2012. december 18. kedd

dec. 18
11:17
NB III: Megyei Magyar Kupa párosításai, 2. forduló (Sport365)
A Tolna megyei futballszövetség elkészítette a megyei Magyar Kupa jövő évi, második fordulójának párosításait.
dec. 18
11:19
Videoton: két légiós a belga bajnokságba távozik (Sport365)
Két légiós középpályásától megválik a Videoton: a spanyol Walter Lee a Lokerenhez, a brazil Renato Neto pedig a szintén belga Genthez kerül.
dec. 18
11:27
Marco Kurz lesz a Hoffenheim vezetőedzője (Agroinform)
A 43 esztendős szakember márciusig a Kaiserslauternt irányította.
dec. 18
11:29
A kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás lett a Debrecen elnöke (Agroinform)
Varga Tamás csapatkapitányt választották a Debreceni Vízilabda Sportegyesület (DVSE) elnökének.
dec. 18
11:39
Varga Tamás a DVSE elnöke (Metropol)
A kétszeres olimpiai bajnok célja, hogy tanítványai a válogatott és a debreceni klub utánpótlását egyaránt biztosítani tudják.
dec. 18
11:45
Puyol, Messi és Xavi új szerződést köt a Barcelonával (Agroinform)
Carles Puyol, Lionel Messi és Xavi Hernández a következő hetekben aláírhatja új szerződését az FC Barcelonánál.
dec. 18
11:47
Az életéért tippmixelt, de a Liverpool elbánt vele (Agroinform)
Érdekesnek mondható történet látott napvilágot egy súlyos anyagi problémákkal küzdő férfiről.
dec. 18
11:48
Ausztriában másodszor David Alaba az Év labdarúgója (Sport365)
A múlt évhez hasonlóan az idén is David Alaba, a német bajnokságban listavezető Bayern München védekező középpályása lett az Év labdarúgója Ausztriában.
dec. 18
11:54
Kétszázmilliós állami támogatás a Nemzeti Kézilabda Akadémiának (Infostart)
A kormány 200 millió forinttal támogatta a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémiát (NEKA) - jelentette be az NKA keddi sajtótájékoztatóján Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára.
dec. 18
12:03
A lengyelek csiszolatlan gyémántja a Leverkusent választotta - hivatalos (Agroinform)
Arkadiusz Milik 3,5 millió euróért cserébe 2018. nyaráig a Leverkusenhez szerződött a Górnik Zabrzéből.
dec. 18
12:05
A "bajor" Alabának nem volt ellenfele az osztrák Év játékosa-választáson (Agroinform)
A múlt évhez hasonlóan az idén is David Alaba, a Bayern München játékosa lett az Év labdarúgója Ausztriában.
dec. 18
12:21
Marco Kurz lesz a Hoffenheim vezetőedzője (Sport365)
Marco Kurz lesz a Bundesligában szereplő Hoffenheim labdarúgócsapatának vezetőedzője, legalábbis keddi német sajtóértesülések szerint.
dec. 18
12:23
Ketten is otthagyják a Vidit, megalázzák Ronaldót - Déli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
dec. 18
12:33
Támogatás a kézilabdásoknak (Metropol)
A kormány 200 millió forinttal támogatta a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémiát.
dec. 18
12:39
Horvát védővel erősített a Bremen - hivatalos (Agroinform)
Mateo Pavlovic az NK Zagrebet hagyta ott a Bremen kedvéért, ahol három és fél éves szerződést kötött.
dec. 18
12:41
Kétszázmilliós támogatással indul a Mocsai Lajos vezette akadémia (Agroinform)
A kormány 200 millió forinttal támogatta a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémiát.
dec. 18
12:48
Dopping miatt eltiltották Overdose korábbi zsokéját (Infostart)
Szenzációként söpört végig a világ címlapjain, hogy Frankie Dettorinak, korunk talán legismertebb zsokéjának pozitív lett a doppingtesztje szeptember közepén Párizsban. Licencét azonnal felfüggesztették, és a teljes hírzárlat mellett folyó meghallgatásokat követően a France Galop fél éves, az egész világra szóló eltiltással sújtotta, amely május 20-án jár le.
dec. 18
13:09
Messi 2018-ig írt alá a Barcához (Metropol)
Az argentin futballzseni mellett Puyol és Xavi is meghosszabbította szerződését a katalán klubnál.
