Az olasz élvonalban szereplő Palermo labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a Debrecentől távozó Balogh Norbert. A 19 éves támadó 2020. június 30-ig szóló szerződést írt alá új csapatával.
Az angol TalkSport értesülései szerint az NB I második helyén álló Újpest szerb vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics napokon belül elhagyja a lila-fehér csapatot, és az angol másodosztály utolsó előtti helyén szerénykedő Charlton Athletic menedzsere lesz.
Michelisz Norbert szerint most jött el a nagy lehetőség számára azzal, hogy a túraautó-világbajnoki sorozatban (WTCC) szereplő Honda gyári pilótája lett - nyilatkozta szerdán a versenyző az M4 Sportnak.
Igazi topcsapatot, a horvát válogatottat fogadja márciusban a magyar nemzeti csapat. Az Európa-bajnokságra készülő Storck-csapat március 26-án játssza idei első nemzetközi felkészülési mérkőzését a Groupama Arénában
Törös Károly, a nemzetközileg is igen magasan jegyzett magyar úszóedző szerint Hosszú Katinka férje, Shane Tusup többször is nyomdafestéket nem tűrően beszélt magyar kollégáival, sőt, szerinte egyik magyar szakembert sem tartja sokra. Eközben Gyárfás Tamás a szövetség elnöke egy interjúban elmondta, ma sem csinálna másképp semmit.
A görög férfi vízilabda-válogatott tizenöt góllak diadalmaskodott a török csapat felett szerdán a belgrádi Európa-bajnokság magyar érdekeltségű csoportjában.
Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Sporting Kansas City szerződtette az Újpest fiatal tehetségét, a támadó poszton bevethető Sallói Dánielt, a korábbi válogatott csatár, Sallói István fiát.
Az olasz válogatott rendkívül könnyedén, 11-5-re győzte le a román csapatot a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján, és ezzel csoportelső.
Az olasz válogatott rendkívül könnyedén, 11-5-re győzte le a román csapatot a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján, és ezzel csoportelső.
Nagyon rosszul kezdtünk, az első negyed után még hárommal, de a nagyszünetben is egy góllal az oroszok vezettek, végül kényelmes sikert aratott a magyar férfi vízilabda-válogatott Oroszország ellen a belgrádi Európa-bajnokság második fordulójában.
Rossz kezdés után kiváló "második félidőt" produkálva 12-6-ra győzött a magyar férfi válogatott az oroszok ellen a belgrádi vízilabda Európa-bajnokságon. Különösen Bátori Bence, Vámos Márton és Nagy Viktor teljesített jól.
A francia Stephane Peterhansel nyerte szerdán a tizedik szakaszt a dél-amerikai terepen zajló Dakar-ralin, és sikerével átvette a vezetést összetettben.
Nyolc között a kupában a Barcelona, miután idegenben is verte a városi rivális Espanyolt, az ötszörös aranylabdás Lionel Messi csapatkapitányként vezette győzelemre csapatát.
A Premier League 21. fordulójának igazi nyertese végül a Leicester City lett, pláne, hogy megbotlott a Manchester City is, de nem tudott nyerni a Chelsea sem.
A Milan a Carpi megverésével elődöntőbe jutott szerda este, és már csak a másodosztályú Speziát vagy a harmadosztályú Alessandriát kell kiejtenie ahhoz, hogy 2003 után újra finalista legyen az Olasz Kupában.
A címvédő FC Barcelona 2-0-ás győzelmet aratott a városi rivális Espanyol otthonában, így kettős sikerrel jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó spanyol Király Kupában.
Hét rutinos és kilenc, világversenyen még nem járt játékossal vág neki a pénteken kezdődő lengyelországi Európa-bajnokságnak a magyar férfi kézilabda-válogatott, hogy kvótát szerezzen Rióra vagy indulhasson az olimpiai selejtezőn.
Sam Bennett lett a Calgary Flames első újonca, aki mesterhármast ért el, ráadásul a fiatal játékos négyszer is betalált a Florida Panthers kapujába csapata 6-0-ás sikere során az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján.
A négyszeres bajnok David Ferrer bejutott az elődöntőbe csütörtökön az 520 ezer dollár (150,8 millió forint) összdíjazású aucklandi keménypályás férfi tenisztornán.
A második félidőben egyértelművé vált a két vízilabda-kultúra közötti különbség - mondta az InfoRádióban Faragó Tamás olimpiai és világbajnok vízilabdázó. A magyar férfi vízilabda-válogatott 12-6-ra legyőzte az orosz csapatot a belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság D csoportjának szerdai második fordulójában.
A Golden State Warriors elszenvedte harmadik vereségét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) mostani szezonjában, miután szerdán két ponttal kikapott Denverben.
A Guanabara-öbölben a napokban csaknem két tonna elpusztult halat találtak a környezetvédelmi szakemberek, ez az első jelentések szerint a magas szennyezettségnek tudható be.