Egyetlen szenzációs mozdulata miatt szupersztár lett az interneten a 61 éves pedellus. Nagy dobása volt takarítás közben. Lebuktatta a biztonsági kamera.
Vesztes meccs után döbbent rá az igazságra a DVSC edzője. Dzsudzsák Balázs először volt csapatkapitány, de ez segített a másodosztályban küzdő debrecenieknek.
Az RB Leipzig kapusa korábbi csapata ellen lép pályára a BL nyolcaddöntőjében, Willi Orbán is ott lehet a lipcseieknél, Szoboszlai Dominik viszont sérülése miatt még nem mutatkozhat be új klubjánál.
Hiába vezeti a másodosztályt a DVSC, a vezetőség nem volt elégedett, és Kondás Elemér helyett a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor edzőpáros ülhet le a kispadra.
Életének 59. évében elhunyt Turu István korábbi válogatott ökölvívó, olimpikon. Annak ellenére, hogy nem volt semmilyen alapbetegsége, legyőzte a szervezetét a betegség.
Már Budapesten az RB Leipzig és a Liverpool FC csapata, semmi akadálya annak, hogy a Puskás Aréna történetében először, két külföldi csapat szereplésével bár, de mérkőzést rendezzenek a legnagyobb magyar arénában, a BL egyenes kieséses szakaszában. Különleges meccs lesz ez Gulácsi Péter számára.
A keddi Barcelona–PSG mérkőzés előtérbe helyezte a két klub közötti nem igazán szívélyes viszonyt. S az csak tovább romolhat, ha Lionel Messi esetleg a nyáron a PSG-t választja – erre pedig megvan a párizsiak terve.
Két mérkőzéssel kezdődik ma este a labdarúgó Bajnokok Ligája tavaszi sorozat. Az RB Leipzig Budapesten fogadja a Liverpoolt, a Barcelona pedig, valóban hazai pályán a PSG-t.
Ennyit kasszíroznak továbbjutásuk esetén az RB Leipzig játékosai a BL-nyolcaddöntő után. Tét a nyolc közé jutás a Bajnokok Ligájában és az óriási prémium.
Tóth-Potya István nevével bővült a lista a Wallenberg Emlékpark márványtábláján – az 1945-ben kivégzett tréner érdemeit az Ftc és a Mazsihisz közösen idézte fel.
Horváth Ferenc elszámította magát a merész hajvágásával: azt hitte, kevesen látják majd, aztán a Honvéd edzője lett... Nem egyértelmű, hogy kire hasonlít.
A Lipcse magyar középpályása sajnos nem utazhatott el a csapatával Budapestre. A Lipcse nélküle játszik a BL-ben ott, ahol a magyar játékos élete egyik legfontosabb gólját szerezte.
Közösen emlékezett kedden a Ferencvárosi Torna Club és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Tóth-Potya Istvánra, az egykori labdarúgóra és edzőre, akit 1945. február 6-á kivégeztek a Gestapo emberei.
Az FC Barcelona főként Kylian Mbappé mesterhármasa révén 4-1-re kikapott hazai pályán a francia Paris Saint-Germaintől kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
Drogot és fegyvert is találtak a hatóság emberei az illegális bulin, ahol lebukott a játékvezető. Ismert Insta-modell volt a titkos szexparti főszervezője.
A válogatott kapus Gulácsi Péter szerint a Liverpool elleni, keddi mérkőzés utolsó fél órája magabiztosságot adhat az RB Leipzig számára a labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágója előtt.
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, ráadásul hazai pályán kapott ki 4-1-re az FC Barcelona a francia Paris Saint-Germaintől. Kérdés, hogy a visszavágón képesek lesznek-e fordítani, ahogy három évvel ezelőtt. Ehhez azonban teljes csapategységre lenne szükség.
Bár az argentin Lionel Messi góljával 1-0-ra vezetett az Fc Barcelona, de utána kapott egy négyest, és hazai 4-1-es fiaskóját követően a március 10-i visszavágóra igencsak nehéz helyzetbe került a labdarúgó Bajnokok Ligájában.