Ha van igazság, már a szahíri pályán a 21 éves monacói pilótának kellett volna elsőként áthaladnia a célvonalon, mert csak a technika ördöge tudott kifogni rajta.
Hosszas várakozás után léphetett pályára új, egymilliárd fontból (374,6 milliárd Ft-ból) felépült stadionjában az angol élvonalbeli Tottenham labdarúgócsapata: a londoni egyesület látványos, tűzijátékkal egybekötött megnyitóünnepségen avatta fel a 62 ezer férőhelyes létesítményt.
Hosszabb kényszerpihenő vár Marko Scepovicra, a MOL Vidi FC labdarúgójára, akinek több helyen eltört az arccsontja a Ferencváros elleni, szerdai Magyar Kupa-mérkőzésen.
Kórházba szállították a brazil focilegendát, Pelét (78): a háromszoros világbajnok ikon Párizsban vett részt egy szponzori eseményen a Paris Saint-Germain francia sztárjával, Kylian Mbappéval (20), ezután szorult orvosi ellátásra – elővigyázatosságból, magas láza miatt.
Jarmo Tolvanen, a férfiak szövetségi kapitánya elégedett a felkészülés programjával: pénteken Svédország lesz az ellenfél a Tüskecsarnokban, majd jövő héten Miskolcra költözik a csapat.
„Sokat hallunk még Schumacherről” – a kétszeres Forma–1-es világbajnok pilóta, a spanyol Fernando Alonso (37) mondta ezt a hétszeres vébéelső német legenda, Michael Schumacher (50) fiáról, a karrierje során először F1-es autót tesztelő Mickről (20).
Diego Simeonét (48) megbecsüli az Atlético Madrid, azt mégis talán kevesen gondolnák, hogy az argentin volt tavaly a világ legjobban fizetett futballedzője. A szakember 40,9 millió eurót (13,1 milliárd Ft) tehetett zsebre 2018-ban a brit The Sun összeállítása szerint.
Mintha nem is futballmérkőzéseket vívna a Mol Vidi és a Ferencváros, hanem gladiátorharcot... Az utóbbi időben több súlyos sérülés is történt a két legjobb hazai gárda összecsapásain, és sajnos ez alól nem volt kivétel a szerdai kupatalálkozójuk sem.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtökön három Magyar Kupa-mérkőzésre eltiltotta Dibusz Dénest, a Ferencváros kapusát, aki szerdán súlyos sérülést okozott Marko Scepovicnak.
Németh Nándort ugyan közvetlenül nem érinti, ettől függetlenül van önálló véleménye a magyar klubokban szereplő kettős állampolgárok szerepléséről a hazai országos bajnokságokon.
A magyar női kézilabda-válogatott Montenegró, Olaszország és Litvánia csapatával találkozik a jövő decemberi, norvég-dán közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezőjének 2. csoportjában.