A Real Madrid otthonában kedden este 3-2-es vereséget szenvedett a Manchester City, de a csapat szurkolótábor a stadion kiürülését követően is ünnepelte csapatát.
Sebastian Vettel tavaly simán nyerte a vb-t, 2010-ben azonban csak a legutolsó futamon hódította el a címet. A Red Bull pilótája szerint ez akár idén is összejöhet a számára.
A hetek óta pocsék formát mutató Haladás ma a listavezető MTK együttesét fogadja az OTP Bank Liga 8. fordulójában a Rohonczi úton. A mérkőzésről élőben tudósítunk.
Egy angol nyelvű internetes labdarúgással foglalkozó blog egy érdekes fotót talált, amelyen egy kétes külsejű, széttetovált szurkolóra leltek a Tottenham - Lazio Európa Liga meccsen. Gyerekeket is lehetne vele ijesztgetni...
Szurkolóinak rasszista megnyilvánulásai miatt 30 ezer eurós büntetést kapott az európai futballszövetségtől a Levszki Szófia - jelentette be a bolgár klub pénteken.
Hamilton elhagyhatja a McLarent, ez az elmúlt hetek legnagyobb tippjátékának témája. Egyelőre még nyitott a kérdés, a wokingi technikai igazgató azonban elmondta, hogy már tervezik Hamilton 2013-as autóját.
Az első után a pénteki második szabadedzést is a címvédő, kétszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon.
Szurkolóinak rasszista megnyilvánulásai miatt 30 ezer eurós büntetést kapott az európai futballszövetségtől (UEFA) a Levszki Szófia - jelentette be a bolgár klub pénteken.
Tom Huddlestone elképesztő testcselt mutatott be a Tottenham Hotspur - Reading mérkőzésen. A Spurs játékosa négy játékost tett lóvá egy laza testcsellel.
Sokféle gólörömöt láthattunk már, de Bafetimbi Gomis így is tudott újat mutatni: a Lyon tegnapi EL-meccsén cumit tett a szájába és úgy ünnepelte gólját. Talán gyermeke született, de erről nem találtunk információt.
Elvesztette veretlenségét az éllovas MTK a labdarúgó OTP Bank Ligában: a fővárosi csapat a nyolcadik forduló pénteki nyitányán 3-0-ra kikapott Szombathelyen a Haladástól.
Az első helyen kiemelt orosz Mihail Juzsnij három szettben aratott győzelemmel jutott be az elődöntőbe pénteken a 410 ezer dollár összdíjazású, keménypályás szentpétervári férfi tenisztornán.
Születésének 83. évfordulóján kétórás gyászszertartás keretében újratemették pénteken a Szent István-bazilikában az Aranycsapat legendás csatárát, Kocsis Sándort, aki 1979-ben Barcelonában hunyt el.
Őrületesen nagy, szinte védhetetlen gólt rúgott Giles Barnes a Houston Dynamo frissen igazolt 24 éves angol csatára. Barnes az Észak-Amerikai Bajnokok Ligájában rúgott bombagólt első mérkőzésén.
Eddig is tisztában voltunk vele, hogy Rafael van der Vaart felesége, Sylvie gyönyörű szép modell. A legújabb sorozatára azonban azt gondoljuk, hogy senki sem készült még fel lelkileg. Vigyázat, csak erős idegzetűeknek ajánlott!
Meglepően magabiztosa győzelmet aratott a Szombathelyi Haladás FC a listavezető MTK Budapest ellen az OTP Bank Liga 8. fordulójának péntek kora esti nyitómérkőzésén.
Mindhárom egyes számot megnyerték, és összesen hat érmet nyertek a magyarok a római maratoni kajak-kenu-világbajnokság pénteki nyitányán az ifjúságiak versenyeiben.
A Békéscsaba és a Vác is 32-30-ra nyert, ráadásul mindkettő vendégként a női kézilabda NB I pénteki játéknapján. Előbbi Dunaújvárosban, utóbbi Debrecenben győzött.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A hetedik helyen kiemelt francia Gaël Monfils három játszmában nyert a másodikként rangsorolt német Philipp Kohlschreiber ellen a metzi keménypályás férfi tenisztorna pénteki negyeddöntőjében.
Az OTP Bank Liga péntek esti mérkőzésén 1-0-ra kikapott Miskolcon a Paksi FC. Tomiszlav Szivics a találkozót követően elemezte a látottakat. A vereség ellenére elégedett volt.