A korábbi világcsúcstartó Asafa Powell is indul az idén először kétnapos Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon júliusban, a székesfehérvári Regionális Atlétikai Központban - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.
Az Arsenal hosszú távú szerződést kötött a Mönchengladbach 23 éves, svájci válogatott belső középpályásával, Granit Xhakával - ezt az Ágyúsok tudatták hivatalos honlapjukon dél körül.
Megállapodott a Juventusszal a Barcelona argentin válogatott középhátvédje, Javier Mascherano - írja a katalánok ügyeiben általában jól értesült Diario Sport szerdán. Eközben brazil védőt várnak orvosira a Barcánál.
Kihirdette 18 fős keretét a közelgő Európa-bajnoki selejtezőkre Elek Gábor és Ambros Martin, a magyar női kézilabda-válogatott két szövetségi kapitánya. Csak egy változtatást eszközöltek: Szamoránsky Piroska helyén Dakos Noémi került be.
A Newcastle United három évre szerződést hosszabbított Rafael Benítez vezetőedzővel annak ellenére, hogy nem tudta a Premier League-ben tartani a csapatot.
A ZF-Eger hazai közönség előtt elképesztő izgalmak után 8-7-re legyőzte a címvédő Szolnoki Dózsa-Közgép együttesét a férfi vízilabda ob I fináléjának negyedik mérkőzésén, ezzel 2-2-re egyenlített az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.
Akárcsak a nyitófordulóban, a legjobb 64 között is ötjátszmás csatára kényszerült a második helyen kiemelt Andy Murray a francia nyílt teniszbajnokságon.
Míg kedden az esős időjárás nehezítette a csapat munkáját az ausztriai edzőtáborban, szerdán már napsütésben dolgoztak a játékosok, akik kemény edzést tudtak le a szerdai napon.
Két vereséggel tért hazai Torontóból a Cleveland Cavaliers, ám hazai pályán újra győzni tudott LeBron James csapata, így már csak egy meccsre nagydöntő.
Huszonöt éves fennállása során először jutott be az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjébe a San Jose Sharks, miután a nyugati fináléban negyedszer is legyőzte a St. Louis Blues csapatát.
Olyasmi történt szerdán, amiről még nem igen hallottunk. Angol riportok szerint rövid időre megtorpant a tárgyalás José Mourinho képviselői és a Manchester United között, miután kiderült, hogy a portugál reklámjogait még mindig a Chelsea tulajdonolja.
A Real Madrid és az Atlético Madrid szombati, milánói mérkőzése lesz a hatodik olyan döntő a Bajnokok Ligájában, azonos nemzetbeli csapatok csapnak össze.
A Real Madrid és az Atlético Madrid szombati, milánói mérkőzése lesz a hatodik olyan döntő a labdarúgó Bajnokok Ligájában, amelyben azonos nemzetbeli csapatok csapnak össze egymással.
Jules Bianchi családja bejelentette, pert indít a Formula One Group, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a korábbi Marussia-csapat ellen a versenyző 2014-es balesete és tavalyi halála ügyében.