Nyolc mérkőzéssel megkezdődik ma a Bajnokok Ligája 2013-2014-es sorozata. Pályára lép a címvédő Bayern München, s az 58 éves kupatörténelem rekordere, a Real Madrid is.
Megtörtént a Bundesliga első edzőváltása, miután a Hamburg 6-2-es vereséget szenvedett a Borussia Dortmundtól, megváltak Thorsten Fink vezetőedzőtől. Utódja minden bizonnyal Markus Babbel lehet.
Újabb nagy veszteség érte a magyar kosárlabda társadalmat. Ma reggel, életének 69. évében, hosszan tartó betegség után életét vesztette a kitűnő edző, Vetési Imre - számolt be a tragikus hírről a kezdo5.hu portál.
Csak a jövő évi világbajnokság idején vagy az után dönt Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke arról, hogy pályázik-e a nemzetközi szövetség elnöki tisztére.
Ligeti Dániel simán nyerte első meccsét a szabadfogásúak 120 kg-os kategóriájában, s bejutott a nyolcaddöntőbe a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokság második napján.
Szingapúr — Nem veszi jó néven Felipe Massa (32), hogy megválik tőle a Ferrari. A brazil autóversenyző 2006 óta volt tagja az olasz istállónak, jövőre azonban a csapat utolsó világbajnoka, Kimi Räikkönen (33) lesz Fernando Alonso (32) társa.
Egyre csak jönnek az ollózós gólok a magyar pályákról, ezúttal a Győrladamér-Darnózseli megye III-as bajnoki mérkőzésen, Markó Ádám juttatta hasonló módon a kapuba a labdát.
Eléggé álmoskásan kezdte a Red Bull Leipzig elleni mérkőzést a VfB Stuttgart második csapata a német harmadosztályban. A hazai csapat ugyanis a kezdést követő 7 másodpercben tudott gólt szerezni az első támadás végén.
Az MLSZ aláírta a magyar kormány által támogatott stadionfejlesztési koncepció második szakaszát, amelynek keretein belül 2016-ig 40 milliárd forintot költ az állam a magyar stadionokra.
A negyedik helyen kiemelt Klara Zakopalova és a hetedikként rangsorolt Andrea Petkovic az első fordulóban búcsúzott az 500 ezer dollár összdíjazású szöuli női tenisztornától.
A 28 éves portugál csatár 21 millió eurós éves fizetésével megelőzte az eddigi rekorder Samuel Eto'ót, aki 20 milliót kapott az orosz Anzsi Mahacskalánál.
Babos Tímea két szoros játszmában legyőzte a hetedik helyen kiemelt amerikai Varvara Lepchenkót kedden a kantoni keménypályás női tenisztorna első fordulójában, és bejutott a nyolcaddöntőbe.
A tervek szerint 509 millió euróra (152,3 milliárd forint) nő az FC Barcelona bevétele ebben a szezonban, ezzel a katalán egyesület lesz az ősi rivális Real Madrid után a második, amely átlépi a félmilliárdos küszöböt.
Kőkemény belépővel érkezett Timo Letschert a Heerenveen - Groningen találkozón. A vendégek holland védője Luciano Slagveerbe szállt bele. A becsúszás piros lapot ért.
Az idény végéig biztosan a Sturm Graz játékosa marad Szabics Imre, akit az idény végéig köt a szerződése a stájerországi klubhoz, de nyártól is a marad Grazban, csak más szerepkörben.
Mészáros Dömötör kemény kritikával illette a magyar labdarúgó válogatottat. A kiváló röplabdázó kiröhögte a magyar csapatot bukaresti teljesítménye láttán.
Huszonnégy óra alatt több mint 263 kilométert akar evezni, és ezzel szeretné megdönteni a Guinness-rekordot három magyar evezős szeptember utolsó hétvégéjén, a Dunán. A Varga József, Simon Gergely, Tamás Bence összeállítású trió a német DRUM evezős egylet 2003-ban felállított csúcsát akarja túlszárnyalni.
Bronzérmes lett Veréb István a szabadfogásúak 84 kg-os súlycsoportjában a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokság keddi napján, mivel a helyosztón legyőzte a fehérorosz Murad Gajdarovot.
Komoly nézettségre tett szert Suzy Pianist, becsületes nevén Rita Tibes. A brazil hölgy félmeztelenül, egy apró tangában játszotta el a Corinthians klubhimnuszát. Hogy miért?
Fucsovics Márton meglepetésre két szettben legyőzte a hetedik helyen kiemelt, hazai közönség előtt szereplő Jeremy Chardyt a 467 800 euró (140 millió forint) összdíjazású, metzi fedettpályás férfi tenisztorna első fordulójában.
A Juventus kivételével minden esélyes csapat nyert, a Real Madrid, a PSG és a Manchester City idegenben is fölényesen, a Bayern és a Manchester United magabiztosan. Nyolc mérkőzésen 30 góllal kezdődött a BL-idény. Remek rajt!
Az angol bajnok Manchester United a német Bayer Leverkusen ellen kezdi meg a Bajnokok Ligája szereplést az Old Traffordon. A mérkőzésről élőben tudósítunk.