A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor elárulta, még részletes indoklást vár az Uefa zárt kapus büntetése kapcsán, de a szövetség mindenképpen fellebbez a döntés ellen.
Csütörtökön leleplezték az első életnagyságú 2022-es Forma–1-es autót, a csapatok most azt is megmutatják, milyen lenne az új koncepció az idei festésükkel.
Pénteken ünnepli a nyolcvanadik születésnapját Mészöly Kálmán válogatott labdarúgó, edző. Fia, Géza meglepetéspartit szervezett a legendás édesapjának.
Hiába próbálnak szigorú intézkedéseket bevezetni, már 30, az olimpiára érkezett vagy a játékok szervezésében részt vevő ember lett koronavírusos, és nagyon sok sportoló kényszerült karanténba.
Silverstone – Rémálomszerűen indult a konstruktőrök versenyében a dobogóért küzdő McLaren számára a silverstone-i Forma–1-es versenyhétvége. Az istálló hazai viadalának számító Brit Nagydíj előtt ugyanis pozitív koronavírus tesztet produkált Zak Brown ügyvezető igazgató és két csapattag is.
Max Verstappen magabiztos, hét tizedes előnnyel nyerte a Brit Nagydíj első – és egyetlen – pénteki szabadedzését. A listavezetőt Lando Norris követte, igaz ő eggyel keményebb gumikeverékeken érte el legjobbját. A harmadik Hamilton volt, ugyanolyan gumikon, majd’ nyolc tizedes hátránnyal…
Az Emirates SkyCargo Boeing 777 áruszállító fuvaroz 247 versenylovat Belgiumból Tokióba, 131, az állatok igényeire kialakított speciális rekeszben, 59 szakképzett lovász segítségével.
Madrid – Tovább dagad a botrány Florentino Pérez, a spanyol Real Madrid labdarúgóklubjának elnöke körül. Az El Confidencial című lap újabb, a sportvezetőre nézve rendkívül kínos hangfelvételt tett közzé.
Október 9-én rendezik meg a brit Tyson Fury és az amerikai Deontay Wilder nehézsúlyú mérkőzését, amelynek tétje a Boksz Világtanács (WBC) világbajnoki öve.
Csalókának ítéli a Mercedes és a Red Bull az első szabadedzés végeredményét. A két csapat ellentétes tervet követett. A címvédő a fejlesztésekről, a bajnoki éllovas egy silverstone-i siker hatásáról elmélkedett az időmérő edzés előtt.
Tokió – Pályafutása utolsó nagy dobására készül Cseh László. A négyszeres olimpiai ezüst- és kétszeres bronzérmes úszólegenda 35 esztendősen áll rajthoz a tokiói játékokon. A világ- és Európa-bajnok klasszis még egyszer, utoljára megmutatja tudását, igyekszik legyőzni fiatal riválisait.
"Spanyolország ellen meccs közben azt mondtam, hogy 4-5 gólos vesztésre kellene állnunk, amikor 1-0-ra vezettünk" - állítja a korábbi olasz válogatott támadó.
A Margitszigeten zárta a magyarországi felkészülést a tokiói olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely elutazott Japánba. Märcz Tamás szövetségi kapitány az InfoRádiónak azt mondta, hogy a végső győzelemre is esélyesnek tartja a nemzeti együttest.
A szimulátorból a berekedésig vezetett Lewis Hamilton útja pénteken Angliában. Közte meg nyert egy időmérő edzést – a májusi barcelonai hétvége óta először.
Egy furcsa változást tapasztalt a Red Bullon Max Verstappen az időmérő edzés alatt – erre vezette vissza vereségét. Van-e megoldás a hétvége hátralévő részére?