Az UEFA pro licence diploma a legmagasabb edzői minősítés a labdarúgásban. Az ETO-nál Pintér Attila vezetőedző mellett ma már az akadémiai képzés vezetője, Klement István is diplomás lett.
A Las Vegas Review-Journal értesülései szerint szeptember 9-én egy ismeretlen hölgy felhívta a rendőrséget, ugyanis elmondása szerint összeveszett Floyd Mayweather Jr-al, aki ellopta a személyes tárgyait.
Ma este 20.45-kor nyolc mérkőzéssel folytatódik a Bajnokok Ligája csoportköre. A H-csoportban a tavaly csúnyán leszereplő Manchester United a Galatasaray ellen kezdi a sorozatot. Beharangozó.
Az FFC és a Romantikus Erőszak nevű zenekar remek kapcsolata egy, a csapatnak írt indulóban csúcsosodott ki - a stúdiófelvétel már megvolt, a lemezbemutató koncert ezután következik!
A Videoton csapata szerda délelőtt elindult Genkbe, a csütörtöki meccs helyszínére, az európai túra első állomására. Olvasószerkesztőnk fotója szerint Sousa még a VIP váróban sem pihen.
Bizonyára sokan emlékeznek Dennis Bergkamp zseniális góljára a Newcastle ellen, amikot a holland zseni a tengelye körül megpördülve csapta be védőjét. Ha nem rémlik, Mark Griffin góljáról biztosan be fog ugrani!
Filip Kostic a nyár folyamán igazolt Budapestre a Honvéd csapatához. A szerb légióssal a klub honlapján készítettek interjút, ebből idézünk most egy részletet.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 164. játéknapján a Baltimore Orioles egy több mint öt órás mérkőzést nyert meg a Seattle Mariners otthonában.
Sandro Rosell az FC Barcelona elnöke a minap kijelentette, hogy semmilyen körülmények között nem lesz Cesc Fábregas a Manchester United vagy a PSG játékosa.
A brazil regionális futsal bajnokságban érdekes jelenetet rögzítettek a kamerák. A Pindamonhangaba csapatának játékosai egymást ütötték a kispad mellett, mígnem a játékvezető ki nem állította őket!
Babos Tímea és a luxemburgi Mandy Minella két játszmában kikapott szerdán a 220 ezer dollár összdíjazású kínai tenisztorna párosversenyének első fordulójában egy kínai, hongkongi kettőstől.
Eddig 33,5 milliárd forintot hívtak le a sportszervezetek az új sporttámogatási rendszerben - hangzott el azon a szerdai konferencián, amelyet a Magyar Sporttudományi Társaság és a Nemzeti Sport Intézet (NSI) szervezett az egy éve bevezetett társaságiadó-kedvezményről (TAO).
Eddig 33,5 milliárd forintot hívtak le a sportszervezetek az új sporttámogatási rendszerben - hangzott el azon a szerdai konferencián, amelyet a Magyar Sporttudományi Társaság és a Nemzeti Sport Intézet szervezett az egy éve bevezetett társaságiadó-kedvezményről.
A Siófok Pál Szabolcs góljával nyert a Budaörs vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa 2. fordulójának szerdai mérkőzésén, ezzel bejutott a legjobb 32 közé.
220 millió megtekintés a Youtube-on - és ebből egy biztosan Edinson Cavani! A Napoli uruguayi csillaga a hétvégén a Parmának lőtt gólja után a Gangam Style című méltán híres sláger jól ismert koreográfiáját adta elő.
Nagy Dániel a Haladás futballistája önmagát is bírálta abban az interjúban, amit a klub honlapján adott csapata utóbbi hetekben nyújtott teljesítményéről.
A férfi vízilabda Eurokupában érintett két magyar csapat közül a Debrecen házigazda lesz, a Szolnok pedig Nizzában játszik a sorozat második selejtezőkörében.
Németalföldi lapértesülések szerint Jozy Altidore lehet az Aston Villa csapatának első téli szerzeménye. Az AZ Alkmaar amerikai csatára januárban válthat csapatot.