Mindezt a Burton-Oxford League Two mérkőzésen. Calvin Zola csodálatos találata volt a játékos első gólja a csapatában. A nagy örömre aztán gyorsan megrúgta a másodikat is.
New York - Rabul ejtették a sportvilág egyik legnagyobb csábítójának a szívét? Ryan Lochte (28) ötszörös olimpiai bajnokot nem is akárki vette le a lábáról.
Woking - Nem tud megegyezni az anyagiakon Lewis Hamilton (27) és a McLaren, a Daily Mail szerint szinte biztos, hogy a 2008-as év világbajnoka távozik a brit csapattól.
Elkapta a harci láz Szalay Balázst a Nemzeti Vágtán, az Opel Dakar Team pilótája pedig, ahogy a raliban ezúttal is nyerni akart és kemény csatában küdzött a lovakkal.
Az egypárban induló Galambos Péter és a Simon Béla, Széll Domonkos kormányos nélküli kettes is a hatodik helyen végzett a vasárnapi döntők során az evezősök olaszországi Európa-bajnokságán, Varesében.
Újabb fordulat Lewis Hamilton és a McLaren Mercedes szerződéshosszabbítási ügyében, brit lapok szerint krízispontra jutottak a tárgyalások. Ha nincs megállapodás, már meg is van a 2008-as vb-győztes utódja, Pérez érkethet.
Massimiliano Allegri nem aggódik annak ellenére, hogy 82 éve az idei a leggyengébb hazai szezonkezdésük „Tavaly ilyenkor is épp ennyi ponttal álltunk.”
Megvédte címét a súlyemelők mester-világbajnokságán Takács Mária, aki az ukrajnai viadalon vasárnap négy világcsúcsot felállítva végzett az élen a plusz 75 kg-os kategóriában, a 44-49 évesek között.
Balszerencsésen folytatódik Robert Kubica visszatérése az autóversenyzésben. A múlt heti győzelme után ugyanis ezúttal balesetet szenvedett egy versenyen. Ráadásul, mint kiderült, kétszer is, ám mindkettőt épp bőrrel megúszta.
Jó néhány tanáccsal látta el Jose Mourinho Filippo Inzaghit, mielőtt az olasz játékos úgy döntött, hogy edzősködésre adja a fejét. A portugál mester ezt a minap árulta el.
Jó néhány példa adódott már a Forma-1-ben, amikor két világklasszis pilótát egy csapatba csábított egy-egy istálló. Ezek alapján pedig értelmetlen lenne Alonso mellé csapattársként Vettelt tenni, állítja Flavio Briatore.
Csodaszép támadás végén gyönyörű góllal szerezte meg a vezetést az Ajax a Waalwijk elleni mérkőzésen. Mint a régi szép időkben, tökéletesen kivitelezett jelenet.
A Roma a 70. percben még két góllal vezetett a vendég Bologna ellen, amely aztán két perc alatt egyenlített, majd a hajrában a győztes gólt is megszerezte vasárnap az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában.
Elképesztő hajrával nyert a Bologna a 70 percig két góllal vezető Roma ellen, A Juventust egy órán át izzasztotta a Genoa, végül a címvédő felőrölte ellenfelét.
David Ferrer négy játszmában nyert vasárnap John Isner ellen, ezzel a címvédő spanyol férfi teniszválogatott 3-1-es behozhatatlan előnyhöz jutott a vendég amerikai alakulattal szemben a Davis Kupa Világcsoportjának elődöntőjében.
A Torino legkeresettebb játékosa lett Angelo Ogbonna, aki nagyban hozzájárult klubja szerint, hogy az alakulat ismét feljutott a Serie A-ba. A nigériai származású olaszért a Manchester United és az Everton küzd.
A pontversenyben éllovas spanyol Jorge Lorenzo nyert vasárnap a MotoGP-ben, a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíján, ezzel összetettben növelte előnyét honfitársával, Dani Pedrosával szemben, aki az első körben bukott.