Változatosabbak lehetnek a sprintfutamos gumitaktikák a Pirelli szerint, mint amire számítani lehetett. A Mercedes úgy véli, akár az élmezőnyben is megkockáztatható lesz a lágy keverék.
"Arra kérem a japán embereket, hogy üdvözöljék és támogassák a sportolókat, akik ugyanúgy érdekeltek az ötkarikás játékok biztonságos és veszélytelen megrendezésében:"
Máris megvan az olimpia első (kisebb) botránya. A Rióban olimpiai ezüstérmes, első mérkőzésén a címvédő németekkel játszó német férfi labdarúgó-válogatott öt perccel a tervezett játékidő letelte előtt levonult a pályáról, miután egyik játékosát rasszista inzultus érte.
Akárcsak a nyitó fordulóban a Balatonon, szombaton az Open Water Tournament (OWT) dunai versenyén is Gálicz László diadalmaskodott a férfiaknál, Balogh Vivien pedig a nőknél.
Tehetetlennek érezte magát Lewis Hamilton a gyorsabb Max Verstappen ellen a rajt után. Az indulását nem érzi saját hibájának. Úgy érzi, vasárnap éppen a rajt jelentheti a legnagyobb esélyét.