Jól mentek a délelőtti előfutamok Debrecenben, de a legjobb része a mai napnak, hogy találkozhattam @mriszta-val akinek rólam van tetoválása - ezt posztolta ki ma Hosszú Katinka.
Képes lesz-e csodára a Juventus ellen is a Barcelona? Magához tért-e a múlt heti robbantás okozta sokkból, és tud-e nyerni Monacóban a Dortmund? Ez a két kérdés teszi igazán izgalmassá a labdarúgó Bajnokok Ligája mai negyeddöntőinek visszavágóit, még mind a négy csapat hisz a továbbjutásában. (A tegnapi mérkőzések lapzárta után értek véget.)
A szövetségi kapitány az elutazás előtti szerdai sajtótájékoztatón ismertette 22+1 fős utazó keretét, amelyből meglepetésre kimaradt három honosított játékos, Kovács Bronson Zoltán, Bodó Christopher és Orbán Brance. Chernomaz elmondta, a csapat melletti elköteleződés számít, hogy mit tesz a nemzeti együttesért az adott játékos, és nem az, hogy honn
Cellájában felakasztotta magát Aaron Hernandez, a New England Patriots amerikaifutball-csapat korábbi játékosa, aki életfogytig tartó büntetését töltötte gyilkosságért.
Kevés harmincezres kisváros büszkélkedhet olyan elképesztő kézilabdás dicsőséglistával, mint Székelyudvarhely: az évtizedek során ifjúsági és felnőtt világbajnokok, világválogatottak, sokszoros román és magyar válogatottak, olimpikonok, európai kupagyőztesek, román, magyar és spanyol bajnokok kerültek ki a székely anyavárosból. Az udvarhelyi férfik
London – 800 ezer eurós (250 millió forintos) óvadék ellenében szabadlábra helyezték Vijay Mallyát (61), a a Forma-1-es Force India tulajdonosát és csapatfőnökét.
A Bayern München vezetői, játékosai és a német sajtó szerint elsősorban a Kassai Viktor által vezetett magyar bírói stábon múlt, hogy a bajorok nem jutottak be az elődöntőbe.
A Bayern München panaszt tett az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA), mert álláspontja szerint a spanyol rendőrség kedden bántalmazta a német szurkolókat a Real Madrid otthonában rendezett Bajnokok Ligája-mérkőzés szünetében.
A címvédő és bajnok Ferencváros 6-0-ra legyőzte a ETO FC Győrt a női labdarúgó Magyar Kupa szerdai döntőjében, amelyet az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendeztek.
Michigan – A korábbi világelső, 23-szoros egyéni Gran Slam-győztes játékos, Serena Williams (35) és férje, a Reddit közösségi oldal alapítójával, Alexis Ohanian (33) első közös gyermeküket várják.