Brutális támadás áldozata lett Hector "Macho" Camacho korábbi világbajnok bokszoló, akit ismeretlenek lőttek arcon. Az orvosok tájékoztatása alapján az ex sportolónál beállt az agyhalál.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Videoton ma este a továbbjutásért játszik az Európa Ligában. Ha a fehérváriak legyőzik a belga Genket, a csoport további három (egy mai, s két decemberi) mérkőzésének eredményétől függetlenül továbbjutnak.
A KRC Genk vezetőedzője is sajtótájékoztatót tartott a Sóstói Stadionban szerda délután. Mario Been nem becsüli le Videotont, de a győzelemre fog játszani csapatával.
Hosszú Katinka két számban is, Cseh László és Bernek Péter pedig egyben-egyben az előfutamok legjobbjaként biztosította helyét az esti döntőben a 16. rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.
Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva kapta meg 3-0-s gólkülönbséggel a szombaton a vendég Zenit ellen félbeszakadt orosz bajnoki labdarúgó-mérkőzés három pontját.
Fernando Alonso korábbi csapattársa, Nelson Piquet Junior szerint a spanyol pilóta már megszerezhette volna a 2012-es világbajnoki címet, ha egy Sauber volánjánál ülne.
A Loki tegnap kétszer is vezetett Nyíregyházán, a Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzésén, ám a hajrában a hazaiak kicsikarták a győzelmet. A találkozó után mindkét szakvezető értékelt.
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.
A Magyar Labdarúgó Szövetség partneri megállapodást kötött a YouTube videomegosztó oldallal, melyen csütörtökön elindította televízióját, az MLSZ TV-t.
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid futballistája palesztin gyermekek megsegítésére adományozza Aranycipőjét, amelyet 40 szerzett góllal a 2010–2011-es szezon végén hódított el.
Vladan Szavics elégedett teljesítményével, a Fradi ellen hagyományosan jól szerepel véleménye szerint a csapat és reményei szerint győzelemmel tudnak búcsúzni a szurkolóktól.
Sao Paulo — Ki lesz a világbajnok? A Forma–1 idei versenyszezonja a végletekig kiélezett küzdelmet hozott a címvédő Sebastian Vettel (25, Red Bull) és a Fernando Alonso (31, Ferrari) között, az összetett első hely sorsa az utolsó futamon, a vasárnapi Brazil Nagydíjon dől el
Mielőtt szívükhöz kapnának a királyi gárda szurkolói, a spanyol klub afféle nagykövetnek szeretné "leigazolni" az angol középpályást, ha felhagyott az aktív labdarúgással.
A Blackburn Rovers a téli átigazolási időszakban kölcsönvenné a Tottenhamtől a sarkantyúsok mostanában mellőzött amerikai kapusát, a 41 éves Brad Friedelt.
Spanyol lapértesülés szerint Radamel Falcao nem fogadta el az Atlético szerződéshosszabbítását, a klub így januárban hajlandó megválni a kolumbiai támadótól.
Az OXXO Energy Truck Race Team új, 2012-ben épített versenykamionjának tervezése közben készült ez a háromdimenziós terv, melyet a csapat most mutat be először!
A Santos csatárára nem igaz a mondás, senki sem lehet próféta a saját hazájában, ír erről a sport.es. Nyílt titok, hogy sorozatban másodszor Neymar fogja kapni a rangos elismerést.
Fernando Alonso helyzete korántsem egyszerű: mindenképpen le kell győznie Sebastian Vettelt, akinek ráadásul 14 ponttal kevesebbet kell szereznie nála.