A magyarok csoportjából harmadikként továbbjutott görögök hatgólos győzelmet arattak a románok felett a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság férfi nyolcaddöntőjében.
Brutálisan fejeződött be a szombati New York-i bokszgála váratlanul izgalmas főmeccse, a Deontay Wilder-Artur Szpilka csata, ahol a WBC nehézsúlyú öve forgott kockán.
Nem lesz ott a riói olimpián Kobe Bryant, a címvédő amerikai férfi válogatott kosarasa, aki az észak-amerikai bajnokság (NBA) jelenlegi idénye után visszavonul.
A Fehérvár hosszabbításban harcolta ki a győzelmet Bolzanóban az osztrák jégkorongliga (EBEL) vasárnapi játéknapján, az alapszakasz utolsó fordulójában.
A vendégek már a 4. percben tíz emberre fogyatkoztak, Suárez mesterhármast szerzett, Neymar a kiszolgálásban jeleskedett, hatnál álltak meg a katalánok.
A Milan kisebb meglepetésre 2–0-ra nyert a Fiorentina ellen, ilyenre 2010 óta nem volt példa, ráadásul ebben az idényben először maradt gólképtelen Paulo Sousa csapata a bajnokságban.
A férfi kézisek és a női vízilabda-válogatott is az oroszokkal találkozik ma Európa-bajnoki összecsapáson, de lesz ma Premier League-mérkőzés is, Babos Tímea az Australian Openen lesz érdekelt.
Már csak két meccsre van a címvédéstől a New England Patriots az amerikaifutball-ligában (NFL), miután az AFC főcsoport-elődöntőjében Tom Brady irányításával 27-20-ra verte a Kansas City Chiefs csapatát.
Az Oklahoma City Thunder a tripla-duplát elérő Russel Westbrook vezérletével győzte le a Miami Heat csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi játéknapján.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) álláspontja szerint Hosszú Katinka minden követelménynek megfelelt a holléti nyilvántartással kapcsolatban, a doppingellenes küzdelemben általa képviselt tiszta és egyértelmű álláspontot pedig semmilyen formában nem lehet megkérdőjelezni.
Cristiano Ronaldo és a Real Madrid is formában volt a Sporting Gijón ellen, ugyanakkor a portugál mégis frusztrált volt, azt nem tudni miért, de egy teljesen felesleges pirosat kaphatott volna, megúszta.
A világranglistát vezető amerikai Serena Williams két szoros játszmában legyőzte az olasz Camila Giorgit a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság 14,8 millió dollár (4,2 milliárd forint) összdíjazású női versenyének első fordulójában.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) álláspontja szerint Hosszú Katinka minden követelménynek megfelelt a holléti nyilvántartással kapcsolatban, a doppingellenes küzdelemben általa képviselt tiszta és egyértelmű álláspontot pedig semmilyen formában nem lehet megkérdőjelezni.
A legjobb 8 közé jutott a magyar férfi vízilabda válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon. Benedek Tibor szövetségi kapitány együttese a papírformának megfelelően 14-3-ra legyőzte Grúzia csapatát, és a 4 közé jutásért az olimpiai bajnoki címvédő Horvátország ellen játszik majd. Az esélyekről Faragó Tamás olimpiai bajnok, volt szövetségi kapitány beszélt az InfoRádiónak.
Bejutott a második fordulóba Babos Tímea az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A magyar játékos három szettben, 6:7, 7:5, 7:5-re győzött a brit Heather Watson ellen.
Minden meccs kihívás, edzőnek is, játékosnak is - fogalmazott a grúz-magyar mérkőzés után Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya az InfoRádiónak. Manhercz Krisztián és Kis Gábor is győzelmet vár a horvátok elleni meccsen.
Babos Tímea hatalmas küzdelemben, szetthátrányból fordítva legyőzte a brit Heather Watsont a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában, így bejutott a legjobb 64 közé. A világranglistán 60. Babos - a főtáblás küzdelmek egyetlen magyarja - negyedszer próbálkozik az év első Grand Slam-tornáján, s most először sikerült túljutnia a nyitókörön.
A brit BBC és az amerikai BuzzFeed News szerint a teniszvilág élmezőnyének több tagja is aktívan részt vett a fogadási csalásokban, a sportág illetékesei mégsem foglalkoznak a jelenséggel.
Mesut Özil, az Arsenal és Ivan Rakitic, a Barcelona középpályása hordja majd elsők között az Adidas forradalmian új cipőjét. És hogy mi a különleges benne? Nincs cipőfűzője.
A brit BBC és az amerikai BuzzFeed News szerint a teniszvilág élmezőnyének több tagja is aktívan részt vett a fogadási csalásokban, a sportág illetékesei mégsem foglalkoznak a jelenséggel.
Babos Tímea nagy csatában, szetthátrányból fordítva legyőzte a brit Heather Watsont a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában, így bejutott a legjobb 64 közé.
Roger Federer alig több mint egy órát töltött a pályán a grúz Nikoloz Basilasvili ellen, aki mindössze öt játékot tudott nyerni az ausztrál nyílt teniszbajnokság 19,7 millió dollár (5,6 milliárd forint) összdíjazású férfiversenyének hétfői első fordulójában.
A portugál női válogatott egy góllal legyőzte hétfőn a török csapatot a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság csoportkörének ötödik, utolsó fordulójában.
A huszonegy éves támadó középpályás a múlt héten a törökországi edzőtáborban csatlakozott a német Bundesliga tizenhatodik helyén álló brémai együtteshez, és az azerbajdzsáni Inter Baku ellen egy barátságos mérkőzésen is pályára léphetett.
Leginkább a hiten múlik Benedek Tibor szövetségi kapitány szerint, hogy a magyar válogatott legyőzze kedden az olimpiai bajnok horvát csapatot a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság férfi tornájának negyeddöntőjében.
A Werder Bremen labdarúgócsapatának menedzsere elmondta, hogy minden bizonnyal szerződtetik a Videoton FC magyar válogatott játékosát, Kleinheisler Lászlót.
A Bundesliga 2-ben szereplő 1. FC Nürnberg hivatalos honlapján jelentette be, hogy Stieber Zoltán náluk folytatja pályafutását. A Hamburger SV egyelőre kölcsönbe engedte el Stiebert a tavaszi szezon végéig, de a Nürnbergnek opciója van a nyári, végleges megvásárlásra is.
A 77-szeres válogatott Adrian Mutu hazaigazolt Indiából, hogy legyen esélye bekerülni a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságra utazó román csapatba.
A holland válogatott négygólos hátrányt ledolgozva legyőzte a görög csapatot a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság női tornáján, így százszázalékos teljesítménnyel jutott tovább a magyar érdekeltségű csoportból.