Babos Tímea két játszmában kikapott az amerikai Alison Riskétől az 500 ezer dollár (145,5 millió forint) összdíjazású sencseni keménypályás női tenisztorna pénteki elődöntőjében.
A Houston Rockets James Harden vezetésével ismét felülmúlta a Utah Jazzt az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) csütörtöki játéknapján. Az Atlanta Hawks 28 ponttal nyert Philadelphiában.
Köszönöm - így reagált röviden Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke arra, hogy Orbán Viktor felajánlotta "jószolgálati" képességeit a Hosszú Katinka úszóval kialakult vitában.
Hozzátette: azoknak a Quaestor-kötvényeseknek nincs teendőjük, akik korábban a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjához igényüket határidőben benyújtották. Kérelmük az új alaphoz kerül, erről levélben kapnak tájékoztatást, az új igénylők pedig 2016. február 15-éig nyújthatják be kérelmüket - mondta. Az Országgyűlés 2015. december 15-én új törvényt fogadott el a Quaestor-károsultak…
Péntekig kilencven úszóedző írta alá azt a nyilatkozatot, melyben kiállnak Kiss László csütörtökön lemondott szövetségi kapitány mellett, s nyilvános bocsánatkérést várnak Shane Tusuptól, Hosszú Katinka edzőjétől, egyben férjétől.
Pályafutása ötödik Aranylabdáját gyűjtheti be hétfőn Lionel Messi, aki egyértelmű favoritja a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és a France Football magazin által közösen odaítélt díjnak.
Vasárnap női mérkőzésekkel, köztük a Magyarország-Hollandia összecsapással megkezdődik a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság, amelynek tétjét növeli, hogy egyben olimpiai kvótaszerző verseny is. Az esélyekről az InfoRádió Aréna című műsorában Kemény Dénessel, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökével Farkas Dávid beszélgetett.
A Spanyol Labdarúgó-szövetség kétmeccses eltiltással sújtotta Luis Suárezt, a Barcelona uruguayi válogatott gólvágóját, aki kis híján tömegverekedést idézett elő a szerdai barcelonai kupaderbi után a Nou Camp öltözőfolyósóján. A Barca fellebbez.
Péntekig kilencven úszóedző írta alá azt a nyilatkozatot, melyben kiállnak a lemondott Kiss László szövetségi kapitány mellett, s nyilvános bocsánatkérést várnak Shane Tusuptól, Hosszú Katinka edzőjétől, egyben férjétől.
A legtöbb játékos, szám szerint öt a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelonából került be az év csapatába az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szavazásán.
A Veszprém megerősítette pozíciójában Javier Sabatét, aki így kitölti a 2017. junius 30-ig szóló szerződését – adta hírül péntek délután a bakonyi klub hivatalos oldala, az mkb-mvmveszprem.hu.
A Videoton FC és macedón válogatott csatára, Mirko Ivanovszki közös megegyezéssel szerződést bontott péntek délután - közölte a fehérvári klub hivatalos honlapja.
Az Olimpiai Bajnokok Klubja szervezésében a magyar sportélet egykori nagyságai köszöntötték a szombaton 95. születésnapját ünneplő Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját.
Paul Pogbát szabályos eszközökkel gyakorlatilag nem lehetett megállítani a Verona elleni hétközi bajnokin. A Juventus egy látványvideót tett közzé arról, hogyan kombinálta kedvére a húzogatásokat, pörgetéseket, pattintásokat a francia zseni, aki mindemellett egy gólpasszt is adott a 3-0-ra végződött meccsen.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségének döntése értelmében jövő hét keddtől február 9-én éjfélig tart a hazai, téli átigazolási időszak a hivatásos, nagypályás játékosokra vonatkozóan.
A decemberi PL-debütálás után a péntek esti FA-kupa-bemutatkozás során is potyázott Bogdán Ádám, akinek a negyedosztályú Exeter játékosa, Lee Holmes csavart be egy szögletet a hosszú felsőbe. Ezzel vezetett 2-1-re a házigazda a Liverpool ellen a félidőben (a tét a 32 közé jutás). Az első gólról nem tehetett a magyar kapus, aki ötödször kezdett a Poolban.
A Liverpool 2-2-es döntetlent játszott a negyedosztályú Exeter otthonában a labdarúgó FA Kupa 3. fordulójában, így a mérkőzést újrajátsszák majd a Liverpool otthonában.
Újabb Bogdán-potya: szögletrúgásból lőttek gólt a magyar Liverpool-kapusnak a péntek esti, 3. fordulós FA-kupa-csatán, a negyedosztályú Exeter otthonában. A Vörösök bő negyedórára voltak a kieséstől, de másodszor is egyenlíteni tudtak, így újrajátszás lesz az Anfielden a legjobb 64 között rendezett párharcban.
Hazai környezetben, a Santiago Bernabeu Stadionban a Deportivo La Coruna ellen debütál szombat este Zinedine Zidane a Real Madrid labdarúgócsapatának kispadján.
Az FA-kupa a harmadik köréhez érkezett, ahol bekapcsolódnak a Premier League csapata is, pályára lép ma az Arsenal, a Manchester City és a Manchester United is, de bajnokin szerepelnek a spanyol óriások is. A Ferencváros és a Győri ETO a BL-ben érdekelt, az NFL-ben kezdődik a rájátszás.