Az FC Barcelona vezetőedzője szerint csapata csak akkor kecmereghet ki jelenlegi nehéz helyzetéből, ha átalakítják a keretet, némelyektől megválnak, és új futballistákat szerződtetnek.
A koronavírusban elhunyt szülők árvái megsegítésére futball-labdára adtak autogramot a Ferencváros egykori sztárjai. A zöld-fehérek 22 korábbi focistája azonnal igent mondott az akcióra.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) bocsánatot kért azoktól a sportolóktól, akiket Turi György negyvenéves pályafutása során fizikailag vagy lelkileg bántalmazott. Az ügy kivizsgálására létrehozott öttagú vizsgálóbizottság szerint a szakember edzésmódszereiben jelen volt a testi fenyítés.
A vizsgálóbizottság nem tudta megerősíteni a szexuális jellegű bántalmazást, de azt igen, hogy a női versenyezőkre tett megjegyzései gyakran bulimiás tünetekhez vezettek.
Megállapították, hogy módszerei között a nyolcvanas években jelen voltak a testi és lelki fenyítések is. Előfordult, hogy bottal és pofonnal bántalmazta a sportolókat.
Az elmúlt hetekben a Spartacus úszóedzőjéről több korábbi tanítványa, olimpiai és világbajnokok tálaltak ki és mondták el részletesen, milyen fizikai és lelki terrort alkalmazott. Az ügyben vizsgálat indult, amelynek eredményét ma hozta nyilvánosságra a Magyar Úszó Szövetség bizottsága.
Míg a Mercedes üdvözli, és hatásosnak reméli, a Red Bull nem érti, az FIA-nak miért kellett a bajnoki finálé előtt külön büntetéssel riogatnia Max Verstappenéket.
Az egykori kiváló futballista, a 81 éves Pelé jelenleg vastagbéldaganata miatt kemoterápiás kezelést kap az Albert Einstein kórházban. A világ egykor legjobb csatára ettől függetlenül nem vesztette el a humorérzékét, és viccesen üzent rajongóinak az instagram-oldalán.
Bergamo – Teljessé vált a legjobb tizenhat mezőnye a labdarúgó-Bajnokok Ligájában, miután a spanyol Villarreal az erős havazás miatt szerdáról csütörtökre halasztott csoportmeccsén 3-2-re nyert az olasz Atalanta otthonában.
82 éves korában elhunyt Al Unser, a legendás autóversenyző, aki egyike annak a négy versenyzőnek, aki négyszer nyerte meg a legendás Indianapolis 500-as versenyt. Unser 17 éve küzdött a rákkal.
Befejeződött az európai kupák idei csoportköre, mi pedig megbeszéltük, miért fontos a Ferencváros sikere a Leverkusen ellen, ki a legjobbja edzője, játékosa és melyik a legjobb csapata a BL-csoportkörének.
Mezőkövesd – Korábbi trénere tréfálhatja meg az új vezetőedzőjét kereső Kisvárdát. A labdarúgó-NB I 16. fordulójában ugyanis a Supka Attila által irányított Mezőkövesd otthonába látogat a szezon meglepetéscsapata, a tabellán második várdai együttes (vasárnap, M4, 18.45).
Az első és másodosztályú spanyol profi labdarúgóklubokat tömörítő liga (LFP) közgyűlése pénteken megszavazta a CVC Capital Partners magántőke befektetési alapkezelő társasággal megkötendő 2,1 milliárd eurós üzletet.
– Szép sikerrel zárta zsinórban harmadik csoportkörös nemzetközi kupaszereplését a Ferencváros, amely a labdarúgó-Európa-liga 6. fordulójában a német Leverkusen elleni 1-0-s hazai győzelmet aratott. Bár a szurkolók csalódásként élték meg, hogy az első pontok megszerzéséig a záró körben rendezett, mindkét fél számára tét nélküli meccsig kellett várn
Ügynöke, Mino Raiola szerint a norvég Erling Haaland a Borussia Dortmund labdarúgócsapatában játssza végig a mostani idényt, jövő nyáron azonban egy nagy klubba szerződik.
Christian Horner finomabban, Helmut Marko nyíltabban utalt rá, nem tetszik nekik, hogy Max Verstappent rossz színben tünteti fel a Mercedes felé húzó brit média a bajnoki csatában.
Abu-dzabi - Kilöki, megtorpedózza-e a holland Max Verstappent brit riválisát, Lewis Hamiltont, hogy így megszerezze a világbajnoki címet a Forma-1-ben?
Az egykori Fradi-centerhalf, Bálint László elfogadhatónak címkézte a zöld-fehér futballisták kupamenetelését. Ezt akkor tudatta, miután az Ftc csütörtök este 1-0-ra nyert hatodik Európa Liga-csoportmeccsén a Groupama Arénában a német Bayer Leverkusen ellen, és a véleményét kértük.
Élvezetesebbé tették az abu-dzabi versenypályát az idei nagy átalakítással a versenyzők szerint, ám többen kétlik, hogy elérik vele a végső célt, a több előzést.
Németország 37-28-ra legyőzte pénteken a Koreai Köztársaság csapatát a női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének második fordulójában, ezzel a magyar válogatottnak már matematikai esélye sincs a negyeddöntőbe jutásra.
Németország 37-28-ra legyőzte pénteken a Koreai Köztársaság csapatát a női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének második fordulójában, ezzel a magyar válogatottnak már matematikai esélye sincs a negyeddöntőbe jutásra.