Az Internazionale kolumbiai középpályása huszonnégy órán belül a harmadik neves játékos, aki az európai futball helyett a kínai bajnokságot választotta.
Gyarmati Panka lett a hét sportolója a Nemzetközi Sí Szövetségnél. Először ért magyar téli sportolót ez a megtiszteltetés. Történelmi első világkupa-győzelmével Gyarmati Panka a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS, Federation Internationale de Ski) figyelmét is felkeltette.
A norvég és a német válogatott is bejutott az elődöntőbe a lengyelországi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, miután a középdöntő szerdai zárásán nyert.
A norvég és a német válogatott is bejutott az elődöntőbe a lengyelországi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, miután a középdöntő szerdai zárásán nyert.
A 24 éves játékos az előző szezonban rendszeresen szerepelt az angol nemzeti csapatban, a mostani idényben azonban mindössze hétszer jutott szóhoz a Spursben, bajnokin pedig egyszer sem volt kezdő.
Akárcsak egy hete Isztambulban, hazai pályán is kikapott a Szolnok a török Galatasaraytól a férfi kosárlabda Európa Kupa középszakaszának negyedik fordulójában.
Előnyösebb helyzetből várta a Ligakupa elődöntőjének visszavágóját az Everton, ráadásul Ross Barkley révén vezetést szereztek a liverpooliak, de a csereként beállt Kevin de Bruyne hathatós közreműködésével a Manchester City játszik a Liverpoollal a Wembleyben február 28-án.
Kisebb meglepetésre a Celta Vigo Madridban harcolta ki a továbbjutást, a Barcelona végül kettős sikerrel ejtette ki az Athletic Bilbaót és jutott a spanyol Király-kupa legjobb négy csapata közé.