A háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás fővédnökségével rendezik meg az idei, 13. országos strandvízilabda-bajnokságot, amelynek négy állomása lesz, az úgynevezett szuperdöntőt pedig a Margitszigeten bonyolítják le július 15-én.
Arn Gréta feljutott a főtáblára hétfőn az eastbourne-i füvespályás tenisztorna női versenyében, miután a selejtező harmadik fordulójában két játszmában, simán nyert a hazai közönség előtt szereplő Jade Windley ellen.
Wayne Rooney, az angol labdarúgó válogatott eltiltásból visszatérő sztárcsatára rettenetesen készül a visszatérésre: hivatalos Facebook-oldalára került fel az alábbi videó azzal az üzenettel, hogy "életem leghosszabb két meccse után készen állok a holnapra!" Reszkethetnek az ukránok?!
Könnyen lehet, hogy legnagyobb sztárjuk és csapatkapitányuk, Tomas Rosicky nélkül lesznek kénytelenek kiállni a csehek a portugálok elleni, csütörtöki negyeddöntőben.
A történelem ismételheti önmagát: a 2004-es, portugáliai Eb-n az utolsó csoportkörben a svéd-dán meccs 2-2-vel zárult, ezzel az olaszok kiestek. Most is hasonló a helyzet.
Az áprilisban bokaműtéten átesett Ilyés Ferenc, a magyar férfi kézilabda-válogatott átlövője bízik benne, hogy július elsején csatlakozhat a londoni olimpiára készülő kerethez.
Bár Magyarország hat kvótát gyűjtött női kajakban, ebből a londoni olimpián csak ötöt fog felhasználni a szakág - döntött hétfőn Storcz Botond szövetségi kapitány előterjesztése nyomán a hazai szövetség elnöksége.
Didier Drogba, a Chelsea távozó elefántcsontparti sztárja gyakorlatilag mindenben megegyezett a kínai Sanghaj Senhua vezetőivel, és bármelyik percben aláírhatja szerződését új csapatával.
Talált egy tanút az ügyészség, aki láthatta a Szaúd Mohamed al-Marzúkival június elején Újszegeden történteket; az egyesült arab emírségekbeli sakkvezető azt állítja, június elején rendőrök bántalmazták a Tisza-parti városban - közölte Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI érdeklődésére.
A nehézsúly jelenleg legjobbjának tartott, Vlagyimir Klicsko az év végén Amerikában akar/akart bokszolni. Az ukrán ökölvívó számára meghiúsulhat az amerikai kaland, ugyanis Chris Arreola és Seth Mitchell is komoly sérüléssel bajlódik.
Oldalunkon igyekszünk a leghamarabb friss kezdőcsapatokkal szolgálni az Eb-meccsek előtt. A spanyol-horvát páros könnyedén kigolyózhatja az olaszokat, de a papírforma a spanyolok sikerét ígéri.
Oldalunkon igyekszünk a leghamarabb friss kezdőcsapatokkal szolgálni az Eb-meccsek előtt. Az olasz válogatottnak kötelező legyőzniük az íreket, és mellette még a spanyolok győzelméért is szorítaniuk kell.
A ciprusi Markosz Bagdatisz két sima játszmában nyert hétfőn a nyolcadik helyen kiemelt spanyol Pablo Andujar ellen az Eastbourne-i tenisztorna férfi versenyének első fordulójában, és ezzel nyolcaddöntős.
Nem volt jelentős változás a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyen változatlanul a francia nyílt bajnokságon győztes Marija Sarapova vezet
Fucsovics Márton három játszmában, nagy küzdelemben kapott ki hétfőn a japán Ito Tacumától az s'Hertogenbosch-i füvespályás tenisztorna férfi versenyének első fordulójában.
2-2-es, vagy több gólt hozó döntetlennel mindkét csapat továbbjut, minden más esetben az egyik jó eséllyel kiesik - már ha az olaszok legyőzik az íreket. Ennek ellenére mindkét kapitány azt mondja, nem játszanak ikszre.
Olaszország győzelmi kényszer alatt lép pályára az Európa-bajnokság C csoportjának utolsó fordulójában. A továbbjutáshoz az olasz válogatottnak le kell győznie a becsületéért küzdő Írországot.
Amennyiben Luis Nani, a Manchester United portugál szélsője nem lesz hajlandó aláírni új szerződését, megválhat tőle Sir Alex Ferguson. Már meg is van a játékos utódja.
Bár Magyarország hat kvótát gyűjtött női kajakban, ebből a londoni olimpián csak ötöt fog felhasználni a szakág - döntött hétfőn Storcz Botond szövetségi kapitány előterjesztése nyomán a hazai szövetség (MKKSZ) elnöksége.
Buzsáky Ákos klubja, az angol élvonalban szereplő Queens Park Rangers leigazolta a korábbi angol válogatott futballista Andrew Johnsont, valamint az új-zélandi Ryan Nelsent.
Olaszország győzelmi kényszer alatt lép pályára az Európa-bajnokság C csoportjának utolsó fordulójában. A továbbjutáshoz az olasz válogatottnak le kell győznie a becsületéért küzdő Írországot.