dec. 18
13:12
Tuti Tippek: Megismételt mérkőzések az FA-kupában (Sport365)
Négy mérkőzést rendeznek kedd este az angol FA-kupában, nézzük, mire érdemes ezúttal fogadnunk!
dec. 18
13:14
Erre várt a fél világ: Messi 2018-ig hosszabbított a Barcelonánál (Sport365)
A háromszoros aranylabdás Lionel Messi 2018. június 30-ig az FC Barcelona labdarúgója marad a kedden bejelentett és plusz két esztendőt magában foglaló szerződésmódosítás értelmében.
dec. 18
13:15
Fél év eltiltás Cannavaróéknak, pontlevonás a Napolinak (Agroinform)
Az Olasz Labdarúgó Szövetség érintettnek találta a Napoli játékosait egy 2010-es meccsel kapcsolatos bundaügyben.
dec. 18
13:16
A Dinamo Kijev bejelentkezett Iličicért (Sport365)
Olasz sajtóinformációk szerint a Dinamo Kijev ajánlatot készül tenni a Palermo játékosáért, Josip Iličicért.
dec. 18
13:17
A szerb gólvágó januártól Stieberéké - hivatalos (Agroinform)
Nikola Djurdjics idén 41 tétmérkőzésen 31-szer volt eredményes, a Greuther Fürthöz 2016. nyaráig írt alá.
dec. 18
13:18
NB II: "...fejlődés látszik a csapatnál, egyénileg többen is előreléptek"- Sándor István (Sport365)
Sándor István, a Győr II edzője elmondása szerint ugyan az eredmények nem feltétlenül ezt tükrözik, de látszik a fejlődés a csapaton.
dec. 18
13:24
Meddig marad Messi a Barcelonánál? (Infostart)
A háromszoros aranylabdás Lionel Messi 2018. június 30-ig az FC Barcelona labdarúgója marad a kedden bejelentett és plusz két esztendőt magában foglaló szerződésmódosítás értelmében.
dec. 18
13:45
Kabát Péter honvédos orgiáról mesélt (Sport365)
Önéletrajzi könyvében az Újpest csatára, Kabát Péter elmeséli, hogy ajánlotta fel az egyik Honvéd-játékos a barátnőjét a csapattársainak, akik egymás után ki is haszálták a lehetőséget.
dec. 18
13:47
Ferrari: szükség lesz egy erős Massára jövőre (Sport365)
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint a 2013-as bajnoki reményeik szempontjából elengedhetetlen az, hogy Felipe Massa folytassa az idei szezon második felében mutatott formajavulást.
dec. 18
13:49
200 milliót kap a Nemzeti Kézilabda Akadémia (Sport365)
A kormány 200 millió forinttal támogatta a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémiát (NEKA) - jelentette be az NKA keddi sajtótájékoztatóján Simicskó István.
dec. 18
13:51
Nicklas Bendtnert megműtötték Londonban (Agroinform)
A dán csatár combizmát helyreállították, várhatóan legalább két hónapot ki kell majd hagynia.
dec. 18
14:18
Videó: mikulások foglalták balladába Cazorla hőstettét (Sport365)
Mikulásruhába öltözött rajongók énekelték meg Cazorla nevét, miután tegnap az Arsenal 5-2-re legyőzte a Readinget a spanyol triplájával.
dec. 18
14:20
NB III: "...még élek, és élni is fogok!"- Geda Gábor, az operáció után (Sport365)
Az NB III Tisza csoportjában szereplő Baktalórántháza játékosánál gerincvelő daganatot diagnosztizáltak az orvosok és azonnali műtéti beavatkozást javasoltak. Az operáció sikeres volt.
dec. 18
14:22
A nap képe: kiszivárgott a Chelsea klub vb-döntőjének taktikája (Sport365)
Az iratokat a Corinthians ellen 1-0-ra elvesztett döntő után hagyták a Chelsea öltözőjében, a taktikát elnézve sok újdonságot nem fedezhetünk fel .
dec. 18
14:24
Varga Tamás lett a debreceni vízilabdaklub elnöke (Sport365)
Varga Tamás csapatkapitányt választották a Debreceni Vízilabda Sportegyesület (DVSE) elnökének a hétfő esti tisztújító közgyűlésen.
