Huszonhat éves korában meghalt Alexander Dale Oen, a norvég úszósport kiemelkedő alakja, aki Gyurta Dániel egyik legnagyobb vetélytársa is volt az utóbbi évek világversenyein.
Czink Melinda három játszmában nyert kedden Mervana Jugic-Salkic ellen és ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a 220 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix salakpályás női tenisztornán.
Hétközi fordulót rendeznek Olaszországban, kedden lép pályára a Napoli és a Roma, szerdán a Juventus és a Milan. Négy csapat tolong a BL-indulást jelentő harmadik helyezésért.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 27. játéknapján a Milwaukee Brewers Ryan Braun vezetésével nyert a San Diego Padres otthonában. A Texas Rangers Yu Darvishhal továbbra is veretlen. A Boston Red Sox 11 pontot szerzett.
Manchester - Másodszor is legyőzte nagy városi riválisát, és jobb gólkülönbségével élre állt a táblázaton a Manchester Cityfocicsapata. Az angol bajnokságot eddig vezető Manchester United elleni, hétfő esti 1-0-s sikert követően a vezető kékek harmadszor nyerhetnek bajnoki címet.
Már száz nap sincs hátra a londoni olimpiáig, új sorozatunkban részletesen bemutatjuk a helyszíneket, fotókkal, videókkal. A mai részben a legtöbb olimpiai eseménynek helyt adó Excelt mutatjuk be.
Ma az angol labdarúgó szövetség (FA) bejelentette, a West Bromwich Albion (azaz Gera Zoltán és Fülöp Márton csapatának) menedzsere, Roy Hodgson lett az új szövetségi kapitány.
Hat héttel az Európa-bajnokság rajtja előtt Roy Hodgsont nevezte ki a válogatott szövetségi kapitányi posztjára az Angol Labdarúgó Szövetség (FA). A szakember négy évre szóló szerződést kötött.
Dick Advocaat, az orosz labdarúgó-válogatott holland szövetségi kapitánya az Európa Bajnokság után korábbi klubcsapatánál, a PSV Eindhovennél folytatja pályafutását.
Hatalmas közönségsikert aratott kedden Jenson Button, a Forma-1-es McLaren brit pilótája, aki a Vodafone Belvárosi Nagydíj keretein belül, több mint 260 km/órás sebességgel száguldott végig a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában kiépített versenypályán.
Hat héttel az Európa-bajnokság rajtja előtt Roy Hodgsont nevezte ki a válogatott szövetségi kapitányi posztjára az Angol Labdarúgó Szövetség. A keddi bejelentés szerint a szakember négy évre szóló szerződést kötött.
Hatalmas közönségsikert aratott kedden Jenson Button, a Forma-1-es McLaren brit pilótája, aki a Vodafone Belvárosi Nagydíj keretein belül, az MTVA kamerái és mikrofonjai előtt több mint 260 km/órás sebességgel száguldott végig a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában kiépített versenypályán.
Még jó ideig a Forma-1-ben szerepel Jenson Button, sőt szerinte az F1 egyik legsikeresebb csapatában. Azt követően más autós szériákban versenyezne, valamint a hawaii vasember triatlon vb-n is megmérkőzne.
A Czink Melinda, Jani Réka-Luca páros már az első fordulóban kiesett kedden a 220 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix salakpályás női tenisztornán.
A Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályban szereplő Jánossomorja nyerte a SportM Kupát, miután a Puskás Ferenc Stadionban rendezett keddi döntőben 2-0-ra legyőzte a Baranya megyei Bóly együttesét.
Jenson Button, a McLaren brit pilótája, a Vodafone Belvárosi Nagydíj fővendége az esemény után tartott keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy mindig örömmel jön a magyar fővárosba, mivel itt érte el Forma-1-es pályafutása első győzelmét, 2006-ban.
A Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályban szereplő Jánossomorja nyerte a SportM Kupát, miután a Puskás Ferenc Stadionban rendezett keddi döntőben 2-0-ra legyőzte a Baranya megyei Bóly együttesét.
A siófoki 2-0-s siker után immáron a középmezőny a cél a Haladásnál, Artner Tamás vezetőedző szerint ugyanis reális az esély arra, hogy a csapat a hátralévő négy fordulóban megelőzze a Fradit, valamint utolérje a Pécset és a Diósgyőrt.