A magyar sportdiplomácia a nagy lemaradás után elkezdett építkezni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dénes Ferenc. A sportközgazdász arról is beszélt, hogy a társadalmi feszültség ellenére közgazdaságilag indokolható, hogy a labdarúgó, aki évtizedeket feltesz az életéből a sportra, miért kap magas fizetést.
Érdemben már csütörtök este, a 21. forduló zárómeccsén eldőlhet a Premier League bajnoki címének sorsa, amikor a Manchester City labdarúgócsapata az éllovas Liverpoolt fogadja.
Tizenhét játékossal kezdi kedden a felkészülést a következő világliga-mérkőzésekre Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A Lengyel Labdarúgó Szövetség (PZPN) csütörtökön felfüggesztette az élvonalban szereplő Wisla Kraków csapatának versenyzési engedélyét, a következő lépés pedig a kizárás lehet.
Teljesen maga alá került a TV2 extrém sportreality-jének, az Exatlon Hungary-nak a második napján az olimpiai bajnok kajakos Dombi Rudolf. A dominikai valóságshowban a Bajnokok csapatát erősítő korábbi sportoló azért borult ki, mert egyetlen pontot sem szerzett az embert próbáló akadálypályákon. – Veszíteni sosem jó, nem szereti az ember – nyila