Román drukkerek támadták meg a Budapest Honvéd ultráit Craiován, ahol a magyar csapat és a CSU Craiova az Európa Liga 2. selejtezőkörének visszavágó mérkőzését játssza.
A MOL Fehérvár FC előnyből, a Budapest Honvéd döntetlenről, a Debrecen pedig háromgólos hátrányból kezdi a mai visszavágót a labdarúgó Európa-liga-selejtező második fordulójában.
Új hungaroringi autópályalehajtó, áthelyezett és kibővített szurkolói zóna és felújított mellékhelyiségek várják a látogatókat a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon. Az étel- és italáraknál a Hungaroring Sport Zrt. meghúzta a felső határt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az elnök-vezérigazgató, Gyulay Zsolt.
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjra készülő Lewis Hamilton azt mondta, túl van azon a vírusos megbetegedésen, amely a múlt heti, németországi futamon legyengítette.
Magyarország csatlakozott az ENSZ által létrehozott közlekedésbiztonsági programhoz - jelentette be csütörtökön a Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Gól nélküli döntetlenről kezdett a Honvéd Craiovában az Európa-liga selejtezőmérkőzésen. A rendes játékidőben egyik csapat sem tudott betalálni, a hosszabbításban pedig elszabadultak az indulatok.
A Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent követően tizenegyesekkel búcsúzott a csütörtöki visszavágón a román Universitatea Craiovával szemben a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második fordulójában.
Az Európa-liga selejtezőinek második körében a Fehérvár hosszabbításban 2-0-ra kikapott a Vaduztól. A Budapest Honvéd botránnyal megszakított meccsen, tizenegyespárbajban búcsúzott. A DVSC 4-1-re kikapott a Torinótól, így 7-1-gyel esett ki.
A Debrecennek nem kell szégyenkeznie, a Bp. Honvéd botrányos mérkőzésen állt helyt, de a tizenegyesek kifogtak rajta, a Mol Fehérvár vaduzi kétgólos vereségére viszont nincs mentség.
A Dunaszerdahely 3-2-re kikapott a görög Atromitosz vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtezőjében, a második forduló csütörtöki visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.