Az Rb Leipzig még soha nem járt a Bl-ben a legjobb tizenhat között, de ma sikerülhet. S ehhez nem is kell nagy bravúr, csak nem szabad kikapnia otthon a Benficától.
Két magyar szereplője is lesz, lehet a ma esti Bajnokok ligája-mérkőzéseknek, Gulácsi Péter az RB Leipzig kapusa és Szoboszlai Dominik, az osztrák bajnok RB Salzburg középpályása. A német klubnak nagyon jó esélye van a továbbjutásra, az osztráknak egyelőre matematikai.
Az Olympiakosz elleni 4-2-es siker és a továbbjutás kiharcolása után José Mourinho, a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának vezetőedzője egy labdaszedőnek mondott köszönetet a kedd esti Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
A háromszoros párosvilágbajnok magyar teniszezőnő a jövő héten Floridába utazik, ahol továbbra is Marija Sarapova korábbi edzője, Michael Joyce irányítja a felkészülését.
„Az atlétika győzött” – reagált a magyar sportági szövetség (Masz) a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntésére, mellyel a testület – feltételekkel – támogatását adta, a 2023-as budapesti világbajnokság rendezéséhez.
Az FTC megtartotta szokásos, mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, amelyen a téma a csütörtöki, Espanyol elleni UEL-összecsapás volt. Az eseményen Sergei Rebrov és Franck Boli válaszolt a kérdésekre.
Luis Enrique, a spanyol labdarúgó-válogatott visszatérő szövetségi kapitánya hűtlennek tartja volt kollégáját és elődjét, Robert Morenót, ezért nem számít rá a szakmai stábjában.
Az Fc Barcelona a Borussia Dortmundot fogadta, a találkozó egyoldalú volt: a katalánok a klub színeiben 700. mérkőzésén pályára lépő Lionel Messi vezetésével könnyedén diadalmaskodtak,