Az OTP Bank Liga 14. fordulójában, a PMFC elleni mérkőzésen léphet először pályára a DVTK színeiben Rudolf Gergely. Sisa Tibor célja a győzelem a találkozón.
Supka Attila, a PMFC-MATIAS vezetőedzője a DVTK elleni bajnoki előtt elmondta, a miskolciak legutóbbi, otthoni veresége az ő csapatának malmára hajthatja a vizet.
Lajos Gyula "Luigi", az OXXO Energy Drink autóversenyzője a szezon végeztével négy kerékről két kerékre váltott, mostanában krosszmotoron látni legtöbbet.
A 19 éves Marco van Ginkel személyében újoncot avathat Louis van Gaal, a magyarokkal azonos világbajnoki selejtező csoportban szereplő holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Davis Kupa-díjat alapított a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) abból az alkalomból, hogy a szervezet jövőre ünnepli centenáriumát, a sorozatnak pedig már idén - november 16-18-án - megtartják a 100. döntőjét.
Péntek délig közel 13 ezer jegy kelt el a magyar labdarúgó-válogatott idei utolsó mérkőzésére, amelyet szerdán, a norvégok ellen játszik a csapat a Puskás Ferenc Stadionban.
A VUK Gála keretében három korosztály játszik majd a Sóstói Stadion centerpályáján vasárnap 17 órától. A résztvevők és szüleik, hozzátartozóik a 18.30-kor kezdődő NB I-es mérkőzést ingyen tekinthetik meg!
A Manchester City argentin sztárcsatára, Kun Agüero Londonban, az O2 arénában, 17 ezer ember előtt teniszezett a világ hetedik legjobb játékosával, Juan Martin Del Potróval.
A Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében az NB I-ben 2013-tól a csapatok alkalmazottai semmilyen formában nem kommentálhatják majd a játékvezetők ítéleteit - írja az origo.hu
A labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának nyitómeccsén a Supka Attila körüli botránytól zaklatott Pécs Diósgyőrre látogat. Kövesd nálunk élőben a találkozót!