A Barcelona hátrányról fordítva nyert a nap rangadóján az Internazionale ellen, amely korán előnybe került, viszont Luis Suarez duplájával a katalánok otthon tartották a három pontot.
Eljött az idő, hogy a Ferencváros hazai pályán megszerezze első győzelmét az európai focikupák csoportkörében! A 30-szoros magyar bajnok eddig kétszer jutott el valamelyik európai sorozat főtáblájára, de hazai környezetben még egyszer sem nyert.
Nehéz szavakat találni arra, ami Tóth Róberttel (†29) történt: a rákkal két évig emberfeletti küzdelmet folytató U23-as Európa-bajnok kajakost egyik napról a másikra ragadta el a csontvelődaganat.
Nem maradhat következmények nélkül, ha valamelyik államilag kiemelten támogatott sportágban meg sem tudják közelíteni a vállalt eredményességet – jelezte az InfoRádiónak adott interjúban a sportért felelős államtitkár. Szabó Tünde ugyanakkor hozzátette, hogy alaposan megvizsgálják majd a körülményeket, és igyekeznek a hosszútávú sikereket biztosíta
A Salzburg ledolgozta háromgólos hátrányát, de Mohamed Szalah második góljával a címvédő Liverpool 4-3-ra nyert a labdarúgó Bajnokok Ligája második fordulójának szerdai játéknapján.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hozzájárult, hogy a szerb-magyar kettős állampolgárságú Szabó Szebasztián magyar színekben induljon a jövő évi, tokiói nyári olimpián.
Rémálom a White Hart Lane-en – akár ezt a címet is adhatták volna az angol tudósítók annak, amit kedden este a Tottenham–Bayern München Bajnokok Ligája-csoportmeccsen láttak.
Nem elég, hogy lábbal, szavakkal is földbe döngölte a Tottenhamet a Bayern támadója, Serge Gnabry. Négy gólja után a londoniak nagy riválisát, az Arsenalt éltette!
Klampár József, a kétszeres világbajnok asztaliteniszező Klampár Tibor bátyja szerdán hetvennégy éves korában elhunyt. Egész életét annak szentelte, hogy az öccséből sportolót faragjon.
Az már biztos, hogy Halász Bencét nem éri majd bántódás, csak kap maga mellé még egy lengyelt a dobogóra, mivel bebizonyították, csúcsdobása szabálytalan volt.
Lipcsei Péter kellemes emlékeket őriz a bolgárokról: 28 évvel ezelőtt a KEK 1. fordulójában kettős győzelemmel jutott tovább a Fradi a Levszki Szófián. Ma is győzni kell! – mondja.
A férfi 200 méteres síkfutás döntőjét az amerikai Noah Lyles nyerte meg. Bolt visszavonulása után az atlétikának éppen egy ilyen showmanre van szüksége – aki persze futni is tud.
Hét óra előtt öt perccel útjára indul a labda a Ferencváros első őszi hazai Európa-liga-csoportkörös mérkőzésén. Az ellenfél idén járt már az Üllői úton: a Ludogorecet kiejtette a Fradi a BL selejtezőjében.
A sok hagyományos mellett az ötödik Világsakkfesztiválnak lesz egy új programja, sőt a mesterséges intelligencia annál is több, hajtóereje a bennünket körülvevő (sakk)életnek.