Daniella és Gabriella Figueiredo már a medencében is igazán feltűnő jelenség. A brazil szinkronúszó szépségek nem mellesleg még ikertestvértpárt is alkotnak. A Sport Illustrated amerikai magazin egy nagyon dögös sorozatot készített róluk. Céljuk a riói olimpia.
Budapestre érkezik Carl Lewis kilencszeres olimpiai bajnok amerikai atléta, aki a 27. Nike Budapest Félmaraton előtt, augusztus 29-én ingyenes edzést is tart majd.
Hősöknek kijáró ünnepélyes fogadtatásban volt részük az Észak-Koreába hazatérő olimpikonoknak, akiket magas rangú politikusok is köszöntöttek a nyári játékok után.
Könnyen előfordulhat, hogy a jövőben nem kapnak jutalmat a német olimpiai bajnokok és érmesek, mert az összeget folyósító Sportsegély Alapítvány inkább a sportrendszer működtetésére, a műhelyek támogatására fordítaná a rendelkezésre álló összeget.
Könnyen előfordulhat, hogy a jövőben nem kapnak jutalmat a német olimpiai bajnokok és érmesek, mert az összeget folyósító Sportsegély Alapítvány inkább a sportrendszer működtetésére, a műhelyek támogatására fordítaná a rendelkezésre álló összeget.
Szabics Imre, a magyar válogatott csatára 2014. június 30-ig meghosszabbította szerződését az osztrák élvonalban szereplő Sturm Graz labdarúgócsapatával.
Indianapolisban folytatódik a MotoGP versenysorozat, így többórás időeltolódással szurkolhatunk a királykategória versenyzőinek. A szabadedzések ma délután kezdődnek, míg Jorge Lorenzoék vasárnap este 8-kor rajtolnak.
A Sauber partnereként mégiscsak beszáll a Forma-1-be a Volkswagen, mely később teljes gyári csapatként át is venné a svájci istállót, legalábbis több német lap is ezt állítja. A VW F1-es szereplése, már jó ideje pletyka.
Az Újpest FC új játékosa, a labdarúgócsapathoz nyolc év után visszatért Szélesi Zoltán is ott lehet a pályán vasárnap a Ferencváros elleni bajnoki rangadón.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 131. játéknapján a Los Angeles Angels of Anaheim hatalmas vereségbe szaladt bele hazai pályán. A Boston Red Sox játékosai tovább harcolnak a menedzserükért.
A Ferrari csapatfőnöke szerint Massa tisztában van azzal, hogy létfontosságú versenyek következnek számára. A brazilnak bizonyítania kell, hogy továbbra is szüksége van rá a Scuderiának, máskülönben nem kap új szerződést.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba egy matadort, miután egy szerdai bikaviadalon a dühös bika felöklelte. Fernando Cruzt rongybabaként dobálta a fel az állat, a sérültet súlyos hasi sérülésekkel, de stabil állapotban szállították kórházba, ahol intenzív osztályon kezelik.
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) fegyelmi bizottsága 71 ezer fontra (körülbelül 25 millió forint) büntette Rio Ferdinandot, a Manchester United védőjét.
A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) két-két évre eltiltott a versenyzéstől két, a doppingvizsgálaton fennakadt atlétát, így ők nem vehetnek részt az augusztus 29-én kezdődő londoni játékokon.
Jelentős változások várhatók a sporttelevíziók műsorrendjében ősztől: a többi között az olasz labdarúgó-bajnokság és a Bajnokok ligája is új helyre került.