2012. augusztus 18. szombat

aug. 18
18:53
Ancelottit nem érdekli Lichtsteiner (Agroinform)
A Paris Saint-Germain vezetőedzője, Carlo Ancelotti cáfolta, hogy Stephan Lichtsteiner leigazolását tervezik.
aug. 18
18:55
A Kozármisleny fölényes sikerrel rajtolt (Agroinform)
Márton Gábor együttese már a félidőben két góllal vezetett.
aug. 18
19:00
ÉLŐ: PMFC-MATIAS - DVSC-TEVA - OTP Bank Liga, 4. forduló (Sport365)
Az OTP Bank Liga negyedik fordulójában a Pécs a bajnoki címvédő, Debrecent fogadja. Mindkét oldalon vannak gondok, de a vezetőedzők magabiztosan várják az összecsapást.
aug. 18
19:02
Championship: nem rajtoltak jól az élvonalból kipottyantak (Sport365)
A tavaly még a Premier League-ben szereplő három csapat egyike sem tudott győzelemmel nyitni a másodosztályú bajnokságban, így Bogdán Ádám csapata, a Bolton is vereséggel kezdte a másodosztályú bajnokságot.
aug. 18
19:04
NB II: győzelemmel kezdett a Kozármisleny (Sport365)
A Kozármisleny fölényes győzelmet aratott a BKV Előre felett a labdarúgó NB II első fordulójának szombati játéknapján.
aug. 18
19:06
Alonso: "Vettel és Hamilton a legnagyobb rivális" (Sport365)
A Ferrari első számú pilótája, Fernando Alonso nem a pontvadászatban mögötte loholó Mark Webbertől tart, hanem sokkal inkább a címvédő Sebastian Vettelt és a McLaren-es Lewis Hamiltont tartja a fő riválisainak.
aug. 18
19:09
Kazár Miklós bizonyult a leggyorsabbnak az Arad-ralin (Agroinform)
Kazár Miklós nyerte meg szombaton az Arad-ralit, az ötfutamos országos bajnokság negyedik versenyét.
aug. 18
19:11
Csatár nélkül maradt a CSZKA Moszkva (Agroinform)
Seydou Doumbia hátsérülés miatt két hónapra kidőlt, Tomás Necid még nem épült fel, vérbeli középcsatár nélkül a CSZKA.
aug. 18
19:27
Hátrányból fordítva nyert fölényesen a Lyon az újonc ellen - videó (Agroinform)
Az OL a második félidő elején hátrányba került, de Michel Bastos csodálatos góljának is köszönhetően végül győzött.
aug. 18
19:29
Öt év után szerezhet magyar motoros nemzetközi bajnoki címet (Agroinform)
Gyutai Adrián szeptember 2-án, a Slovakiaringen megnyerheti az Alpok-Adria 125 GP kategória összetettjét
aug. 18
19:31
Fazekas és Kulifai győzelme (Agroinform)
A pénteki nyitónaphoz hasonlóan a szombati 500 méteres versenyekben is több olimpiai érmes szállt vízre.
aug. 18
19:33
Megvan a Barcelona legújabb nyári szerzeménye! (Sport365)
Megszületett az egyesség az FC Barcelona és az Arsenal között Alex Song átigazolásáról! A középpályás 19 millió euróért vált csapatot - áll a klub hivatalos honlapján.
aug. 18
19:35
"Köszönettel tartozunk az Egernek" - Sousa a Vidi-Eger előtt (Sport365)
Vasárnap este - a felcserélt pályaválasztói jognak köszönhetően - A Videoton hazai pályán fogadja az Egert az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
aug. 18
19:45
Bardóczky Kornél-Balázs Attila döntő lesz (Agroinform)
A címvédő Balázs Attila és a korábbi többszörös bajnok Bardóczky Kornél jutott szombaton a férfi egyes döntőjébe.
aug. 18
19:47
Magyar siker az Eb-n (Agroinform)
Vadnai Jonatán korosztályos Európa-bajnok lett a Laser 4.7 hajóosztályban az ausztriai Breitenbrunnban.
