Gyurta Dániel világcsúccsal aranyérmet nyert a 200 méteres mellúszás döntőjében a londoni olimpián. A medencéből kiszálló úszó elsősorban Édesanyjának köszönte meg a sikert.
London — A mostani ötkarikás játékokon korábban gyengélkedő Cseh László (26) végre összeszedte magát, s utolsó egyéni száma, a 200 méter vegyes előfutamában nagyszerű úszással üzent az ellenfeleknek.
A 200 m vegyes szerdai előfutamában nyújtott teljesítménye alapján Cseh Lászlónak reális esélye kínálkozhat csütörtökön a javításra, egyúttal első éremszerzésére a londoni olimpián.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a HC Lev Praha a Kontinentális Jégkorong Liga (KHL) egyik újonca. A csapat vezetőedzője elmondta, hogy a három próbajátékon lévő csatár a csütörtöki találkozón is részt fognak venni és csak utána dől el a sorsuk.
A nyolcaddöntőben búcsúzott az olimpiai tenisztornától Venus Williams: az amerikai játékost szerdán a német Angelique Kerber győzte le két szoros játszmában.
Lucio, aki a nyáron távozott az olasz Internazionale csapatától, és írt alá a Juventushoz, bocsánatot kért volt klubjától, amiért sértő megjegyzéseket tett rá az aláírási ceremónia közben.
Megszületett Londonban a magyar küldöttség második aranyérme: Gyurta Dániel világcsúccsal győzött a 200 méteres mellúszásban. A nap másik magyar pontszerzője a sportlövészetben hatodik Csonka Zsófia. Ugyancsak kiválóan szerepelt Cseh László, aki a második legjobb idővel jutott döntőbe a 200 méteres vegyes úszásban.
Felszabadultan, lendületben várja a hétvégi tereprali ob gyulai futamát Szalay Balázs és Bunkóczi László. Az Opel Dakar Team néhány hete második lett a Selyemút-ralin, a Dakar utáni második leghosszabb terepraliversenyen.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Teljesen átalakítja a a magyarokkal egy világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő holland labdarúgó-válogatottat Louis van Gaal szövetség kapitány, akit a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság után neveztek ki. A szakember tizenegy új játékost hív be a nemzeti csapatba.
A szerda húsz aranyérméből hét jutott Európának - ezekből egy Magyarországnak -, kilenc Ázsiának, négy pedig Észak- és Dél-Amerikának. Huszonkét ország szerzett már aranyat, a két Korea szereplése fantasztikus, Dél-Korea a harmadik Kína és az Egyesült Államok mögött, s még nagyobb meglepetésre Észak-Korea pedig az ötödik. A legeredményesebb európai nemzet eddig a francia. Európa 27, Ázsia 29…
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 115. játéknapján sem szenvedett vereséget az Atlanta Braves, így folytatódott a győzelmi sorozata. Albert Pujols vezetésével nyert a Los Angeles Angels of Anaheim.
A Fradi ellen gólpasszal kezdő kecskeméti középpályás szerint az Üllői úton jó az iksz, a csapat pedig reményei szerint megismétli a tavalyi szezon sikereit.