Japán szerezte meg a bronzérmet a londoni olimpia női röplabdatornáján, miután a harmadik helyért rendezett szombati mérkőzésen három játszmában legyőzte a dél-koreai együttest.
Éhségsztrájkba kezdett Emanuele Pesoli olasz futballista, akit három évre tiltott el az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) fegyelmi bizottsága bundázás miatt.
Ligeti Dániel kikapott a nyolcaddöntőben világbajnoki címvédő riválisától a szabadfogású birkózók 120 kg-os kategóriájában a londoni olimpia szombati versenynapján.
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 2012-es szezonja szeptember 5-én a New York Giants – Dallas Cowboys mérkőzéssel veszi kezdetét. Több mint egy hónappal a kezdés előtt mindennap bemutatunk egy csapatot. Ma a Jacksonville Jaguars-t vesszük górcső alá.
Ligeti Dániel kikapott a nyolcaddöntőben világbajnoki címvédő riválisától, így már csak a vigaszági szereplésben bízhat a szabadfogásúak 120 kg-os kategóriájában a londoni olimpia szombati versenynapján.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) szombaton elutasította a svédek női triatlonversennyel kapcsolatos beadványát, amelyben azt kérték, hogy az ezüstérmes Lisa Norden is aranyat kapjon.
A francia Julie Bresset a címvédő német Sabine Spitzet megelőzve nyerte a női hegyikerékpárosok szombati versenyét a londoni olimpián, Benkó Barbara 27. lett.
Sisa Tibor hazai pályán csak győzelemben gondolkodik, de tisztában van azzal, hogy meg kell küzdeni a sikerért. Ezúttal Nagy Tamás maradt ki a keretből, Igor Gal viszont visszatért.
A francia Julie Bresset a címvédő német Sabine Spitzet megelőzve nyerte a női hegyikerékpárosok szombati versenyét a londoni olimpián, Benkó Barbara 27. lett.
Jelentős az érdeklődés a magyar válogatott augusztus 15-i, Izrael elleni felkészülési mérkőzésére. A szövetség szerint már több mint tízezer jegy talált gazdára.
Kemény Dénes minden idők legsikeresebb vezetőedzője. Büszkék lehetünk arra, amit elért a magyar férfi vízlabda-válogatottal, de a 2008-as pekingi olimpia óta valamilyen plusz hiányzik belőle, nem tud változtatni a csapaton. Talán itt a váltás ideje?
Adriano Galliani, a csapat ügyvezető-igazgatója dühös Massimiliano Allegrire, miután a Real Madrid ellen elszenvedett 5-1-es mérkőzés második félidejében 9 cserét hajtott végre.
Ligeti Dániel a vigaszágon sem folytathatja szereplését a szabadfogású birkózók 120 kg-os kategóriájában a londoni olimpián, miután korábbi legyőzője kikapott a negyeddöntőben.
A Barcelona középpályása még Göteborgban nyilatkozott az újságíróknak, amelyben elmondta, elégedett az új edzővel Tito Vilanovával, olvasható a sport.es-en.