aug. 18
20:03
Koman Vladimirék nem bírtak a Rosztovval (Agroinform)
Az FK Krasznodar gól nélküli döntetlent ért el a bajnokságban még nyeretlen kék-sárgákkal szemben.
aug. 18
20:05
Soproni hatos Baján (Agroinform)
A Sopron hat gólt szerezve nyert Baján a labdarúgó NB II első fordulójának szombati játéknapján.
aug. 18
20:06
Egykori Barcelona játékossal erősített az Espanyol (Sport365)
Az Espanyol leszerződtette a korábbi portugál válogatott Simao Sabrosát.
aug. 18
20:08
Arad-rali: Kazár Miklós győzött (Sport365)
Kazár Miklós nyerte meg szombaton az Arad-ralit, az ötfutamos országos bajnokság negyedik versenyét.
aug. 18
20:10
Kajak-kenu ob: Fazekas és Kulifai győzelme (Sport365)
A pénteki nyitónaphoz hasonlóan a szombati 500 méteres versenyekben is több olimpiai érmes szállt vízre és lett dobogós a kajakosok és kenusok országos bajnokságán Szolnokon.
aug. 18
20:15
Rafael Nadal a US Opent is kihagyja (Metropol)
A mallorcai teniszfenomén makacs térdsérülése miatt - címvédőként - nem vett részt a londoni olimpián sem.
aug. 18
20:17
Bardóczky Kornél-Balázs Attila döntő lesz (Metropol)
A címvédő és a korábbi többszörös bajnok összecsapása fog dönteni.
aug. 18
20:19
Magyar Európa-bajnok a Laser hajóosztályban (Metropol)
Vadnai Jonatán korosztályos Európa-bajnok lett a Laser 4.7 hajóosztályban az ausztriai Breitenbrunnban.
aug. 18
20:21
A Liverpool menedzsere fejet hajtott Gera előtt (Agroinform)
Gera Zoltán egy parádés góllal vette ki részét csapata, a West Bromwich Albion Liverpool elleni 3-0-ás győzelméből.
aug. 18
20:39
Tenisz ob: Bardóczky Kornél-Balázs Attila döntő lesz (Sport365)
A címvédő Balázs Attila és a korábbi többszörös bajnok Bardóczky Kornél jutott szombaton a férfi egyes döntőjébe a budapesti Park Teniszklubban zajló tenisz országos bajnokságon.
aug. 18
20:39
,,Bomba" robbant a Liverpool kispadján (Agroinform)
Jonjo Shelvey, Andy Carroll és Charlie Adam engedte el a galambokat Biriminghamben a West Bromwich elleni meccsen.
aug. 18
20:41
Vadnai Jonatán korosztályos Európa-bajnok a Laser hajóosztályban (Sport365)
Vadnai Jonatán korosztályos Európa-bajnok lett a Laser 4.7 hajóosztályban az ausztriai Breitenbrunnban.
aug. 18
20:41
Coulibaly triplájával kétgólos hátrányból nyert a Debrecen (Agroinform)
Kilenc perc alatt három gólt lőtt Adamo Coulibaly, óriási hajrával győzött a Loki.
aug. 18
20:43
ÉLŐ: PMFC-MATIAS - DVSC-TEVA 2-3 - OTP Bank Liga, 4. forduló (Sport365)
Az OTP Bank Liga negyedik fordulójában a Pécs a bajnoki címvédő, Debrecent fogadja. Mindkét oldalon vannak gondok, de a vezetőedzők magabiztosan várják az összecsapást.
aug. 18
20:43
Babos egy győzelemre a főtáblától (Agroinform)
Babos Tímea két játszmában nyert az üzbég Akgul Amanmuradova ellen.
aug. 18
20:45
Dráma! A Debrecen kétgólos hátrányból állt fel Pécsen (Sport365)
Az OTP Bank Liga negyedik fordulójában a DVSC-TEVA kétgólos hátrányból állt fel a PMFC-MATIAS otthonában. Adamo Coulibaly klasszikus mesterhármast szerzett.
