A Liverpool szurkolói már kedden birtokba vették (vagy megpróbálták birtokba venni) Barcelona egy részét. Alkalmasint nem úgy, ahogyan azt bárki is szerette volna. Helyieket lökdöstek be egy szökőkútba, másutt szállodai dolgozokkal erősködtek. Állítólag hat rendbontót le is tartóztattak. A csapat másfajta bosszúságot szeretne okozni a helyieknek a
Kulcsár Katalin és Török Katalin személyében két magyar tagja is lesz a budapesti Groupama Arénában május 18-án sorra kerülő női labdarúgó Bajnokok ligája döntőjén közreműködő bírói csapatnak.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a dél-afrikai Caster Semenya fellebbezését, amelyet a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szabályozása miatt adott be.
Többek között Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével is tárgyal Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az elektromos formaautós versenysorozat, a Forma-E magyarországi futamának lehetséges megrendezéséről.
A listavezető Zalaegerszeg hosszabbításban szerzett góllal 2-1-re győzött Cegléden a labdarúgó NB II szerdai, 35. fordulójában, sikerével pedig matematikailag is bebiztosította feljutását.
Fucsovics Márton szerdán három játszmában, 2 óra 39 perc alatt legyőzte a brazil Thiago Monteirót az 586 ezer euró (185 millió forint) összdíjazású müncheni salakpályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.

A tavalyi döntős Liverpool FC a sorozat favoritjának tartott FC Barcelona pályáján igyekszik olyan eredményt elérni, amellyel reménye marad arra, hogy megismételje 2018-as bravúrját.
A katalán csapat története során – két-két vereség és döntetlen után – először múlta felül hazai pályán a Vörösöket. Emellett a Barcelona jubileumot is ünnepelhetett.
Fucsovics Márton szerdán három játszmában, 2 óra 39 perc alatt legyőzte a brazil Thiago Monteirót az 586 ezer euró (185 millió forint) összdíjazású müncheni salakpályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.
Május harmadikán ünnepli 120. születésnapját a Ferencváros. A jeles esemény alkalmából 120 év gólkirályai címmel, időszaki kiállítás nyílt a Fradi-múzeumban.
Klubcsapatnak ennyi holland még sohasem szurkolt egyszerre: kedden este a 17 milliós országban 4,1 millióan nézték a televízióban a Tottenham–Ajax Bajnokok Ligája elődöntőt.
Óriási lépést tett az Ajax afelé, hogy 23 év után ismét Bajnokok Ligája-döntőt játsszon, hála Donny van de Beek Tottenhamnek lőtt győztes londoni góljának.