Hivatalossá vált, hogy az ausztrál Sydney FC-ben folytatja pályafutását Alessandro Del Piero. A 91-szeres válogatott futballista kétéves szerződést írt alá.
Út Rióba (munka)címmel készül egész estés – a televízióban bemutatandó – film a magyar fociválogatott pénteken kezdődő vb-selejtezősorozatáról és az esetleges világbajnoki szerepléséről.
A Sidney FC már korábban bejelentette, hogy leigazolta Alessandro Del Pierót, a világsajtóban felröppent hírek szerint még nem volt hivatalos az üzlet létrejötte. Nos, a találgatásoknak immár vége, Del Piero a 10-es mezt kapta új csapatától.
Tegnap elkezdődött a Ligakupa 2012/2013-as szezonja. A harmadik számú magyar kupasorozatban ma kilenc mérkőzést rendeznek. A találkozókról élőben tudósítunk.
A goal.com információi szerint a Manchester Unites és a Santos is tagadja azon információkat miszerint a MU 48 millió eurós ajánlatot tett volna a brazil játékosért.
Andorrában is maximális koncentrációt vár a magyar labdarúgó-válogatott játékosaitól Egervári Sándor szövetségi kapitány a világbajnoki selejtezősorozat pénteki rajtján.
Nyilvánosságra hozta a Real Madrid a 2012-13-as Bajnokok Ligájára készített idegenbeli mezét, a tradíciókat szerető szurkolókat sokkolni fogja a szokásostól elütő zöld szín.
A spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgó-válogatottjának két tagja, Iker Casillas, a Real Madrid kapusa és Xavi Hernández, a Barcelona irányító középpályása kapta megosztva az idei Asztúria Hercege Díjat.
A jelenleg a brazil válogatottal tréningező Oscar megmutatta, miért is adott ki érte a Chelsea egy raklapnyi pénzt a nyáron: a fiatal középpályás egészen csodálatos csel után lőtt gólt a Dél-Afrika és Kína ellen készülő brazil csapat edzésén.
Több érmet is szerezhetnek ma este a magyar versenyzők. A reggeli selejtezőkből mind a hat úszónk tovább jutott, a Biacsi-ikrek is éremesélyesek. Krajnyák Zsuzsanna párbajtőr elődöntőt vív. asztalitenisz, és erőemelés is szerepel a programban.
Roberto Mancini, a Manchester City olasz mestere kisebb szívrohamot kapott, amikor meglátta a fotókat dohányzó játékosáról, Mario Balotelliről. Az olasz edző elvonóra küldené a renitenskedő játékost.
Egészen elképesztő jelenetnek lehettek szemtanúi a hétvégén Lengyelországban. Egy alacsonyabb osztályú bajnoki mérkőzésen egy tehén szakította félbe a játékot. A focistáknak majd egy percébe telt, mire elüldözték az állatot a pályáról.
Tizedik napjához érkezett a US Open. Az amerikai nyílt teniszbajnokságon szerdán - ha az eső is úgy akarja - a negyeddöntőkre kerül sor mind a férfiaknál, mind a nőknél.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 150. játéknapján a Baltimore Orioles magabiztos győzelmet könyvelhetett el a Toronto Blue Jays otthonában. A Minnesota Twins tizennyolc pontot szerzett Chicagóban.
A Nemzeti Sport internetes portáljának értesülése szerint pozitív lett a Hatos Gábor elleni szabadfogású birkózó londoni bronzmeccsét megnyerő, üzbég Szoszlan Tigijev doppingtesztje. Ennek alapján Hatos kaphatja a bronzérmet.
A kezdo5.hu értesülései szerint jó kezű amerikai irányítót, hátvédet tesztelhet ma este a Sopron férfi kosárlabda csapata. A játékos ma érkezik Magyarországra.
A legutóbbi szezonban három ezüstérmet szerzett a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata; Egri István klubelnök a soron következő idényben ennél is jobb szereplésben bízik, legalább egy aranyérem kiharcolását várja.
Az UNIQA Biztosító Zrt. távozása következtében komoly problémákkal kell megküzdenie a klub és a vízilabdacsapat vezetőségének illetve játékosainak. A legrosszabb esetben az is előfordulhat, hogy a klub visszalép a Bajnokok Ligája küzdelmeitől.
A spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgó-válogatottjának két tagja, Iker Casillas, a Real Madrid kapusa és Xavi Hernández, a Barcelona irányító középpályása kapta megosztva az idei Asztúria Hercege Díjat.
Felkészült a versenyzésre Jerome D'Ambrosio, aki a francia Romain Grosjean helyére ülhet be a hétvégi Olasz Nagydíjon a francia Renault csapat autójába.
A hazai közönség előtt szereplő Alberto Contador nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 17., szerdai hegyi szakaszát, ezzel összetettben is átvette a vezetést.
Hatos Gábor 74 kilós szabadfogású birkózó londoni ötödik helyezettből olimpai bronzérmes lehet, miután a harmadik helyért rendezett mérkőzésen őt legyőző üzbég Szoszlan Tyigijev doppingmintája pozitív lett.
Döbbenetes teljesítménnyel nyerte meg a magasugrók versenyét a Fidzsi-szigeteki Iliesa Delana a paralimpián: egy lábbal ugorva a 174 centis magasságon is túljutott, ami olimpiai rekord.
Mindkét csapat megnyerte első mérkőzését a bajnokságban, a meccs pikantériáját az adja, hogy a vendégek gyakorlatilag a győri utánpótlással érkeznek az összecsapásra. Oldalunkon élőben nézheted az eseményeket.
Tizedik napjához érkezett a US Open. Az amerikai nyílt teniszbajnokságon szerdán - ha az eső is úgy akarja - a negyeddöntőkre kerül sor mind a férfiaknál, mind a nőknél.