aug. 18
20:45
A Spurs-fölény ellenére a Newcastle nyerte a rangadót (Agroinform)
A Newcastle hazai pályán 2-1-re győzött a Tottenham ellen. Alan Pardew az asszisztenst lökdöste, eltiltásra számíthat.
aug. 18
20:51
Babos egy győzelemre a főtáblától (Metropol)
Két játszmában nyert az üzbég Akgul Amanmuradova ellen a New Havenben.
aug. 18
20:53
Mesterhármassal fordított a Debrecen (Metropol)
A második félidőben Coulibaly sziporkázott és mentette meg a Debrecennek a meccset.
aug. 18
20:57
Visszaestek a magyarok (Agroinform)
Mindhárom magyar várakozáson alul szerepelt a szombati maratonhajtásban.
aug. 18
20:59
Így verték rommá ellenfelüket Hajnalék - videó (Agroinform)
A Stuttgart 5-0-ra győzte le ötödosztályú ellenfelét. A szám jegyében öt videót hoztunk a Német Kupa első fordulójából.
aug. 18
21:09
Magyar érmek az uszonyos és búvárúszó Eb-n (Metropol)
Két ezüstérmet szereztek a magyarok az olaszországi uszonyos és búvárószó Európa-bajnokság első napján.
aug. 18
21:11
Döntetlen Szombathelyen (Metropol)
A Haladás gól nélküli döntetlent játszott a vendég Diósgyőrrel a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati játéknapján.
aug. 18
21:12
Premier League: Ben Arfa büntetőjének köszönhetően győzelemmel rajtoltak a Szarkák (Sport365)
Nem túl magas színvonalú találkozón 2-1-es győzelmet aratott hazai pályán a Newcastle United a Tottenham felett az angol labdarúgó-bajnokság 1. fordulójában.
aug. 18
21:13
Szép magyar siker az uszonyos és búvárúszó Eb-n (Metropol)
Aranyérem Európa-csúccsal és két bronz a magyarok mérlege szombaton.
aug. 18
21:14
Kosárlabda: elmaradhat a Göcsej Kupa (Sport365)
Több tényező is nehezíti a nagy múltú felkészülési torna megrendezését.
aug. 18
21:15
16 éves tini góljával győzött a Málaga az újonc otthonában (Agroinform)
Fabrice Olinga mostantól 16 évesen, 3 hónaposon és 6 naposan a spanyol első osztály legfiatalabb gólszerzője.
aug. 18
21:16
Oroszországba szerződhet a Manchester United játékosa (Sport365)
A Zenit ajánlatott készül tenni a Manchester Unitednak Naniért.
aug. 18
21:17
Szabicsék és Sáfárék is kikaptak (Agroinform)
A Sturm Graz 3-0-ra kikapott a Rapid otthonában, a Wacker Innsbruck 3-2-re maradt alul a Wiener Neustadttal szemben.
aug. 18
21:18
Gera-bombagól, elképesztő Loki-fordítás, Phelps mindent bukhat - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
aug. 18
21:33
Coulibaly mesterhármassal felelt a két pécsi gólra - videó (Agroinform)
A Debrecen a francia csatár triplájával 3-2-re nyert Pécsen a labdarúgó NB I 4. fordulójának szombati meccsén.
aug. 18
21:35
Nagy zakót kapott a PSV-től a Roda Eindhovenben (Agroinform)
Kádár Tamás és Németh Krisztián csapata elfáradt a második félidőben, így 0-5 lett a vége.
aug. 18
21:45
Hollandia: kiadós verésbe szaladtak bele légiósaink (Sport365)
Kádár Tamás és Németh Krisztián csapata 5-0-ás vereséget szenvedett Eindhovenben.
aug. 18
21:47
New Haven-i tenisztorna: Babos egy győzelemre a főtáblától (Sport365)
Babos Tímea két játszmában nyert az üzbég Akgul Amanmuradova ellen a New Havenben zajló, 637 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna selejtezőjének második fordulójában.
aug. 18
21:49
Labdarúgó NB II: soproni hatos Baján, döntetlennel rajtolt a Vasas (Sport365)
A Sopron hat gólt szerezve nyert Baján a labdarúgó NB II első fordulójának szombati játéknapján.

Keresés