Hiába várt enyhítést Antonio Conte, az olasz Juventus vezetőedzője, a FIGC döntése alapján maradt a tíz hónapos büntetés, ami azt jelenti, hogy a szakember ebben az idényben már nem vezényelheti a zebrákat a kispadról.
A ma esti Sporting Braga elleni Bajnokok Ligája-selejtezőt megelőző sajtótájékoztatón az Udinese csapatkapitánya beismerte, hogy elgondolkodott a visszavonuláson, de végül úgy döntött, segít klubjának a szurkolók álmának beteljesítésében.
Az EFC gólszerzője rendkívül szomorú volt szombaton, de már a paksi fellépésre összpontosít. Az elmúlt fordulóban a bajnoki ezüstérmes Videoton csak a hajrában tudta megfordítani az Eger elleni mérkőzést.
Licitálj a Rakaczki Bence és sok más - részben azóta a DVTK-t elhagyó - játékos által dedikált bajnokcsapat pólóra! A bevétel a súlyos betegséggel küzdő fiatal kapusé lesz.
Hong Mjung Bo, a dél-koreai olimpiai labdarúgó-válogatott edzője szerint játékosát, Jun Vu Parkot nem kellett volna eltiltani a londoni díjkiosztóról azért, mert a megnyert bronzmérkőzés után politikai állásfoglalást tartalmazó táblát mutatott fel.
Csütörtökön már a főtáblára, azaz a csoportkörbe jutás lesz a tét a Debreceni VSC és a Videoton FC számára a labdarúgó Európa Liga-selejtező utolsó, 4. fordulójának első mérkőzésén.
A világért sem kívánja megbántani Ungvári Miklóst az egykori dzsúdós sikeredző, Moravetz Ferenc, de kikívánkozik belőle, hogy a ceglédi cselgáncsozó miért maradt le Londonban az aranyról.
2011. november 30-án, a Videoton–Haladás Magyar Kupamérkőzését követően a rendőrök megbilincselve hozták Budapestre Aczél Zoltánt, a szombathelyiek volt vezetőedzőjét, akit bűnszervezetben elkövetett, nagy értékű csalással gyanúsítottak meg. A szakembert december 9-én a másodfokú bíróság szabadlábra helyezte.
Véget ért a rehabilitációs időszak Vladimir Djordjevic számára, a játékos ma már teljes értékű munkát végzett az első csapattal. A hátvéd még a felkészülési időszak elején sérült meg, így idén még nem lépett pályára bajnoki mérkőzésen.
Előállították André Santost, az Arsenal labdarúgócsapatának brazil védőjét, aki a rendőrség elől menekülve 209 km/órás sebességgel száguldott autójával Londonban.
A kormány szerdán elfogadta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) előterjesztését a londoni olimpián eredményesen szerepelt magyar sportolók jutalmazásáról - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.