A Barcelona bejelentette: megszerezte a Manchester Citytől Ferran Torrest. A spoanyol válogatott játékos leigazolása hétfőn, a La Liga téli átigazolási időszakának kezdetén lesz hivatalos. Ugyanakkor egyelőre nem tiszta, hogyan kap Torres majd játékengedélyt.
Dubaj – Miután a francia Paris Saint-Germain támadóját, Kylian Mbappét választották az év legjobb labdarúgójának a Global Soccer Awards gálán Dubajban, megkérdezték, mit gondol arról az ötletről, hogy a jelenlegi négy helyett két évente rendeznék meg a világbajnokságot. A PSG szupersztárja egyértelműen nemtetszését fejezte ki, szerinte így is túl v
Stevenage – Napok óta találgatták a rajongók, hogy vajon mi lesz Lewis Hamiltonnal? A hétszeres Forma-1-es világbajnok brit pilóta eltűnt a világ elől, sokan úgy vélték, hogy ez is annak a jele, befejezi pályafutását.
Pozitív lett a koronavírustesztje, ezért visszalépett a Londonban zajló darts-világbajnokság további küzdelmeitől a háromszoros győztes holland Michael van Gerwen.
Milánó – Óriási hiba volt folytatni Christian Eriksen szívleállása után a Dánia–Finnország (0-1) Európa-bajnoki csoportmeccset – véli Simon Kjaer, a dánok csapatkapitánya. Az AC Milan focistája volt az, aki megmentette társa életét azzal, hogy az orvosok megérkezése előtt stabilizálta a nyakát, tett róla, hogy ne nyelje le a nyelvét, és megkezdte a
Gulyás István, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint játékosai mindent megtesznek, hogy sikeresek legyenek januárban hazai pályán az Európa-bajnokságon. Még akkor is, ha például a koronavírus is okozhat váratlan nehézségeket.
– Az új évvel új edzőt is kap a Ferencváros, amelynél január harmadikán megkezdi a munkát Sztanyiszlav Csercseszov. Az orosz válogatott korábbi szövetségi kapitánya hazája sajtója szerint is frissességet, lendületet, és korábban nem tapasztalt szemléletet is magával hozhat Budapestre. Nála szó szerint igaz, nem mindegy, mit ejt ki a száján egy foci
Mafra – Európai klub tulajdonosa lett a Real Madrid brazil labdarúgója, Marcelo, a 33 éves hátvéd megvásárolta a portugál másodosztályban nyolcadik helyen álló C.D. Mafra gárdáját.
A világbajnok francia Kylian Mbappé és az aranycipős lengyel Robert Lewandowski sem támogatja, hogy az eddigi négy helyett kétévente rendezzék meg a labdarúgó-világbajnokságot.
Manchester – Újra klubot vált Cristiano Ronaldo? A spanyol Mundo Deportivo értesülései szerint szenzációs átigazolásról zajlanak az egyeztetések, a portugál futballsztár ugyanis nem érzi jól magát az angol Manchester Unitednál, és ügynöke már a Barcelona ajtaján kopogtat.
Nyolcvanöt éves korában elhunyt John Madden, a tengerentúli amerikaifutball egyik legnagyobb alakja, aki edzőként Super Bowlt is nyert, harminc éven át dolgozott szakértőként, nem mellékesen pedig egy videójáték is az ő nevét viseli.
Az angol bajnokságból két mérkőzést is adnak a tévében. Széles a télisport-kínálat, folytatódik a darts-vb, lesz amerikaifutball, lóverseny és terepkerékpár is élőben a sportcsatornákon.
A spanyol Real Madrid magyar válogatott kosárlabdázója éppen a koronavírusból lábadozik, magas láza is volt, de már jobban érzi magát. A sportoló, aki már sokszor jótékonykodott, a legnagyobb bajban is másokra gondol, segíteni akar.
A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) voksolásán 114 ország 529 újságíró szavazhatott az év legjobb férfi és női sportolójára. Az egyetlen magyar, Szilágyi Áron végül a hetedik helyen végzett.
A Tokióban sorozatban harmadszor is egyéni olimpiai bajnok kardvívó fenomén hetedik lett a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség, az AIPS hagyományos ankétján, a férfiak között. Más számítás szerint ő volt a világ negyedik legjobb férfi sportolója a futballistákon kívül. Az ankéton 114 ország, köztük természetesen Magyarország újságírói szavaztak.
Tombol a koronavírus az angliai Premier League-ben: legutóbb közel másfél száz, a Premier League-hez köthető játékosnál és stábtagnál mutatták ki a betegsége. A Barcelona a B-csapatával fog kiállni, az Arsenal edzője pedig csapat egyik legfontosabb meccsét lesz kénytelen kihagyni.
Leicester – Kisebb meglepetésre az angol fociélvonalban a bajnoki címre hajtó, jelenleg második helyen álló Liverpool 1-0-s vereséget szenvedett a Leicester City otthonában a 20. fordulóban.
Lisszabon – Édesanyja temetése után néhány órával Lisszabonba utazott, ahol megtartotta első tréningjét a Benfica labdarúgóinak a klub új vezetőedzője, Nélson Veríssimo.
Lehet, hogy a covid-fertőzés miatt kórházba került Csollány Szilveszter tornász olimpikon oltatlanságáról szóló híradásoknak nincs semmi valóságalapjuk? Váratlan helyről érkezett a cáfolat: egy kutatóorvos szerint egydózisú Janssen-vakcinát kapott, mielőtt kórházba került.
Miami – Édesapja nyomdokaiba lépett Romeo Beckham. A korábbi angol válogatott futballsztár középső fia – a Manchester United és a Real Madrid korábbi klasszisához hasonlóan – maga is reklámarc lett, 19 évesen a Puma sportszergyártóval kötött szerződést 1,2 millió font (527 millió Ft) értékben.
Melbourne – „Hogy tisztázzuk, senki sem játszhat az Australian Openen, ha nem vette fel a koronavírus elleni védőoltást” – jelentette ki Craig Tiley, az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság versenyigazgatója néhány hete. Eszerint a versenyen csak azok indulhatnak, akik legalább két dózist kaptak. Ugyan elvileg azok is részt vehetnének az eseményen,
Debrecen – A pályán és a pályán kívül is örömteli heteket tudhat maga mögött az NB I-ben kilencedik helyen álló Debrecen volt válogatott kerettag kapusa, Gróf Dávid.