A vendéglátóiparban tevékenykedik, legutóbb két hete járt Magyarországon, több mint két évtizede ugyanabban a svájci lakásban él a Freiburg kantonban található Bulléban. Az ötszörös magyar bajnok labdarúgó, Bodonyi Béla a szombati Svájc–Magyarország vb-selejtezőn bátor játékot, agresszív letámadást vár a magyaroktól.
Bálint László máig sokat emlegetett gólt rúgott Svájc ellen – még 1981-ben, a Luzernben 2-2-re végződött világbajnoki selejtezőn. (Sulser kétszer is a hazaiaknak szerzett vezetést, először Bálint egyenlített.) Jellemző, hogy ez a találat – a remek középhátvéd beindult, Törőcsikkel háromszögelt, majd a jobb alsóba helyezett – elevenebben él az emlék
A Ferencváros úszó szakosztályánál folytatja pályafutását az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes Verrasztó Dávid, valamint az Universiade- és ifjúsági olimpiai játékok-győztes, ifi Európa-bajnok Biczó Bence, és edzőjük, Molnár Ákos is.
Egy győzelem hiányzik a spanyol labdarúgó-válogatottnak, hogy egyenes ágon kijusson a jövő évi világbajnokságra, de a nemzeti csapat körülötti feszültség rányomhatja bélyegét az Albánia elleni (Sport1, 20.45) összecsapásra.
Tizenhat oldalas szakmai tájékoztató kiadványt juttat el a kormány a birkózóknak, amely összefoglalást ad arról, hogy a kabinet milyen sportági fejlesztésekhez járult hozzá 2013 óta.