Elmondta, mi volt a kulcsa annak, hogy a világon elsőként sikerült másodszorra teljesítenie a húszszoros Ironman ultratriatlon távját. Beszélt a hátborzongató körülményekről és a súlyos fertőzésről is, ami miatt összeomlott az emésztése.
A szolnoki pólósok a Bajnokok Ligája csoportkörében érdekeltek - a késő délutáni mérkőzésen kívül a kosárlabda NB I-ben is érdekelt a városi csapat, ott Oroszlánnyal játszanak. Ezen kívül csupa foci lesz a tévében.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke arra kéri a szurkolókat, hogy a két novemberi válogatott mérkőzésen olyan sportszerűen biztassák a csapatot, ahogy tették és teszik ezt a Ferencváros drukkerei a magyar bajnok Európa-liga-találkozóin.
A buzizással nincsen baja, de a rasszizmusra keményen lecsapna annak az MLSZ-nek az elnöke, amelyiknek nemrég 200 ezret ért a meccsen át tartó durva zsidózás.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke arra kéri a szurkolókat, hogy a két novemberi válogatott mérkőzésen olyan sportszerűen biztassák a csapatot, ahogy tették és teszik ezt a Ferencváros drukkerei a magyar bajnok Európa-liga-találkozóin.
Nem szűkölködött fordulatokban és érdekességekben a Bajnokok Ligája szerdai játéknapja, ennek megfelelően nem maradtak el az érzelmektől fűtött, olykor indulatos nyilatkozatok sem.
„A Magyar Labdarúgó Szövetség csatlakozott ahhoz az UEFA-konvencióhoz, miszerint zéró toleranciát alkalmazunk a rasszizmussal szemben” – mondta Csányi Sándor, a MLSZ elnöke.
Egy hónap után újra pályára léphet Juhász Roland. A combizmával bajlódó fehérvári csapatkapitánynak barátja, Dzsudzsák Balázs magánrendelőjében adtak pontos diagnózist.
Elkészült a 2021-es U21-es labdarúgó Európa-bajnokság előzetes menetrendje, amely szerint mindkét rendező ország, vagyis Magyarország és Szlovénia válogatottja is már a nyitó napon pályára lép – írja az mlsz.hu.
Az elmúlt évtizedek két legjobb német futballcsapata, a Bayern és a Dortmund csap össze holnap. Vasárnap Angliában a Liverpool és a Manchester hatpontos mérkőzést vív egymással.