Győzelemmel kezdte meg szereplését a férfi csapat a 62. cselgáncs Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján a budapesti Papp László Arénában, ezzel bejutott a negyeddöntőbe.
Nagy László, az MKB Veszprém válogatott átlövője szerint a THW Kiel elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntős párharcban a német sztárcsapat továbbjutásában nagy szerepük volt a játékvezetőknek is.
Garami József, az MTK szakmai igazgatója nagyon örült csapata DVTK elleni 2-0-s győzelmének és külön hangsúlyozta, a jövő heti erőltetett menet előtt rendkívül fontos volt ez a siker.
Kovac Zoltán, a DVTK vezetőedzője az MTK elleni 2-0-s vereséget követően elmondta, a kék-fehérek teljesen megérdemelten gyűjtötték be a három pontot a mérkőzésen.
Marc Leliévre, az Újpest vezetőedzője a győzelem miatt nagyon boldog volt a Lombard Pápa ellen 1-0-ra megnyert bajnoki után, ám a mutatott játékkal nem volt teljesen elégedett.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Haladás együttese emberelőnyben szenvedett 3-2-es vereséget a Kaposvártól az OTP Bank Liga 25. fordulójában. Artner Tamás nem is volt túlzottan feldobva a mérkőzés után.
Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője a Siófok elleni 4-1-es bajnoki siker után úgy nyilatkozott, akár több gólt is rúghattak volna a kiesőjelölt ellen.
Több mint nyolcszáz versenyző állt rajthoz szombaton Royal Vodka Fighters' run elnevezésű kalandsport-rendezvényen, amelyen 7, illetve 14 kilométeres távon próbálhatták ki magukat az érdeklődők.
Az FGSZ-Siófok együttese 4-1-es vereséget szenvedett a DVSC-TEVA otthonában az OTP Bank Liga 25. fordulójában. A mérkőzés után Horváth Károly úgy fogalmazott, a hibáikat más csapatok sem bírták volna el.
A Videoton együttese szerdán csúfos, 5-1-es vereséget szenvedett a Ligakupa döntőjében a Ferencvárostól. José Gomes, a csapat edzője elmondta, szeretnének most három bajnoki ponttal vigasztalódni a zöldek ellen.
A PMFC-MATIAS a Budapest Honvédot fogadja az OTP Bank Liga 25. fordulójában. Lőrincz Emil vezetőedző tudja, mik a kispestiek gyengéi és milyen játék kell ahhoz, hogy csapata győzhessen a találkozón.
Bemelegítés közben kigyulladt az eredményjelző a Columbus Crew-DC United amerikai bajnoki előtt. A tűzoltók orvosolták a helyzetet, ám azt még nem tudni, mi okozta a tuüzet.
Nem sokat éreztek meg a brit gazdaság krónikus gyengélkedéséből a brit élsport leggazdagabb sztárjai, akiknek összvagyona az elmúlt egy évben csaknem 7 százalékkal emelkedett, és meghaladta a 3 milliárd fontot.
Remek eredményt elérve harmadik lett a WTCC szlovákiai futamán Michelisz Norbert, a Zengő Motorsport Hondás versenyzője. A magyar pilóta remeklését azonban idehaza nem láthatták a tévénézők.
Legközelebb százszor is meggondolja a korábbi 23-szoros francia válogatott Eric Di Meco, mire fogad, hiszen a Chelsea spanyol sztárja, César Azpilicueta miatt kellett patkányt ennie.
A Brazília legszebb fenekű hölgyének tartott modell, Andressa Urach elmondása szerint viszonyt folytatott Cristiano Ronaldóval, akinek Irina Shayk személyében a világ egyik leggyönyörűbb modellje a párja.
Babos Tímea a luxemburgi Mandy Minella oldalán megnyerte a marokkói Marrákesben zajló, 235 ezer dollár összdíjazású, salakpályás női tenisztorna párosversenyét.
Minden szezon végén összeállítás készül az ausztrál futball-bajnokság, az A-League legnagyobb bakijaiból. Nem volt ez másként a 2012/2013-as idényben sem. Íme.
Újabb fontos győzelmet aratott a kiesés elől menekülő Granada a Primera Divisiónban. A kiscsapat a 33. fordulóban az Espanyol vendégeként nyert 1-0-ra.
Legkisebb fiának választott sportága, illetve Mészáros Anett miatt látogatott ki a budapesti cselgáncs Európa-bajnokságra Temesvári Andrea, a női tenisz-világranglista korábbi hetedik helyezettje.