Huszti Szabolcs csapata, a tabella harmadik helyén álló Hannover a "szomszédvárhoz", Hamburgba látogat a német labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában.
Az élcsoport csapatai közül a címvédő Debrecennek lehet a legnehezebb dolga a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában, melyben a Loki a Szombathelyi Haladást fogadja.
Az MKB Veszprém a szlovén Celje, a Pick Szeged pedig a horvát Croatia Zagreb ellen kezdi meg szereplését szombaton a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Mindkét magyar csapatnak reális esélye van a győzelemre.
Brazíliába, a Santoshoz is eljutott Carly Rae Jepsen nyári megaslágere, a Call Me Maybe. Ha már így alakult, a Santos dolgozói és focistái rögzítettek is egy videóklipet a számra.
A Formula-1-es Mercedes istálló nem hosszabbítja meg a hétszeres világbajnok, 43 éves Michael Schumacher idény végén lejáró szerződését. A dpa német hírügynökség információi szerint a csapat a 2008-as vb-győztes brit Lewis Hamiltont igazolja le.
Betegség miatt visszalépett a pénteken kezdődött, 4,8 millió dollár összdíjazású pekingi női tenisztornától az első helyen kiemelt amerikai Serena Williams.
Sergio Perez, a Sauber Forma-1-es csapatának pilótája óriási megtiszteltetésnek veszi, hogy jövőre már a McLaren-Mercedes volánja mögött versenyzehet a száguldó cirkuszban.
A valaha a brazil foci legnagyobb tehetségének tartott Kerlon a japán harmadosztályban tengődik mostanság. A mindössze 24 éves támadó a világ végén sem mond le kedvenc fókacseléről.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 173. játéknapján a Toronto Blue Jays legyőzte a New York Yankees-t, míg a Tampa Bay Rays a Chicago White Soxot.
Immár a Mercedes GP is hivatalos közleményben tudatta, hogy Lewis Hamilton lesz jövőre Nico Rosberg társa a német Forma-1-es csapatnál. A brit csillag hároméves szerződést kötött az istállóval.
Londoni rangadóval indul az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi, 6. fordulója szombaton: a listavezető, Bajnokok Ligája-győztes Chelsea a szezont jól kezdő Arsenalt fogadja.
Az orosz Nagyja Petrova és a címvédő lengyel Agnieszka Radwanska jutott be a 2,1 millió dollár összdíjazású tokiói keménypályás női tenisztorna szombati döntőjébe.
A veretlenül listavezető Juventus az idegenben egyelőre hibátlan mérleggel rendelkező AS Romát fogadja az olasz labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szombati rangadóján.
A Dél-Afrikai rendőrség tájékoztatása szerint letartóztattak három zimbabwei állampolgárságú férfit, akiket azzal vádolnak, hogy megölték Corrie Sanders-t.
Egy lengyel TV-show keretében figurázták ki az egyaránt apai örömök előtt álló Lionel Messit és Gerard Piquét, akik a jelenetben párjuk helyett mentek el terhesgondozásra.
A sportvilág telis-tele van gyönyörű hölgyekkel a sportolóktól kezdve a WAG-eken át a riporterekig. A Bleacher Report 100-as listát közölt a legdögösebbekről, mi pedig megmutatjuk a TOP10-et.
A Városligeti Műjégpályán tartható rendezvények körül kialakult bizonytalanságok miatt az idén nem rendezik meg a télindító Fridge fesztivált, amely az elmúlt két évben közel 100 ezer látogatót vonzott.