Ma kezdődik a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság, amelyen mindkét nemben kilenc-kilenc magyar versenyző lép tatamira az "egyéni versenyekben". Vasárnap rendezik a mindig izgalmas és látványos csapatversenyt, ugyancsak magyar résztvevőkkel.
Már korábban is akadtak gondjai az öltözködéssel Mario Balotellinek, aki régebben egy edzőmezt volt képtelen normálisan felvenni. Most a Milan egyik edzésén ismét előjött a probléma.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A hétvégén Szlovákiában, azt követően pedig a Hungaroringen versenyez majd a Túraautó-világbajnoki mezőny. A magyar privát világbajnok, Michelisz Norbert bízik abban, hogy a hazai közönség előtt megismételheti az előző évek sikereit.
A Real Madrid Borussia Dortmund elleni 4-1-es veresége után sorra árasztják el az internetet a blancókat kifigurázó alkotások. Íme az egyik, amely szerint a Mourinho-csapat már készen áll a BL-döntőre.
Nagy Zoltán, a DVSC-TEVA védője mindenképpen győzelemmel tudná le a hétvégi, Siófok elleni bajnokit, de tudja, nem lesz könnyű dolguk a kiesés elől menekülő balatoniak ellen.
Zámbori Bence megnyerte második mérkőzését is, Karakas Hedvig és Maros Barbara pedig vereségével a vigaszágra került a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
Csernoviczki Éva bejutott az elődöntőbe, Zámbori Bence pedig vereségével a vigaszágra került a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
Simonyi József óbesterre, a "legvitézebb huszárra" emlékezik a hatodik Nemzeti Vágta, amelyet szeptember 20. és 22. között rendeznek meg a fővárosi Hősök terén.
Tisza Tibor, a DVTK támadója szerint nem lehet és nem is szabad összehasonlítani a nemrég távozott Szentes Lázár és az őt váltó Kovac Zoltán munkája közti különbséget.
A Sapa Fehérvár AV19 jégkorong-szakosztálya megegyezésre jutott a kanadai Marty Raymonddal, aki augusztus 1-től az osztrák ligában (EBEL) érdekelt csapat vezetőedzője lesz.
A Real Madrid szerdán 4-1-es vereséget szenvedett a Borussia Dortmund otthonában, a királyi gárda számára azonban nem ismeretlen a helyzet, hogy tetemes hátránnyal vág neki egy európai kupacsata visszavágójának.
A német birkózók politikusokat és más sportágak jeles képviselőit próbálják megnyerni nemrég indított akciójukkal annak érdekében, hogy támogassák a sportág olimpiai műsoron tartását.