A kanadai válogatott két góllal nyert a házigazda brit csapat ellen a londoni olimpiai női labdarúgótornájának pénteki negyeddöntőjében. A kanadaiak hétfőn a négy között az amerikaiakkal találkoznak.
A lengyel Tomasz Majewski megvédte címét férfi súlylökésben pénteken a londoni olimpián, a második - mindössze három centiméterrel mögötte - a német David Storl lett, míg a harmadik helyen az amerikai Reese Hoffa végzett.
Az etióp Tirunesh Dibaba megvédte címét női 10 ezer méteren pénteken a londoni olimpián, a második helyen a kenyai Sally Jepkosgei Kipyego ért célba, a harmadik pedig honfitársa, Vivian Jepkemoi Cheruiyot lett.
Csütörtök este Orlandóban rendezték meg az Impact Wrestling 421. adását, amelynek főmérkőzésén James Storm legyőzte Kurt Angle-t. Meglepő módon az Aces & Eights nem jelent meg, igaz a csapat megfenyegette Hulk Hogan lányát.
A Real Madrid sztárjainak egy része nagy valószínűséggel soha életében nem látott még baseball mérkőzést. Nos, a sportág-beli szárnypróbálgatásaik alapján azt javasoljuk, inkább maradjanak a labdarúgásnál.
Kikapott Norvégiától, és ezzel a csoportkör után biztosan búcsúzik a korábbi háromszoros olimpiai bajnok dán válogatott a londoni olimpia női kézilabdatornájától.
A címvédő brazil válogatott csak ötszettes csatában nyert a kínai csapat ellen a londoni olimpia női röplabdatornájának pénteki, negyedik fordulójában.
Unokáit, Vilmos és Harry herceget is meglepte II. Erzsébet brit királynő azzal, hogy "Bond-lányként" szerepet vállalt a londoni olimpia megnyitójára készült filmjelenetben.
Kényelmetlen ágyakra, büdös mellékhelyiségekre és unalomra panaszkodtak a londoni olimpiára kivezényelt katonák, amikor meglátogatta őket Boris Johnson polgármester.
A londoni olimpia szombati versenynapján - melyen 25 számban osztanak érmeket - negyedik mérkőzését játssza majd a magyar férfi kézilabda-, illetve vízilabda-válogatott. Megkezdődnek a 100 méteres férfi síkfutás csatározásai.
A londoni olimpia szombati versenynapján - melyen 25 számban osztanak érmeket - negyedik mérkőzését játssza a magyar férfi kézilabda-, illetve vízilabda-válogatott.
A Simpson család is részt vesz a londoni olimpián: a népszerű rajzfilmsorozat különleges olimpiai epizódjában Patty és ikertestvére, Selma a Winklevoss ikrekkel mérkőzik meg a Temzén zajló evezősversenyben.
Egészen elképesztő öngólt vétett az argentin labdarúgó bajnokságban szereplő Union Santa Fé kapusa, Alejandro Limia. A hálóőr egy távoli szabadrúgást szerencsétlenkedett be a kapujába. A góllal az ellenfél Arsenal Sarandi (amely amúgy a játékos egykori csapata) meg is nyerte a találkozót.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A csütörtöki botrányok után pénteken is kénytelen volt egy mérkőzés eredményét megváltoztatni a nemzetközi szövetég (AIBA) a londoni olimpia ökölvívótornáján.