dec. 18
14:27
Mourinhónak nem tetszett Benzema hozzáállása (Agroinform)
Benzema három gólt szerzett ősszel a bajnokságban, tavaly ilyenkor viszont hét találatnál járt.
dec. 18
14:45
Nem hiszem, hogy Heidi szándékosan akart rosszat - Böhn (Agroinform)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya és korábbi kedvese, Heidi Löke a norvég-magyar Eb-elődöntő előtt szakított.
dec. 18
14:51
Balotelli a brazilok távozása miatt került szóba a Milannál (Sport365)
Olasz lapértesülés szerint azért gondolkozik a Milan Mario Balotelli leigazolásán, mert a szezon végén Pato és Robinho is távozik az együttestől.
dec. 18
14:53
NB III: A RAFC felkészülési mérkőzései (Sport365)
Az őszt a 13. helyen záró RAFC együttesénél kész a felkészülés menetrendje.
dec. 18
15:39
Sokkal nehezebb dolgunk van, a riválisok kiismertek minket - Del Bosque (Agroinform)
A 2014-es világbajnokságot követően befejezi edzői karrierjét a spanyol válogatott szövetségi kapitánya.
dec. 18
15:42
Volt kapusának bundázása miatt büntették meg a Napolit (Sport365)
Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) kétpontos levonással és 70 ezer eurós pénzbírsággal sújtotta az élvonalban szereplő Napoli együttesét a klub egyik korábbi játékosának bundaügye miatt.
dec. 18
15:44
NB II: Edzőmérkőzések Veszprémben (Sport365)
A Veszprémnél is véglegesítették a téli felkészülési programot.
dec. 18
15:46
A Real és a Barca is szeretné a City csatárát (Sport365)
Sergio Agüero nem érzi jól magát a Manchester Cityben, és szeretne távozni. A Barcelona és a Real Madrid máris bejelentkezett az argentin támadóért.
dec. 18
15:48
Nyírbátori rekordkísérlet medencében (Sport365)
Huszonnégy órás Guinness-rekordkísérletre készülnek Nyírbátorban, ahol új csúcsot szeretnének felállítani egyfelől a folyamatos úszással eltöltött időtartammal.
dec. 18
15:57
Van Persie-ben az új Cantonát látja Ferguson (Agroinform)
Cantona, az MU emblematikus figurája, 1992 és 1997 között szerepelt a szigetországi csapatban.
dec. 18
16:15
Videó: a rendezők nyomták a Gangnam Style-t a spanyol stadionban (Sport365)
Egész jól sikerült elütnie az időt néhány rendezőnek a Levante stadionjában a hétvégén. A sárga mellényesek az épp a hangszórókból szóló Gangnam Style-ra bolondoztak egy kicsit.
dec. 18
16:15
Nico Rosberg karácsonyi üdvözlete, megült egy bikát - videó (Agroinform)
A finn Forma-1-es pilóta egy bika hátára pattant, kipróbálta a rodeót.
dec. 18
16:27
Van Persie-ben új Cantonát lát Ferguson (Metropol)
Ugyanolyan helyet foglalhat majd el a Manchester United történetében, mint legendás elődje.
dec. 18
16:48
Vádat emeltek Tóth László kick-box bajnok gyilkosai ellen (Sport365)
Emberölés bűncselekménye miatt emelt vádat a kassai kerületi ügyészség az ellen a három személy ellen, akik áprilisban a Kassához közeli Szádelőben súlyosan bántalmazták Tóth László kick-box bajnokot.
dec. 18
16:51
Megrovásban részesítette a bíróság Bene Barnabás atlétát (Agroinform)
Bene Barnabás tavaly augusztusban egy pécsi vendéglátóhelyen verekedésbe keveredett.
dec. 18
16:53
Szalai Ádámék kiüthetik a Schalkét a Német Kupából! (Agroinform)
Két ellentétes formában lévő csapat mérkőzésén gólokra fogadunk kedden este.
dec. 18
16:55
Csank János marad a Gyirmót edzője (Agroinform)
A Gyirmót FC tulajdonosai, vezetői valamint Csank János vezetőedző kedden lezárták azt a szakmai tárgyalás sorozatot.

Keresés