Babos Tímea a megnyert első játszma után kikapott a nyolcadik helyen kiemelt spanyol Carla Suárez Navarrótól a 4,7 millió dollár összdíjazású salakpályás madridi tenisztorna női versenyének első fordulójában.
A már bajnok Juventus mindkét félidőben jobb volt egy góllal a kiesés ellen küzdő Carpinál a Serie A 36. fordulójának vasárnap kora délutáni meccsén, Torinóban. A szünet előtt Hernanes lőtte ki a bal alsót - első gólját szerezve Juve-mezben -, majd a vége felé a csereember Simone Zaza is beköszönt egy ragyogós fejesből. Videó!
A Liverpool 3-1-re veszített vasárnap délután Swansea-ben, ahol a hazaiak részéről André Ayew duplázott, Jack Cork pedig a meccs legszebb gólját lőtte. A vendégeknél az a Christian Benteke szépített 2-0-nál, aki 18 bajnoki alatt mindössze másodszor villant. A végén - már 3-1-nél - kiállították Brad Smitht a Poolból. A hetedik helyen álló LFC nem tudott közel kerülni az El-zónához.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája az előző idényt is beleszámítva egymás után hetedik futamgyőzelmét aratta a vasárnapi Formula-1-es Orosz Nagydíjon, s már most 43 pont az előnye összetettben. Danyiil Kvjat már az elején kivonta a forgalomból Sebastian Vettelt, aki így nem tudta meg, mire képes az új erőforrást használó Ferrarival.
A francia PSG 60-52-es összesítéssel jutott túl a Zágrábon a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, így bekerült a május 28-29-i kölni négyes döntőbe.
Sorozatban 12. alkalommal nyerte meg a női kézilabda Magyar Kupát a Győr, amely a szigetszentmiklósi döntőben legyőzte az Érdet, és ezzel a sikerrel beérte az örökrangsorban eddig egyedüli éllovas Vasast.
Két 3-2-es vereséggel zárta világbajnoki felkészülését a magyar férfiválogatott, mégis kijárt az ünneplés pénteken és szombaton is a csapatnak a budai Tüskecsarnokban.
A Premier League-ben a Chelsea a Tottenhamet fogadja, megfelelő eredmény esetén a Leicester City bebiztosíthatja bajnok címét, de lesz olasz bajnoki is és folytatódik a sznúker világbajnokság döntője.
A San Jose Sharks a hajrában szerzett gólokkal legyőzte a vendég Nashville Predatorst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nyugati főcsoportjának elődöntőjében, és így már 2-0-ra vezet az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban.
A Miami Heat és a Toronto Raptors is hétmérkőzéses párharcban jutott tovább az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) keleti főcsoport negyeddöntőjéből, míg a címvédő Golden State Warriors 1-0-ra vezet a nyugati elődöntőben a Portland Trail Blazersszel szemben.
Az ötszörös világbajnoki ezüstérmes legutóbb a 2013-as budapesti vb-n szerepelt nagy világversenyen a magyar válogatottban, mostani bevetése pedig azután merült fel, hogy Lám Bálint másfél hete Ulánbátorban súlyos könyöksérülést szenvedett.
Hiába jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Final Fourba az MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata, egy renitens szurkoló miatt nem csak a hőstettről beszélnek a sajtóban.
A tollaslabdázó Sárosi Laura hihetetlen spotszerűen segítette ki ellenfelét a múlt heti Európa-bajnokságon, aminek következtében végül kikapott és hátrébb csúszott a világranglistán.
A Ferencváros szinte mindent vitt a Magyar Labdarúgó Szövetség szezon végi díjátadóján. A zöld-fehéreket mindössze egyetlen kategóriában sikerült megelőzni.
A riói nyári olimpia férfi és női labdarúgótornájára a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfőn kijelölte a bírói keretet, amelyben nincs magyar játékvezető.
Az Atlético Madrid vezetőedzője, Diego Simeone eltiltását tölti a bajnokság utolsó fordulóiban, miután a Málaga elleni meccsen utasított egy labdaszedőt, hogy dobja be a labdát a pályára.
Az ezüstérmes fehérváriak edzője a klub honlapján jelentette be lemondását. A 2015 októberében Székesfehérvárra érkező szakember hét hónapra írt alá, szerződés lejártával távozik.
A magyar válogatott csatár Nikolics Nemanja csapata, a varsói Legia megvédte címét a labdarúgó Lengyel Kupában, mivel a hétfői döntőben 1–0-ra legyőzte a Lech Poznant.
Hiába vezetett már két góllal is a Tottenham Hotspur a Chelsea otthonában, a Kékek egyenlítettek, ezzel pedig bebiztosította bajnoki címét a Liecester City, melynek hét pont előnye van a Spurs előtt két fordulóval a bajnokság vége előtt.