Eredményesebb idényben bízik Cseh László; a BVSC ötszörös olimpiai érmes úszója az InfoRádiónak úgy nyilatkozott: nehéz lesz kiharcolnia a világbajnoki szereplést.
A magyar férfi kézilabda-válogatott Angola ellen játszik a világbajnokságon. A Premier League-ben Tottenham Hotspur-Manchester United rangadót rendeznek, Spanyolországban a Barcelona és a Real Madrid is pályára lép. Lesz még NFL és darts is a programban.
Az MTK 23 éves versenyzője így mindhárom egyéni távon a legjobb kettőben zárt, ugyanis szombaton 1500 méteren győzött, 500 méteren pedig öccse, Liu Shaoang mögött lett második.
Életét vesztette vasárnap reggel egy franciaországi sípályán két pályakarbantartó munkás, amikor véletlenül működésbe lépett egy robbanószerkezet, amelyet lavinák elindítására használtak volna.
Liu Shaolin Sándor megszerezte Magyarország történetének első összetett aranyérmét a hollandiai Dordrechtben zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon, ráadásul öccse, Liu Shaoang nyerte az ezüstérmet.
A téli hidegben igencsak fáj a térde, ezért óvatos az öregfiúkfocival az egykori Fradi-ász, Pogány László, aki olyan nagyságok társaságában kergette a labdát, mint Nyilasi Tibor, Ebedli Zoltán, Bálint László, Martos Győző. – Valamennyien rendszeresen eljárnak hozzánk a budaörsi családi házunkba – mesélte az FTC-ben tizennégy évig futballozó, 64 e
Liu Shaolin Sándor arany-, míg öccse, Liu Shaoang ezüstérmet nyert összetettben vasárnap a hollandiai Dordrechtben zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon. Az összetettben az első két helyen zártak.