Kisorsolták az őszi, brazíliai U17-es labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztását, a magyar válogatott Nigériával, Ecuadorral és Ausztráliával együtt a B jelű négyesben kapott helyet. A legnehezebb ellenfélnek az afrikai válogatott ígérkezik, amely ötször lett világbajnok ebben a korosztályban (1985, 1993, 2007, 2013, 2015).
Minden esély megvan arra, hogy akár már a vizes világbajnokság nyitónapján magyar aranyérem szülessen. A kétszeres Európa-bajnok és junior-világbajnok nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf (22) itthoni idő szerint szombaton 1.00 órától versenyez 5 kilométeres távon a kvangdzsui eseményen.
Az előzmények felemlegetését mellőzve maradjunk a tényeknél. Tokióban négy-négy férfi és női kajakos, valamint két-két kenus, összesen tehát továbbra is tizenkét számban osztanak érmeket.
Az olaszokat legyőzve világbajnokok leszünk – ezt állítja női csapatunk ifjú kapusa, Magyari Alda, akinek nemcsak a neve, de a képességei is különlegesek.
Győztes góllal mutatkozott be az FTC-ben az ukrán Oleksandr Zubkov, aki honfitársa, az 1996 óta a klub legeredményesebb légiósának számító Igor Nicsenko nyomdokaiba léphet.
Cáfolta a Robert Kubica év közbeni leváltásáról szóló híreszteléseket a Williams. A lengyel hosszú távú sorsa még így is kérdéses – nem úgy George Russellé!
Barátjától, a ZTE sportigazgatójától, Sallói Istvántól tudta meg Dzsudzsák Balázs, hogy klubjával, az arab al-Ittihad Kalbával két hét múlva Zalaegerszegen lép pályára.
Jó kilátásokkal várják az Európa-liga selejtezőjének első fordulójának visszavágóit a magyarországi csapatok: a Debrecen és a Honvéd három, a Fehérvár öt gólt szerezve győzte le ellenfelét.
A KSI U9-es és a Pécs U11-es vízilabdacsapata is aranyérmes lett korosztályában az olaszországi Habawaba utánpótlástornán - mondta Szedlmayer Ildikó, a KSI U9-es csapatának edzője. A szakember kiemelte, az olaszországi Lignanóban rendezett esemény Európa legjelentősebb utánpótlás-viadala.
Talán eljött az idő, hogy a Bajnokok Ligája reformja és más nagyívű elképzelések mellett az UEFA szabályozza a játékosok és a játékosügynökök mozgásterét is.