőtt igazolt a Mol Fehérvár csapatához a spanyol élvonalbeli Athletic Bilbaótól, s az MTK ellen félórát kapott a bizonyításra. Két góljával a fehérváriak 0-1-ről fordították meg a meccset.
Az InfoRádiónak nyilatkozott a férfi válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint Kovács Sarolta tokiói olimpiai bronzérme és Marosi Ádám hatodik helyezése további lendületet ad a reform előtt álló sportág hazai fejlődéséhez.
Érdekes szabályértelmezési vita alakult ki a Red Bull és az FIA között a Belga Nagydíj rajtprocedúrájának megszakítása alatt. Sergio Pérez mégis rajthoz állhat, ha
Több kormány és ügynökség is segített a két sportolónak a Kabulból való kijutásban. Zakia Kudadadi történelmet is ír egyben, ugyanis ő az első afgán női paralimpikon.
Tokió – Már az is csoda, hogy él: halva látta meg a napvilágot, születése után az orvosok azt tanácsolták édesanyjának, mondjon le róla, vasárnap viszont felért a csúcsra, paralimpiai aranyérmet ünnepelhetett.
Az angol és spanyol élklubok a hét elején közölték, hogy a koronavírus miatt vörös besorolású, azaz utazásra nem ajánlott országokba nem engedik el a játékosaikat.
A lengyel Rafal Majka négy év után nyert újra etapot a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen, amelynek 15. szakaszán diadalmaskodott. A norvég Odd Christian Eiking megtartotta első helyét összetettben.
München – Borzasztóan nehéz helyzetbe került Dárdai Pál és a Hertha a német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga), miután a berlini együttes harmadik mérkőzését is elveszítette, s pont nélkül sereghajtó.
Manchester – Meglett a nagy fogás, mégsem örül mindenki... Bár sokáig biztosnak tűnt, hogy Cristiano Ronaldo a Manchester City futballistája lesz, a sztár végül 12 év után visszatér korábbi klubjához, és a városi rivális United mezét húzza magára.
Igazából el sem indították. George Russell, a Williams brit versenyzője lett a második, míg honfitársa, a címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) a harmadik.
A francia futballbajnokság negyedik fordulóját rendezik a hétvégén, és a zárómeccs majd a 20:45-kor kezdődő Reims–Paris SG találkozó lesz. A fővárosiak már nyilvánosságra hozták az utazókeretüket, nem mindennapi névsor.
Mindössze négy kört tettek meg a Forma-1-es pilóták Spa-Francorchampsban. A folyamatosan szakadó eső miatt az időmérőn kialakult sorrend lett végül a végeredmény. Mindenki felét kapta az eredeti pontoknak.
Idei hatodik futamgyőzelmét jegyezte Max Verstappen, ám ennek leginkább csak a kapott pontok miatt volt értéke. A holland szerint fölöslegesen halogatták ennyit a Belga Nagydíj rajtját.
A pontszerzés volt George Russell minimális célkitűzése a vasárnapi spái futamra. Versenyezni nem volt módja, mégis dobogós lett. Először az F1-ben! És nem szégyelli megünnepelni!