Sokat elmond a Formula–1-es szezont záró Abu-Dzabi Nagydíjról, hogy a legtöbb izgalmat a sorozat új logójának bemutatása jelentette. Az év során azért több volt az „esemény”, és a turbómotorok visszatérése óta először fordult elő, hogy a pontverseny első két helyét nem a Mercedes két pilótája foglalta el.
A Puskás Akadémia jutott be elsőként a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe, miután kedden egygólos győzelmet aratott a másodosztályú Kisvárda vendégeként.
Tizenegy terroristával végeztek az egyiptomi hatóságok egy rajtaütés során az ország északkeleti részén - jelentette be kedden a kairói belügyminisztérium.
Fekete hétvégét tudhatnak maguk mögött férfi-kézilabdacsapataink. A Telekom Veszprém és a Mol-Pick Szeged a Bajnokok Ligájában szenvedett váratlan vereséget, a Budakalász, a Balatonfüred és a Tatabánya elbúcsúzott az EHF-kupától. A kézilabda-szövetség szakmai igazgatója, Zsiga Gyula szerint korai lenne megkongatni a vészharangot, a Veszprém és a Sz
Elsőként az élvonalbeli Puskás Akadémia csapata jutott be a labdarúgó-Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe, miután kedden 1-0-s győzelmet aratott a Kisvárda vendégeként.
A térdsérülése után lábadozó Tomori Zsuzsanna (30) is elutazik a magyar női kézilabda-válogatottal a december 1-jén kezdődő németországi világbajnokságra.
Szombathely – Kulisszatitokra derült fény a labdarúgó-NB I-ben! Azt eddig is lehetett tudni, a magyar futballszövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága minden héten vasszigorral százezrekre, milliókra bünteti a klubokat, ha a szurkolói trágárságokat, rasszista, antiszemita, vallási hovatartozásra vagy szexuális beállítottságra utaló rigmust skandálnak.